Létrehozták az első szintetikus emberi embriót, petesejt és hímivarsejt sem kellett hozzá

Szintetikus emberi embriókat hoztak létre a tudósok – adta hírül a Guardian.  A szakemberek szerint ezek a modellembriók, amelyek hasonlítanak az emberi fejlődés korai szakaszában lévő embriókra, kulcsfontosságú betekintést nyújthatnak a genetikai rendellenességek hatásába és a visszatérő vetélések biológiai okaiba.

A kutatás azonban komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel. A kifejlesztett egyedek az Egyesült Királyságban és a legtöbb más országban érvényes jogszabályok alapján nem illeszkednek semmilyen törvényes keretbe.

Magdalena Żernicka-Goetz professzor, a Cambridge-i Egyetem és a Kaliforniai Technológiai Intézet munkatársa szerdán a Bostonban megrendezett Nemzetközi Őssejtkutató Társaság éves ülésén tartott előadásában ismertette a munkájukat. „Emberi embrióhoz hasonló modelleket tudunk létrehozni az embrionális őssejtek átprogramozásával” – jelentette be a professzor.

Illusztráció: Pexels

Az embrió szerkezete nem rendelkezik dobogó szívvel vagy az agy kezdeteivel, de tartalmaz olyan sejteket, amelyekből később a méhlepény, a sárgatest, sőt maga az embrió is kialakulhat – ismertették a kutatók.

A szintetikus embriók klinikai alkalmazására rövid távon nincs kilátás. Illegális lenne beültetni őket egy páciens méhébe, és még nem világos, hogy ezek a struktúrák képesek-e tovább érni a fejlődés korai szakaszán túl.

A kutatás célja az volt, hogy megértsék a fejlődési időszakot, mivel laboratóriumban csak a törvényes 14 napos korhatárig tenyészthetnek embriókat. Ezután sokkal tovább követik a fejlődés menetét, a terhességi felvételeket és a kutatásra adományozott embriókat elemzik.

Robin Lovell-Badge, a londoni Francis Crick Intézet őssejt-biológiai és fejlődésgenetikai vezetője elmondta: „Az elképzelés az, hogy ha valóban őssejtek segítségével modellezzük a normális emberi embriófejlődést, akkor sok információt kaphatunk arról, hogyan indul a fejlődés, mi romolhat el anélkül, hogy korai embriókat kellene felhasználnunk a kutatáshoz”.

A Cambridge-Caltech laboratórium legújabb munkájának teljes részleteit még nem tették közzé.

A fejlemény rávilágít arra is, hogy a tudomány ezen a területen gyorsan megelőzte a törvényeket, és a kutatók önkéntes irányelvek kidolgozásán dolgoznak a szintetikus embriókkal végzett munka szabályozására.

Áprilisban kínai kutatók majomsejtekből szintetikus embriókat hoztak létre, és felnőtt majmok méhébe ültették őket, amelyek közül néhányan a terhesség kezdeti jeleit mutatták, de néhány nap után egyik sem fejlődött tovább. A tudósok szerint nem világos, hogy a továbbfejlődés akadálya csak technikai jellegű-e, vagy alapvető biológiai oka van.

Kapcsolódók

Kimaradt?