Ilyen volt Brassó augusztus 20-án magyar nemzeti színekkel kivilágítva – KÉPEK

Piros-fehér-zöld fényekkel világították ki pénteken este augusztus 20., a magyar államalapítás ünnepe alkalmából a Brassó fölé magasodó Cenken a Braşov-feliratot. A különleges látványt sokan megörökítették, a Maszolon Lajtai Norbert, Sólyom Ernő és Ungvári Ernő nagyszerű képeivel mutathatjuk be a békés együttélésnek és egymás tiszteletének eme jelentős pillanatát.

A képre kattintva GALÉRIA nyílik meg. | Fotó: Lajtai Norbert

Brassó polgármesteri hivatala ezzel a gesztussal a magyar közösség Brassó fejlődésében játszott kiemelkedő szerepére szeretnék felhívni a figyelmet. „Városunk a történelem során nemcsak fontos gazdasági és kulturális központ volt, hanem jó példával is elöl járt a három nemzeti közösség együttélésével mind a városban, mind pedig a várfalakon kívül, beleértve a bolgárszegi románokat, a bolonyai magyarokat és az óbrassói szászokat” – írták.

Emlékeztettek, hogy az Országgyűlés 1991-ben döntött Magyarország három nemzeti ünnepéről, ezek közül az egyik augusztus 20., amely fontos nap az erdélyi és barcasági magyarok számára is.

Megjegyzik még, a tíz évvel ezelőtti népszámlálási adatok szerint Brassóban körülbelül 23 ezer magyar él, vagyis a Brassó megyei magyar lakosság mintegy fele.

Fotó: Sólyom Ernő Fotó: Sólyom Ernő Fotó: Lajtai Norbert Fotó: Lajtai Norbert Fotó: Ungvári Ernő Fotó: Ungvári Ernő

Kimaradt?