Aggódik a legfőbb ügyészség a Btk.-módosítási javaslatok miatt

Aggodalmát fejezte ki a legfőbb ügyészség a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosítását célzó javaslatok miatt.

A legfőbb ügyészség csütörtöki közleményében rámutat, az indítvány több olyan módosítási javaslatot is tartalmaz, amelyek újdonságnak számítanak, és amelyek mélyreható elemzést igényelnének. Az ügyészség szerint a javaslatok egy része olyan törvényi előírásokat módosítana, amelyek az évek során érvényeseknek bizonyultak, és alkotmányossági aggályokat sem vetettek fel, ugyanakkor – állítja a legfőbb ügyészség – számos indítvány esetében a kezdeményezők nem számoltak ezek gyakorlatba ültetésének következményeivel.

A legfőbb ügyészség szerint figyelemmel kell felülvizsgálni azokat a javaslatokat, amelyek negatívan befolyásolhatják a bűnüldöző tevékenységet. Ezek közül a következőket emeli ki a közlemény: azt, amelynek értelmében megtiltanák a más személyek által rögzített beszélgetések vagy a térfigyelő kamerák felvételeinek felhasználását az eljárások során; amely szűkíti azon bűncselekmények listáját, amelyek esetében elrendelhető az előzetes letartóztatás (nem lehetne vizsgálati fogságba helyezni a szexuális agresszióval, rossz bánásmóddal, lopással, minősített lopással, csalással, hivatali visszaéléssel, sikkasztással, pénzmosással gyanúsított személyeket); amely határidőhöz kötné a vádalku lehetőségét; amelynek értelmében lezárnák a nyomozást, ha az in rem eljárás elkezdésétől számított egy éven belül nem azonosítják a tettest.

Azt a javaslatot is kifogásolja a legfőbb ügyészség, amely szerint bizonyos körülmények között nem számítana bűncselekménynek a befolyással való üzérkedés, vagy amelyik kivonna a bűncselekmények köréből bizonyos korrupciós tetteket azáltal, hogy szűkítené a büntetőjogi tekintetben köztisztviselői minőséggel bírók körét.

A legfőbb ügyészség közleményében hozzáteszi, az ügyészekkel való egyeztetést követően mélyrehatóan és részletekbe menően kivizsgálja a javaslatcsomagot, és nyilvánosságra hozza következtetéseit.

Az igazságszolgáltatási törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság elnöke, Florin Iordache csütörtökön közölte, a testület május 2-án kezdi el a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító javaslatok vitáját.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?