Ekkor szabadulhatnunk meg a maszkoktól a miniszterelnök szerint

A miniszterelnök becslése szerint akkor törölhető majd el a maszkviselési kötelezettség, ha az országban az átoltottsági arány eléri a 60-70 százalékot. Florin Cîţu arra biztatott mindenkit, adassa be a koronavírus elleni vakcinát, mert akkor mehet majd koncertekre, a tengerpartra és vendéglőkbe.

A kormányfő hétfő este a Digi24-nek nyilatkozva beszélt a korlátozások feloldásának várható menetrendjéről, amelyen már dolgozik egy tárcaközi bizottság. Kulcsfontosságúnak nevezte, hogy június elsejére legalább 5 millió ember – az aktív lakosság 35 százaléka – legyen beoltva Romániában. Szerinte az átoltottsági arány augusztusra már a 60-70 százalékot is elérheti, és „akkor már lehet szó” a maszkviselési kötelezettség eltörléséről.

Florin Cîţu hangsúlyozta, a koronavírus elleni oltás jelenti az egyetlen megoldást arra, hogy az emberek fesztiválokra, a tengerpartra vagy külföldre menjenek, és a vendéglőket nyitva lehessen tartani. Emlékeztetett arra, hogy tavaly két hónapig le volt zárva a gazdaság.

„A vészhelyzet kihirdetése nem oldott meg semmit, csak késleltetett bizonyos dolgokat. A tavaly erre az oltásra vártunk, amely nagyon hamar meg is jelent. Nagyon gyorsan visszatérhetünk a normalitáshoz. Csak el kell adatani a vakcinát. Ez az egyetlen megoldás” - hangsúlyozta a kormányfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Leszögezte: ha az emberek koncertekre akarnak menni, be kell oltatniuk magukat, ha a tengerpartra akarnak menni, vagy külföldre, vagy csak kirándulgatni az országban, akkor is; de a vendéglők nyitva tartásához is ez szükséges, mint ahogyan a színházak, mozik működéséhez.

„Mindezek a dolgok rajtunk múlnak. Ha vissza akarunk térni a normalitáshoz, ha azt akarjuk, hogy a gazdaság működjön és meg akarunk szabadulni a maszkviseléstől, be kell oltatnunk magunkat” – nyomatékosított a miniszterelnök.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?