Elkezdődött a bizottsági vita a hivatali visszaélést is szabályozó Btk.-módosító tervezetről

Elkezdődött a vita hétfőn a képviselőház jogi bizottságában a büntető törvénykönyvet (Btk.) módosító törvénytervezetről, amelyik bevezet egy értékhatárt a hivatali visszaélés bűncselekményének a meghatározásánál. A módosító javaslatokat kedden 13 óráig lehet benyújtani.

A jogi bizottság elnöke, a nemzeti liberális párti Ioan Cupşa rámutatott, az értékhatárt szabályozni kell, és a koalíciónak fel kell vállalnia a döntést. „E tekintetben fontos szerep hárul az igazságügyi miniszterre, részben ő viseli a politikai felelősséget” – fogalmazott.

Fotó: Agerpres

Korábban Cătălin Predoiu tárcavezető megerősítette, hogy a minisztérium 9 ezer lejes értékhatárt javasol. A liberális képviselőkkel folytatott egyeztetésen rámutatott, jelenleg húsz olyan személyt tartanak fogva a romániai börtönökben, akiket hivatali visszaélés miatt ítéltek el, és mintegy 650 hivatali visszaéléssel kapcsolatos per van folyamatban.

Beszélt arról is, hogy 13 európai országban nem kötik értékhatárhoz a hivatali visszaélés bűncselekményét, Ausztriában, Észtországban, Lettországban és „két másik országban” ellenben van értékhatár.

A miniszter azt mondta, a kormány által kidolgozott törvénytervezet eredeti változatában azért nem szerepelt semmiféle értékhatár, mert az alkotmánybíróság 2017-es határozata értelmében ennek megszabása a törvényhozó szerv feladata, így a parlamentre akarták bízni az ezzel kapcsolatos vitát és döntést.

A szenátus múlt héten fogadta el első házként a büntető törvénykönyvet az alkotmánybíróság korábbi határozataihoz igazító jogszabályjavaslatot. A felsőház által megszavazott tervezet értelmében 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a köztisztviselő, aki hivatali kötelességei teljesítése során tudatosan elmulasztja egy törvényi előírás végrehajtását, vagy pedig az előírást egy másik jogszabály megsértésével hajtja végre, és ezzel legalább 250.000 lejes kárt okoz vagy súlyosan károsítja egy természetes vagy jogi személy jogait vagy jogos érdekeit.

A tervezetet a képviselőház vitatja meg döntő házként.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?