Elégedetlen a felnőttek többsége a hazai oktatás színvonalával (SZAVAZZ!)
A romániai felnőttek az ország oktatási rendszerének minőségét a legalacsonyabbra értékelik az IPSOS kedden közzétett nemzetközi felmérésében szereplő 29 másik országhoz képest.
A felnőtt lakosságra vonatkozó felmérésből kiderül, hogy a romániaiaknak csak egynegyede ítéli „jónak” az oktatás minőségét, háromnegyedük pedig „rosszabbnak” tartja azt, mint amikor iskolába járt. Ugyanakkor az iskolai tanterv és a tanárképzés, valamint az iskolaelhagyás jelensége aggasztja leginkább a romániai lakosságot, idézi a felmérés adatait az Edupedu.
A romániai válaszadók mindössze 11 százaléka minősíti általánosan „jónak” az oktatási rendszert – ez a legalacsonyabb arány a vizsgált országok közül, Magyarországgal és Peruval egy szinten, és a 30 ország 33 százalékos átlaga alatt.Világviszonylatban a 25-74 éves válaszadók közel fele (47%) rosszabbnak ítéli az oktatás minőségét, mint amikor ők jártak iskolába. Romániában a válaszadók háromnegyede (73%) osztja ezt a nézetet.
Az IPSOS szerint a romániaiak fele (51%) úgy véli, hogy az iskolai tanterv elavult - ez a legmagasabb arány a vizsgált országok közül. A globális átlag 29 százalék.
A nem megfelelő tanárképzést a romániaiak 45%-a nevezte meg fő kihívásként, szemben a 27%-os globális átlaggal.
A román válaszadók 36%-a határozottan állítja, hogy az iskolai lemorzsolódás a román társadalom másik valós problémája – és e téren is Románia vezeti az oktatással kapcsolatos kihívások rangsorát.
Tízből hét romániai számára a tanulók kreatív készségeinek fejlesztése túl kevéssé van jelen az iskolákban.
60% úgy véli, hogy az iskolai tanterv nem készíti fel megfelelően a tanulókat a jövőbeli karrierjükre, ami tovább erősíti a román oktatási rendszer általános negatív megítélését.
Szavazó
Milyennek ítéled a hazai oktatás színvonalát?
Szavazás eredményePozitívum, hogy az IPSOS szerint Románia a biztonság tekintetében egyre inkább javul. A felmérésben részt vevő 30 ország közül Románia a 8. helyen áll a biztonságos, erőszak és zaklatás nélküli iskolai környezet biztosítása tekintetében. A helyi válaszadók 48%-a egyetért azzal, hogy az iskolák jól teljesítenek e tekintetben. Emellett a romániaiak fele (52%) úgy véli, hogy az iskolák sikeresen támogatják a sokszínűséget és csökkentik a tanulók közötti különbségeket.
Az IPSOS szerint a felmérésben részt vevő valamennyi országban minden negyedik résztvevő úgy véli, hogy a technológiai fejlődés negatív hatással lesz az oktatásra, ami a 2023-as kiadáshoz képest növekedést jelent. Romániában a polgárok 30%-a úgy véli, hogy a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia inkább negatív hatással lesz az oktatásra.
A felmérés készítői szerint megoszlanak a vélemények a mesterséges intelligencia eszközeinek, például a ChatGPT-nek az iskolákban való betiltásáról: 39% támogatja a tiltást, 31% pedig nem akarja ezt. Kategorikusabbak azonban a vélemények az okostelefonok iskolai használatának betiltásáról, amelyet 10-ből 5 romániai támogat (ami megegyezik a globális átlaggal) – derül ki az IPSOS felméréséből.
A romániaiak közül csak minden harmadik gondolja úgy, hogy a szexuális nevelés a tanárok feladata kellene legyen, hasonlóan a kanadaiakhoz (32%), a spanyolokhoz (31%) és a magyarokhoz (30%). Tízből 7 romániai úgy véli, hogy a tanulók mentális egészségéért a szülők felelősek – ez a szempont kevésbé tartozik a tanárok hatáskörébe.
Az IPSOS-vizsgálatot 30 ország közel 24 ezer felnőttjének mintáján végezték el idén június 21. és július 5. között. Romániából csak 500-an vettek részt, de a kutatók szerint az adatokat úgy súlyozták, hogy az egyes országok mintájának összetétele a legjobban tükrözze a felnőtt lakosság demográfiai profilját a legutóbbi népszámlálási adatok szerint, és az 500 fős minta hibahatára +/- 5,0 százalékpont.
A felmérésben részt vevő országok a következők voltak: Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Egyesült Királyság, Hollandia, India, Indonézia, Írország, Japán, Kanada, Kolumbia, Lengyelország, Malajzia, Mexikó, Peru, Lengyelország, Dél-Korea, Dél-Afrika, Spanyolország, Svédország, Dél-Korea, Thaiföld, Kolumbia, Magyarország, Németország, Olaszország, és az Egyesült Államok.
CSAK SAJÁT