„Ha a feleségemnek lopok, lehet bűncselekmény, ha a szeretőmnek, már nem az”

Elúszott a lehetőség arra, hogy reálisan, legitim módon kiküszöbölhessük az igazságszolgáltatás hibáit – hangoztatták többen a kolozsvári tüntetésen szerda este. Azzal, hogy a büntető törvénykönyv módosításai révén felmenthetik Liviu Dragnea pártelnököt, hiteltelenítettek minden jobbító szándékot – vélték a kibeszélőshow-val és felvonulással egybekötött tiltakozáson. Kolozsváron kívül szerda este több nagyvárosban is tüntettek. Bukarestben nem volt incidensektől mentes a tiltakozás.

Kibeszéléssel egybekötött tüntetés zajlott szerda este Kolozsvár Főterén amiatt, hogy a parlament rekordsebességgel, három nap alatt módosította a büntető törvénykönyvet. A pár száz tiltakozó közül sokan hangosbemondón keresztül adtak hangot elégedetlenségüknek. Néhányan szóvá tették: az ellenzéki pártok leginkább arra hívták fel a figyelmet, hogy „a törvényeket a hatalmon lévő érdekében módosították”, holott ennél többről van szó. Leginkább arról, hogy a btk. módosításával végleg elúszott a lehetőség arra, hogy reálisan, legitim módon kiküszöbölhessük az igazságszolgáltatás hibáit – hangoztatták a demonstráció résztvevői, akik egymás kezébe adták a hangosbemondót.

Az egyik tüntető szerint Románia ellen ismét kötelezettségszegési eljárás indulhat, amiért nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, „mert ha elég nagy a hatalmad, elérheted, hogy törvénymódosítással megszabadulj a törvényszegés következménye alól”. „Ezt úgy tehették meg, hogy nagyon kevesen vonultunk utcára. Sokkal többen ki kell mennünk tüntetni” – hangzott el.

Érzelmi húrokat is pengettek

„Szépek vagytok, hiszen a szívetek ezért az országért dobog. Ha kijöttetek tüntetni, azt jelenti, nagyon is érdekel az ország sorsa. De nem elegen. Tolvajok vezetik ezt az országot. Ha egy államelnök arra hívja fel a figyelmet, hogy diktatúra fenyeget, mi meg otthon ülünk, ahelyett hogy az utcán azt kiabálnánk, Együtt az igazságszolgáltatásért, már nagy a baj. Milyen irányba tartunk? Egyáltalán nem vagyok boldog, hogy harminc év után ismét az utcán vagyok, és kiabálom: Le a tolvajokkal!” – mondta egy másik tiltakozó, amire a pár száz tüntető skandálni kezdte: "Távozz, Dragnea, maffiozó vagy!"

„Egy kérdés, mióta van monitoring alatt Románia az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében? Tíz, tizenegy éve? Normális helyzetben maximum 8 év alatt ezt meg kellett volna szüntetni. Ez az egyik következménye annak, hogy közömbösek vagyunk. De most eljött a lehetőség, hogy bebizonyítsuk, már nagyonis érdekel az ország sorsa, a saját sorsunk” – tette hozzá egy harmadik tiltakozó.

„Ha azt hisszük, hogy a büntető törvénykönyv módosításai nem érintik a hétköznapi embereket, tévedünk. A parlament megszavazta, hogy kisebbek legyenek a büntetések, és ezzel a bűncselekmény elévülési időszaka rövidebb lett, több enyhítő körülményt is beiktattak. Halmozott bűncselekmény esetén – például ha valakit emberölésben, rablásban és erőszak elkövetésében találnak bűnösnek – a módosított btk. szerint kevesebb börtönév szabható ki, mint most. A hivatali visszaélést úgy módosították, hogy nagyon nehéz legyen valakit emiatt felelősségre vonni. Ahelyett, hogy az igazságszolgáltatás hibáit orvosolták volna, a büntetőtörvénykönyvbe és a büntetőeljárásba iktatott módosításokkal a bűnözőknek kedveztek” – magyarázta egy másik felszólaló. "Igazságszolgáltatást, ne korrupciót!" – hangzott a válasz.

Az RMDSZ-t sem kímélték

„Egyrészt az RMDSZ-nek a hozzáállása háborít fel, mert felhasználnak 3-4 olyan embert, akiknél tényleg túlkapások érhetők tetten, és így támasztják alá, hogy a PSD-ALDE bármilyen visszatetsző műveletét támogatják. Másrészt felháborít, hogy senki sem kommunikálja le normálisan, a PSD felől sem, amit csinálnak. Nem is veszik a fáradtságot, hogy racionális érvekkel alátámasszanak intézkedéseket. Dragnea a büntető törvénykönyv módosítása után egyenesen azt nyilatkozta, hogy már nem is fog erről többet beszélni, mert mi nem értjük. Mi figyelnénk, ha valaki elmondaná, elmagyarázná. Felhasználják a vidéki embereket, az időseket, a nehéz szociális helyzetben lévőket, hogy kritika, kérdezés nélkül támogassanak egy rendszert. Én sem vagyok mindennel tisztában, de azt nagyon látom, hogy nem vesznek komolyan. Gondoljunk csak bele, a parlament úgy módosít törvényeket, hogy legfőképpen egy ember megszabaduljon a börtöntől. Én ezt nem értem” – mondta az egyik magyar tüntető. Mint ismert, az RMDSZ a btk.-módosítást nem szavazta meg sem a szenátusban, sem a képviselőházban.

