Jól becsülték: havonta százezer autót terel el Sepsiszentgyörgyről a nemrég átadott terelőút

Két hete lehet közlekedni Sepsiszentgyörgy 11,5 kilométeres terelőútján, azóta számolják az ott zajló forgalmat. Beigazolódott az előzetes becslés, hogy az új úttal havonta 100 ezer átutazóban lévő járművel kevesebb hajt be a városba, mondta Antal Árpád polgármester. A terelőút megnyitása óta érzékelhetően csökkent az autós forgalom, megszűntek a torlódások az Oltmező és Păius David utcákban, illetve Kilyénben és Szotyorban.  

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a város Csíkszereda felőli és Szotyor felőli bejáratainál vannak felszerelve az érzékelők. Ezek adatai alapján Csíkszereda irányából hétköznapokon átlag 1800-, hétvégén átlag 1200 autó hajt fel a terelőútra. Szotyor irányából pedig hétköznapokon 1600, hétvégén 1000 jármű közlekedett a terelőúton. Naponta ennyi járművel kevesebb érkezett be a városba, mint a terelőút átadása előtt.

Fotók: Kristó Gothárd Hunor

Antal Árpád rámutatott: a terelőút a teljes városi forgalom mintegy 20 százalékának terhét vette át, viszont ez a teherautós forgalom mintegy 70 százalékát jelenti, hiszen az átutazó fuvarosok már nem kell áthaladjanak Sepsiszentgyörgyön. Korábban a kamionok amellett, hogy lassították a forgalmat, nagy helyet foglaltak az autósorban és az útburkolatot is jobban rongálták.  

Új aszfalt kerül az Oltmező utcára és új forgalmi sávokat jelölnek ki a Păiuș David utcában

Antal Árpád elmondta: most, hogy járható a terelőút és nem annyira zsúfoltak a sepsiszentgyögyi utcák, jövő évben új aszfaltszőnyeget öntenek az Oltmező utcában, illetve a Păiuș David utcában új forgalmi sávokat jelölnek ki. Még vizsgálják, hogy a négysávos úton elkülönítsenek-e egy külön sávot az autóbuszoknak, amelyet használhatnak a biciklisek is, vagy csak külön bicikliseknek hoznak létre egy védett sávot a Csíki utcaihoz hasonlóan.

A polgármester szerint mivel a nehézforgalom a terelőúton zajlik, sokan bicikliznek Sepsiszentgyörgy – Kilyén és Szotyor között, illetve az Állomás negyedi gyárak fele, így védeni szeretnék a kerékpárosokat.

Kamionok már csak engedéllyel és úthasználati díj ellenében hajthatnak be Sepsiszentgyörgyre

A polgármester emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgyön korlátozták a 3,5 tonnánál nagyobb járművek áthaladását a városon, illetve úthasználati díjat kell fizessenek azok a teherautósok, amelyek behajtási engedélyt váltanak ki az önkormányzat adóhivatalában.

Azok a teherautók, amelyek behajtanak a városba, ezt a Păiș David, Oltmező, József Attila, Jókai Mór, Építők és Román Hadsereg és Csíki utcákban tehetik meg és napi, havi vagy féléves úthasználati díjat kell kifizetniük. A napidíj a teherautók méretétől függően 20 és 60 lej közti összegbe kerül, havi díj a kamion méretének függvényében 100 és 250 lej között váltakozik, míg a fél évre érvényes úthasználati díj 200 és 500 lej között mozog.

A teherautók pakolási tilalmát és behajtási korlátozását a helyi rendőrség felügyeli, és a szabálytalankodókat 1000 és 2000 lej közti büntetéssel sújthatják. A rendelkezés alól kivételt képeznek a közüzemi szolgáltatók járművei, illetve az állami rendvédelmi és honvédelmi szervek autói.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?