Életmentés két keréken – biciklis futárokat képeznek ki elsősegélynyújtásra

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat (RMSZ) és a Drop biciklifutárcég közös programot indított, melynek keretében futáraikat képezik ki elsősegélynyújtásra, mivel úgy látják, erre nagy szükség van, a kézbesítők ugyanis nagyon gyakran találkoznak az utcán segítségre szorulókkal, vagy szemtanúi egy-egy balesetnek. A program keretében eddig nyolc futárt képeztek ki Kolozsváron, ám az ország további hét városában folytatódik a képzés. A részleteket hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon közölték a kezdeményezők.

Romániában évente 70 ezer személy hal meg amiatt, hogy nem kap időben elsősegélyt, több ezren pedig súlyosabb következményeket szenvednek el ugyanezen ok miatt. „Nagyon jó ötlet, hogy a futárokat kiképezzük arra, mit kell tenni ilyen esetekben, hiszen ők nagyon gyorsan ki tudnának érni egy-egy helyszínre és megfelelő beavatkozással segíteni tudnák a sérült személyeket. A Romániai Máltai Szeretetszolgálat 30 éves tapasztalattal rendelkezik, a Drop cég pedig rengeteg futárt alkalmaz, így együtt kialakíthatunk egy nagyon hatékony, országos hálózatot” – mondta Tischler Ferenc, a szeretetszolgálat alelnöke.

Fotó: Márkos Tamás

Az alelnök hozzátette: kortól függetlenül bárki részt vehet az elsősegélynyújtó tanfolyamon, aki futárként dolgozik, hiszen úgy gondolják, ez mindenkinek hasznos lehet. Mint fogalmazott, a futárok gyakran azok a személyek, akik meglátnak valakit a parkban, utcán, aki ellátásra szorulna, így fontos, hogy megtanulják a megfelelő lépéseket ilyen esetekben. Emellett az is lényeges, hogy így leveszik a mentősök válláról ezt a súlyt, és segíthetik az egészségügyi rendszert. „Fontos, hogy el tudják magyarázni, amikor hívják a mentőt, hogy konkrétan milyen sérülése van az illetőnek, hogy a diszpécser tudja, milyen kocsit küldjön, és hogy a legfontosabb információkat adják át a hatékonyabb és gyorsabb a segítségnyújtásért” – részletezte.

A szeretetszolgálat jelével ellátott, fehér sisakos biciklifutárokat kell keresni

A programban eddig nyolc futár vett részt, akik el is végezték az intenzív tanfolyamot, és már láthatók a kolozsvári forgalomban. Az ötletgazdák azt szeretnék, ha minden lakoshoz eljutna, hogy bátran fordulhatnak segítségért a biciklifutárokhoz, akik a Máltai Szeretetszolgálat jelével ellátott fehér sisakot fognak viselni, így könnyű lesz megkülönböztetni őket a többi futártól. Ezeknél a futároknál lesz egy elsősegély-készlet is, amely lehetővé teszi számukra, hogy kisebb beavatkozások esetében elsősegélyt nyújtsanak. Ha pedig a helyzet megköveteli, a futárok pontosan tudják, hogy milyen lépéseket kell követni, amíg a mentőcsapatok meg nem érkeznek a helyszínre.

Fotó: RMSZ

Halmen Balázs, a programban partner vállalkozás egyik alapítója a sajtótájékoztatón elmondta: cégük háromszáz biciklisfutárt foglalkoztat nyolc városban, és azt szeretnék, ha minden városban legalább tíz személy elvégezné ezt a képzést. „Fontos, hogy a biciklifutár felelősségteljes legyen. A Máltai Szeretetszolgálat nagy nyitottsággal fordult az ötletünkhöz, és néhány hete el is kezdtük a felkészülést, így nyolcan már el is végezték a tanfolyamot Kolozsváron. A többi városban tavasszal folytatjuk a képzés, és reméljük, hogy minél többen nyitottak lesznek az ötletre” – részletezte. Hozzátette: a marosvásárhelyi Maros Bike is partner a projektben, amely a futárok számára biztosít felszerelést. A következő hat hónapban arra törekednek, hogy legalább nyolcvanra növeljék a kiképzett futárok számát.

Bemutatták az elsősegély-készletet is

A sajtótájékoztatón Tischler Ferenc, a szeretetszolgálat alelnöke mutatta meg, hogyan néz ki a futárok sisakja, illetve mit tartalmaz az elsősegély-készlet. Mint fogalmazott, ebben benne lesz minden, ami kisebb sérülések ellátásához kell, ő pedig bátorítani szeretne mindenkit, hogy aki rosszul érzi magát, nyugodtan forduljon ezekhez a futárokhoz, mert ők meg fognak állni minden esetben, és ellátják a sérüléseket, esetleg tanáccsal látják el az illetőt.

Fotó: RMSZ

Halmen Balázs hozzátette: onnan jött az ötlet a programhoz, hogy futárként látott sok balesetet, és nem tudta, hogy mit csináljon egy-egy ilyen helyzetben. „Más futároktól is hallottam ugyanezt a problémát, innen jött az ötlet, hogy képzést kellene indítani nekik. A biciklifutárok szerepe és száma is nagyon megnőtt a világjárvány kezdete óta, így úgy gondoltuk, egy ilyen kezdeményezés mindenképpen hasznos lehet mindenki számára” – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?