Megunta a svéd kormány a játékos tanulást: a hatéveseket már beültetné az iskolapadba

2028-tól a svédországi gyerekek hatéves korukban kezdhetik majd az iskolát, egy évvel korábban, mint a jelenlegi rendszer szerint. Az oktatási miniszter szerint „az iskolának vissza kell térnie az alapokhoz”, és hozzátette, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az olvasás és írás, valamint a matematika korai elsajátítására.

A svéd kormány bejelentette, hogy a hatévesek kötelező óvodai – svédül förskoleklass – évét, ami körülbelül az itteni nulladik osztálynak felel meg, egy plusz általános iskolai évvel kívánja felváltani. Az elképzelés szerint tízéves lenne az általános iskolai oktatás, és már hatévesen az iskolapadba ülnének be a gyerekek. A tervet a svéd kormány csütörtökön jelentette be, írja a News.ro. Johan Pehrson oktatási miniszter szerint „az iskolának vissza kell térnie az alapokhoz”, és hozzátette, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az olvasás és írás, valamint a matematika korai elsajátítására. „Ezáltal a tanulóknak jobb lehetőségeket kell kapniuk az olyan alapvető készségek fejlesztésére, mint az olvasás, írás és számolás” – mondta.

Tanuljanak meg időben írni, olvasni, számolni. Ezt várja a svéd kormány | Fotó forrása: Pexels

Nem mindenkit győzött meg a svéd iskolarendszer megváltoztatásának terve, a kritikusok szerint a terv szembemegy azokkal a kutatásokkal, amelyek szerint a gyermekek fejlődését a játékalapú tanulási környezet támogatja a legjobban, amely arra ösztönzi őket, hogy játék, kíváncsiság és irányított felfedezés révén tanuljanak, alkossanak és fejlődjenek. Christian Eidevald, a Södertörn Egyetem kisgyermekkori nevelési vendégprofesszora a következőket mondta: „azzal, hogy a hatéveseket egy formálisabb iskolai környezetbe kényszerítjük, azt kockáztatjuk, hogy nem használjuk azokat az alapvető játékalapú módszereket, amelyek bizonyítottan elősegítik a gyermekek fejlődését. Ez nem csupán pedagógiai preferencia: tanulmányok igazolják, hogy a játék alapvető fontosságú a korai tanulásban és az olyan alapvető készségek fejlődésében, mint a nyelvelsajátítás és a problémamegoldás”. A szakszervezeti vezetők attól tartanak, hogy az intézkedés miatt sok szakosodott óvodapedagógus munkanélkülivé válhat.

Egyes szakértők azonban pozitívan nyilatkoztak a tervről. Johannes Westberg, a hollandiai Groningeni Egyetem oktatási professzora szerint az intézkedésnek van értelme, és a svéd iskolákat jobban összhangba hozza Európa többi részével. „Valószínűleg a förskoleklass az iskolai oktatás része lesz majd, így ezeknek a hatéveseknek már hagyományosabb iskolai tanítást nyújtanak majd, de ez nem feltétlenül érinti az iskolát mint olyat” – mondta.

Johan Pehrson oktatási miniszter egy két nappal ezelőtti Facebook-bejegyzésében a legutóbbi PISA-felmérési eredményekre hivatkozott, ezzel indokolta a rendszer átalakításának javasolatát. A legutóbbi PISA-felmérést a tudás összeomlásának nevezte. Azt írta, jelenleg minden negyedik középiskolásnak olvasási nehézségei vannak az országban, ezért tartja fontosnak a reformot és a visszatérést az alapokhoz.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?