Rengeteget tanulnak a hazai diákok, de hiába

Bár sokat tanulnak az iskolában, hiszen lenyűgöző mennyiségű információval, fogalommal és elmélettel bombázzák őket, a romániai diákok úgy fejezik be a 12 éves iskolai tanulmányaikat, hogy nem sokat tudnak. Más szóval, hiába az erőfeszítés, mert sokan közülük gyorsan el is felejtik a tanultakat. „Ez nem feltétlenül ő hibájuk, mint inkább a romániai oktatási rendszeré, amely megrekedt az elavult paradigmákban” – mondja Marius Perianu professzor, a matematika olimpiai válogatott koordinátora.

A mennyiség nem minőség,
véli az Adevărul által idézett matematikatanár. Rámutatott, évfolyamonként 15-20 tantárgyat tanítanak, holott az oktatás nem a tantárgyak számáról, hanem a tanítás és az értékelés minőségéről kellene szóljon. Fotó: Pexels„A ma működő oktatási rendszert 50 évvel ezelőtt tervezték, és azóta alig változott valami. Átmentünk néhány reformon, ez igaz, de ezek nem feltétlenül strukturálisak. Húsz évvel ezelőtt is 15-20 tantárgyat tanultak évente a diákok, ahogyan most is” – magyarázza a tanár. Szerinte ennyi tantárgyat csak felszínesen lehet megtanítani, nincs lehetőség az ismétlésre, a gyakorlásra, az alkalmazásra, az elmélet gyakorlatba ültetésére, az információk összekapcsolására, az ismeretek elmélyítésére.

Úgy véli a rendszer reformja jelentene megoldást. Példaként említette, hogy 7. és 8. osztályban a diákoknak heti egy-egy órájuk van földrajzból és történelemből, ehelyett lehetne 7. osztályban két órájuk földrajzból történelem nélkül, majd 8. osztályban két órájuk történelemből és földrajz nélkül. Így nem vesz el sem a tantárgy, sem a program, sem az óraszám, sem a pedagógusszám, de lenne egy tantárgyból heti plusz órájuk, amikor elmélyíthetik a tanultakat.

Apró, de fontos dolgokat lehet bevezetni anélkül, hogy forradalmasítanánk a rendszert” – véli a tanár. A Marius Perianu professzor által javasolt módosításokat nem országos szinten, hanem minden egyes iskola saját igényei szerint dolgozhatná ki és valósíthatná meg, ami a rendszer decentralizálását jelentené.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?