Sok háromszéki diák szeretne orvos lenni: 118-an ismerkedtek az orvoslással a kórházban

A Sepsiszentgyörgyi Megyei Sürgősségi Kórház első alkalommal indította el a Shadow – Árnyék nevű programot, amely az orvosi pálya iránt érdeklődő középiskolásoknak kínál lehetőséget, hogy megismerkedjenek a kórház munkájával.

András Nagy Róbert igazgató szerint az ingyenes program az őszi vakáció idején zajlott és 118 – tizedik és tizenegyedik osztályos – tanuló járhatta be a kórház különböző osztályait. Minden orvos, nővér és laboráns kapott maga mellé egy-egy diákot, akik árnyékként követték mindenhová az egészségügyi személyzetet. A középiskolások a sebészet, radiológia, kardiológia, hematológia, bőrgyógyászat, gyermekgyógyászat, neurológia, ortopédia osztállyal és a képalkotó laboratóriummal ismerkedtek.

Fotó: Sepsiszentgyörgyi megyei kórház

A diákok kitűzőjén az áll: X vagy Y orvos árnyéka vagyok, mondta András Nagy Róbert. Az igazgató szerint a program iránti érdeklődés messze meghaladta a várakozásokat, ezért a jövőben több ilyen modult is szerveznek majd. A 118 résztvevő diák nemcsak Kovászna megye minden sarkából, hanem a szomszédos Brassó megyéből is ellátogatott Sepsiszentgyörgyre.Fotó: Sepsiszentgyörgyi megyei kórház

András Nagy Róbert kifejtette: ő jogi egyetemet végzett, de pályaválasztáskor nagyon kevés információ állt rendelkezésére. Amit a jogi pályáról tudott, azt főként filmekből szerezte, pedig a valóság teljesen más. „Azt látjuk, hogy az orvosi egyetemet végző diákok, amikor szakosodniuk kellene, gyakran bizonytalanok, mert a rendszer kevés lehetőséget biztosít arra, hogy betekintést nyerjenek a különböző szakterületekbe. Ezért indítottuk el a Shadow projektet, hogy már középiskolás korban lehetőséget adjunk a diákoknak, hogy a valóságban lássák, hogyan működik egy kórház, és hogyan dolgoznak az orvosok” – fogalmazott a kórházmenedzser.

Fotó: Sepsiszentgyörgyi megyei kórház

Dr. György-Szakács Csaba sebész, osztályvezető főorvos szerint a kollégái hozzáállása példaértékű volt, befogadók voltak, és mindenki türelemmel, szeretettel fordult a gyerekek felé. „A diákok kíváncsian érkeztek, és úgy gondolom, mindannyiukban ott volt az a remény, hogy igazi orvosi és sebészeti dolgokat láthatnak” – mondta dr. György-Szakács Csaba. A sebész szerint a műtő világa különösen vonzotta a fiatalokat. „Úgy gondolom, a résztvevők egyharmada, akik a sebészeten és a műtőben voltak, kedvet kaptak a medicinához” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?