FRISSÍTVE - Tízezrek tüntettek az országban az igazságügyi törvények módosítása ellen

FRISSÍTVE- Több tízezren tiltakoztak szombat este Bukarestben az igazságügyi törvények módosítása ellen. Hasonló demonstrációk zajlottak Iaşi-ban, Temesváron, Brassóban, Kolozsváron, Nagyszebenben és Szatmárnémetiben is. Több forrás szerint országosan a tüntetők száma elérte a 75 ezret.

Bukarestben a sípokkal, dobokkal, zászlókkal felszerelkezett tüntetők az Egyetem téren gyülekeztek. „Mindannyian az igazságszolgáltatásért”, „#Rezist”, „A lopás és az ostobaság vezeti az országot” feliratú táblákat tartottak a kezükben, és PSD-ellenes rigmusokat skandáltak.

Kezdetben az Egyetem tér két oldalán, a járdán gyülekeztek a tiltakozók, majd áttörték a csendőrség által elhelyezett védőkerítést, és az úttestet is elfoglalták. Az Egyetem téri aluljáró felől érkező tüntetők összetűzésbe keveredtek a csendőrökkel, amikor megpróbáltak kijutni az aluljáróból.

Az Egyetem téren összegyűlt tüntetők 19 óra 30 perc körül elindultak a parlament épülete felé. Egyes források szerint több mint 50 ezerre nőtt az igazságügyi törvények elleni fővárosi demonstráción részt vevők száma. A fővárosi csendőrség tájékoztatása szerint lovas csendőrök is vannak a helyszínen, hogy szükség esetén közbelépjenek.

A demonstráció 21 óra körül érte el a csúcspontját. Ekkor a parlament elé gyűlt mintegy 60 ezer ember bekapcsolta a magasba tartott mobiltelefonjának lámpáját. A tüntetők 22 óra körül szétszéledtek. 

A szombati demonstráció dátumát a szervezők már tavaly kitűzték, jóval azelőtt, hogy tudomásuk lehetett volna a január elején kipattanó kormányválságról, és arról, hogy Viorica Dăncilă EP-képviselő személyében olyan politikus kap kormányalakítási megbízást , aki tavaly az Európai Parlament szónoki emelvényéről vette védelmébe a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, a tömegtüntetések hatására később visszavont, elhíresült 13-as kormányrendeletet.

Már városokban is tüntettek

Több ezren vonultak utcára szombaton este az ország  más nagyobb városaiban is. 19 órakor Kolozsváron kétezren tüntettek, PSD- és kormányellenes rigmusokat skandálva. Temesváron háromezren vonultak utcára, Nagyszebenben néhány százan gyűltek össze, Brassóban kétszázan tüntettek a prefektúra épülete előtt, és folyamatosan bővült a tömeg. 

Emellett Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Besztercén, Nagybányán, Zilahon, Iaşi-ban, Galacon és Botoşani-ban is tüntetések zajlottak.

Az egész országból érkeztek tüntetők

Szerte az országból érkeztek tiltakozók a bukaresti tüntetésre. Köztük kolozsváriak egy csoportja, akik tagjai gyalog indultak el január 10-én. 40 kilométert tettek meg naponta, és útközben többen csatlakoztak hozzájuk. Bukarestbe érve a menet megállt pár percre a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) székhelye előtt és a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kiseleff úti székházánál is. A tiltakozók #Rezist", "#A korrupció öl", "#Látunk benneteket", "#Next level", "PSD = vörös pestis" feliratú táblákat tartanak a kezükben.

Sokan vonattal érkeztek szombaton a fővárosba, ők az Északi pályaudvarnál gyülekeztek kormány- és korrupcióellenes feliratú tábláikkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?