„A negyvenegy év kommunizmus alatt a hatalom viszályt szított közöttünk. Hallhatásra kényszerített és éheztetett. Hogy a forradalom után azt higgyük, demokráciában élünk. És íme: ismét viszályt szítanak közöttünk. Itt a lehetőség ismét, hogy kezünkbe vegyük a sorsunkat, és forradalmat csináljunk” – hangzott a hangosbemondóból. Egy 53 éves nő szerint hiába megyünk külföldre, ott sem fognak tisztelni bennünket, ha nem vagyunk képesek itthon kiállni magunkért.

Egy másik tüntető emlékeztetett, hogy a PSD alapszabályzata szerint büntetett előéletű párttag nem tölthet be vezető tisztséget, ehhez képest Liviu Dragnea, akit korábban jogerősen választási korrupcióért elítéltek, a párt elnöki tisztségét viseli.

Többek is hangot adtak annak, hogy elvesztették a türelmüket, hónapok óta tüntetnek, de a hatalmon lévők fittyet hánynak a követelésekre. „Ne csodálkozzunk, ha néhányunkban elszakad a cérna, miután nap mint nap lábbal tiporják a méltóságunkat. Gondoljunk csak azokra, akik meghaltak a Colectiv-szerencsétlenségben, vagy akik éjt nappallá téve tiltakoztak Verespatakért. Az erőfeszítéseik, az áldozatuk ma már semmit sem ér. Most már ott tartunk, ha a közalkalmazott jogtalan előnyökhöz segít valakit, nem kell ezért felelősséget vállalnia. Vagyis ha a feleségemnek lopok, lehet, hogy bűncselekmény, de ha a szeretőmnek, na akkor már nem az” – mutatott rá egy fiatal nő. 

A btk. módosított változata szerint a hivatali visszaélés csak akkor minősül bűncselekménynek, ha az elkövető vagy annak házastársa, legfeljebb másodfokú rokona vagy házassági rokona jut ezáltal illetéktelen haszonhoz, illetve az okozott kár nagyobb, mint a bruttó minimálbér. Amennyiben a javasolt módosítás életbe lép, 2 099 olyan köztisztviselő mentesül a büntetőjogi felelősségre vonás alól, akik ellen 2014 és 2017 között emeltek vádat, és akik összesen 4 017 356 809 lejes kárt okoztak – érvel a legfőbb ügyészség. Liviu Dragnea pártelnök ellen szintén hivatali visszaélés vádjával indult eljárás. 

A replika erre az volt, hogy a nemes cél érdekében csak a békés úton történő tiltakozás a megengedett – különben a cél elveszíti lényegét.

Bukarestben többen megsérültek

A nemes cél Bukarestben csorbult szerda este. Néhány tüntető erőszakosan lépett fel a csendőrökkel szemben, két csendőr megsérült – tájékoztatott az Agerpres. Négy személyt előállítottak és uszítás, valamint erőszakos tettek miatt fejenként 500 lejre büntettek. A bukaresti Victoriei-téren több mint kétezren tüntettek szerda este. Néhány tüntető tárgyakat dobálva a rendfenntartók irányába, két csendőr megsérült, orvosi ellátásra szorult. Ügyükben kivizsgálás indult hatósági közeg elleni erőszak miatt.

"Nem fogadhatjuk el az állampolgárok biztonságát veszélyeztető magatartást, és minden alkalommal fel fogunk lépni ez ellen. A csendőrök jóhiszeműen jártak el, éppen azért, hogy elejét vegyék a veszélyes helyzeteknek, és hogy megakadályozzanak olyan erőszakos cselekedeteket, amelyek személyi sérüléseket okozhattak volna” – olvasható a csendőrség közleményében, amely hozzáteszi, hogy az erőszakos cselekedetek nem tévesztendők össze a szabad véleménynyilvánítással.

Brassóban negyedórás villámcsődülettel tiltakoztak

Brassóban a tüntetők több átjárón villámcsődülettel tiltakoztak szerdán. Az autós forgalmat akadályozó megmozdulásokon a csendőrség is megjelent. 

Brassón, Bukaresten és Kolozsváron kívül Temesváron, Aradon és Iaşi-ban is tüntettek.

Kapcsolódók

Kimaradt?