Kezdődik a 17. Háromszéki Diáknapok: három napig fiataloktól lesz hangos és színes Sepsiszentgyörgy

Pénteken délben 12 órakor ellepik Sepsiszentgyörgy főterét a háromszéki diákokból álló csapatok, felcsendülnek a csapathimnuszok és elkezdődik a vasárnapig tartó kalandos versenysorozat. Péntektől vasárnapig hangos és színes diákok „szállják meg” Sepsiszentgyörgy tereit és utcáit.

Bár a szervezők több mint 150 vetélkedővel készülnek, amit a csapatoknak a három nap során meg kell oldaniuk, a Háromszéki Diáknapok elsősorban az összetartozásról, a játékról és szórakozásról szól. Kovászna megye legnagyobb diákvetélkedője, a 17. alkalommal szervezett Háromszéki Diáknapok több száz diákot mozgat meg, hiszen idén 16, egyenként 16 fős csapat méretkezik meg. Emellett a Háromszéki Diáknapoknak 17 szervezője és 21 önkéntese, valamint 2 elsősegélyes önkéntese van, tájékoztatta a Maszolt Duka Boróka, az esemény egyik szervezője.

Fotók: Kristó Gothárd Hunor

A rendezvény célja, hogy teret adjon a Kovászna megyei diákoknak a közösség- és kapcsolatépítésére, szórakozására, illetve szórakozva tanulására. A diáknapok során a részt vevő fiatalok megtapasztalják, mennyire fontos a közösségi szerepvállalás, a csapatmunka és a közös célért való együttműködés, sorolta Duka Boróka. Hozzátette: a háromnapos rendezvény során a 16 csapat több mint 150 játék keretein belül méri össze tudását. A korábbi években már megszokott sport és kulturális jellegű vetélkedők mellett nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítő játékokra is.

A vetélkedőre 16 fős csapatok jelentkezhettek, és annak érdekében, hogy egyetlen diák se maradjon ki, kötelező volt a kilencedikes diákok bevonása is, viszont lehetőséget biztosítottak, hogy a csapatok bevegyenek maguk közé középiskolai tanulmányait valamely háromszéki tanintézményében végző, de jelenleg máshol tanuló egyetemistákat is, magyarázta a szervező.

Duka Boróka szerint a Háromszéki Diáknapok előkészítése hetekkel ezelőtt elkezdődött és felhívásukra idén 25 csapat jelentkezett, melyből az előselejtező során 9 csapat esett ki. Péntektől vasárnapig tehát 16 csapat méri össze tudását és rátermettségét, amelyből 2 hely van fenntartva „KOBAKÉ”, azaz kovásznai, baróti vagy kézdivásárhelyi csapatok számára. A rendezvény annyira közkedvelt lett a háromszéki diákok körében, hogy már nem csak csapatban jelentkeznek, hanem szervezőnek és önkéntesnek is.

Az esemény megnyitójára május 12-én, pénteken 12 órától Sepsiszentgyörgy főterén kerül sor, ahol mintegy 300 diák együtt örülhet az együttlétnek és a közös hétvégének, amikor minden kizárólag róluk szól és minden a feje tetejére áll.

A pénteki nap a sportról szól, amikor ügyességi feladatokat kell megoldaniuk, a szombat a csapatjátékoké, vasárnap pedig a kulturális és művészeti feladatok lesznek többségben. A rendezvény záró momentumaként, vasárnap este az egykori Dohánygyár udvarán sorra kerülő gálán derül fény arra, hogy melyik lesz Háromszék legügyesebb diákcsapata, továbbá a szervezők díjazzák a legkiemelkedőbb „KOBAKÉ” csapatot, a legsportszerűbb csapatot, valamint a legkörnyezettudatosabb csapatot is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?