FRISSÍTVE – Elfogadta a szenátus a különnyugdíjakról szóló törvénytervezetet
Megszavazta szerdán a szenátus a különnyugdíjakról szóló törvénytervezetet a képviselőház által elfogadott formában. FRISSÍTÉS: Turos Lóránd azt mondta, a törvényhozók nem voltak olyan bátrak, hogy eltöröljék a különnyugdíjakat, de az elfogadott tervezet „jelentős előrelépés a korrekt és méltányos rendszer” megvalósítása irányában.
A jogszabályjavaslat 91 támogató és 19 ellenszavazatot kapott, egy szenátor tartózkodott a voksoláskor.
Az alsóház hétfőn fogadta el a tervezetet, majd visszaküldte a szenátusnak, arra hivatkozva, hogy az elfogadott módosító javaslatok jelentős tartalmi eltéréseket eredményeztek a felsőházban korábban szavazásra bocsátott változathoz képest.
A törvény célja, hogy a szolgálati nyugdíjakat az adott szakterületen eltöltött szolgálati idő alapján számítsák ki, és a minimális járulékköteles szolgálati időt az állami nyugdíjrendszerben alkalmazotthoz igazítsák.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője, Turos Lóránd azt mondta, a törvényhozók nem voltak olyan bátrak, hogy eltöröljék a különnyugdíjakat, de az elfogadott tervezet „jelentős előrelépés a korrekt és méltányos rendszer” megvalósítása irányában.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Radu Oprea azt mondta a tervezet parlamenti vitáján, hogy az Európai Bizottság által is elfogadott jogszabály társadalmi méltányosságot teremt, és lehetővé teszi az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia számára elkülönített alapok lehívását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakcióvezetője, Radu Mihail bírálta a tervezetet, kijelentve, hogy az „semmiféle különnyugdíjat nem szüntet meg”. A szintén USR-s Irineu Darău szenátor szerint a képviselőház csak rontott a szövegen, ami minden nyugdíj megadóztatását fogja eredményezni.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője, Daniel Fenechiu azt mondta, tisztában van vele, hogy a készülő reform elégedetlenségeket is fog szülni, de ez a kulcsa a helyreállítási alapokhiz való hozzáférésnek és a méltányos, fenntartható nyugdíjrendszernek.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Claudiu Târziu azt hangsúlyozta, hogy a különnyugdíjak reformját „végig kell vinni”.
Ciucă: a különnyugdíjak reformja elengedhetetlen
A különnyugdíjakat szabályozó, a parlamentben szerdán elfogadott törvényre elengedhetetlenül szükség van ahhoz, hogy méltányos és hosszú távon fenntartható nyugdíjrendszere legyen Romániának – jelentette ki a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Nicolae Ciucă egy szerdai Facebook-bejegyzésben azt írta, a PNL felvállalta és feltétel nélkül támogatta ezt a reformot, amit az alakulat törvényhozói által a képviselőházban és a szenátusban leadott szavazatok is bizonyítanak.
A szenátus elnöke emlékeztetett, a különnyugdíjak reformja az országos helyreállítási tervben (PNRR) is célkitűzésként szerepel.
Kapcsolódó
„Minden román állampolgár megérdemli a tisztességes nyugdíjat, de ezt egy kiegyensúlyozott, igazságos és fenntartható rendszerbe kell helyezni. Köszönetet mondok valamennyi törvényhozó társamnak, aki megértette ennek a reformnak a szükségességét és az emberekkel szembeni felelősségünket” – fogalmazott.
CSAK SAJÁT