Egyedülálló lehetőség a tudományok iránt érdeklődő tehetségek számára: meghirdették a Balázs Ferenc ifjúsági díjat

Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) harmadik alkalommal hirdeti meg a Balázs Ferenc ifjúsági díjat, amely egyedülálló lehetőséget biztosít a fiatal, tudományok iránt érdeklődő tehetségek számára, hogy bemutassák kutatásaikat és ezzel hozzájáruljanak az erdélyi közösség fejlődéséhez is.

A Balázs Ferenc ifjúsági díjat olyan diákok pályázhatják meg, akik már bemutatták kutatásaikat Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) Erdélyben, és szeretnék azt további szintekre emelni. A díj különlegessége abban rejlik, hogy a tudományos háttér és szakmaiság mellett kiemelt szempont a kutatások pozitív eredménye, amelyek hatással vannak Erdélyre, annak egyes régióira vagy az erdélyi közösségre.

Fotó forrása: OMDSZ Facebook-oldala

A Balázs Ferenc ifjúsági díj célja, hogy motiválja a fiatalokat abban, hogy tudományos munkájuk révén értékes hozzájárulást nyújtsanak közösségük fejlődéséhez. Az OMDSZ büszke arra, hogy olyan tehetségeket támogathat, akik nemcsak szakmai elhivatottsággal, hanem közösségi érzékenységgel is rendelkeznek. A díjazottak nemcsak elismerésben részesülnek, hanem anyagi támogatást is kapnak projektjük továbbfejlesztésére és a közösségükben történő gyakorlati megvalósításokra.

A díjra való jelentkezéshez az OMDSZ közösségi média felületein megjelenő űrlapot kell kitölteni. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által felállított zsűri olyan szempontokat vesz figyelembe a kutatások szelektálásakor, mint a projekt alkalmazhatósága, hosszú vagy rövid távú fenntarthatósága az erdélyi régió szempontjából, valamint közvetlen hatása az erdélyi magyar közösség mindennapjaira. A zsűri bizottság öt benevezett kutatást jelöl a díjra. A díj elnyeréséhez viszont a jelölteknek részletesen be kell mutatniuk, hogy kutatásuk miként szolgálhatja az erdélyi közösség érdekeit, és milyen gyakorlati eredményeket képes hozni a térség számára.

A pályázati anyagokat idén november 13-ig lehet benyújtani, a már említett módon. Az OMDSZ várja azokat a fiatal kutatókat, akik már bizonyítottak a TDK keretében, és akik továbbra is készek arra, hogy tudományos tevékenységüket az erdélyi közösség javára fordítsák. A Balázs Ferenc ifjúsági díj így nemcsak tudományos elismerést jelent, hanem egy olyan lehetőséget, amely az erdélyi fiatalokat és az egész közösséget inspirálhatja, hogy közös célokért, közös jövőért dolgozzanak. A dolgozatok bemutatására és díjazására november 23-án kerül sor, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben nevű rendezvénysorozat részeként, amely szervezője az idén 165 éves Erdélyi Múzeum-Egyesület.

A regisztrációs űrlap, valamint a pályázat szabályzata itt érhető el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?