Ciolacu elismerte: a igazságügyben vagy a belügynél dolgozókat csak a különnyugdíjak érdeklik

Ha Románia „betű szerint” követi a helyreállítási terv különnyugdíjakkal kapcsolatos vállalásait, „elnéptelenedik” a védelmi, a belügyi és az igazságszolgáltatási rendszer – vélte Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke.

A PSD elnöke szerint, ha eltörlik a speciális nyugdíjakat, kiürül a rendszer | Fotó: AgerpresCiolacu az Europa FM rádiónak nyilatkozva elmondta: szerdán is egyeztetett a miniszterelnökkel és az illetékes tárcavezetőkkel a nem járulékalapú, úgynevezett különnyugdíjak rendszerét szabályozó törvénytervezetről. „Nagyon nagy az eltérés az európai gyakorlat és a különnyugdíjak kapcsán Románia által a helyreállítási tervbe foglalt vállalások között, ezért kiegyensúlyozott tárgyalásokra van szükség az Európai Bizottsággal” – magyarázta.

„Ha mi most elkezdjük betű szerint követni mindazt, ami a helyreállítási tervben szerepel, teljesen elnéptelenedik a védelmi minisztérium, a belügyminisztérium, az igazságszolgáltatás és a hírszerző szolgálatok is. Ha ezt akarjuk – én nem ezt szeretném –, akkor kövessünk mindent betű szerint” – fogalmazott. A pártelnök ugyanakkor ismét nyomatékosította, hogy szerinte a katonai nyugdíjak nem minősülnek különnyugdíjnak, ezeket szinte valamennyi uniós tagállamban külön törvény szabályozza. (Ciolacu édesapja hivatásos katona volt.)

A házelnök felrótta a helyreállítási terv kidolgozásakor tisztségben lévő kormánynak – amelynek a PSD nem volt még tagja –, hogy nem bocsátotta közvitára a dokumentumot. „A terv jelenlegi formájában történő alkalmazása káoszt okozna Romániában” – szögezte le.

Beszélt arról is, hogy a közvélemény „nagy gyűlölettel viszonyul a különnyugdíjakhoz”, és ez nagyrészt indokolt is, mert bizonyos kategóriájú kedvezményezettek kapcsán „túlzások” történtek. Ezek közé sorolta azt, hogy olykor a különnyugdíj összege nagyobb a nyugdíjas személy korábbi fizetésénél, vagy hogy a nyugdíjat az utolsó ledolgozott hónap jövedelme alapján számolják ki, vagy hogy egyeseknek lehetőségük van 45 évesen nyugdíjba vonulni. „Mindezeken módosítani fogunk” – szögezte le a PSD elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Hozzátette, a koalíciós pártok képviselőinek jövő héten kötelezően be kell nyújtaniuk a szenátushoz a különnyugdíjakról szóló tervezetet módosító javaslataikat, hogy a felsőház vitassa meg a jogszabályt, ellenkező esetben az hallgatólagosan elfogadottnak minősül. „Márpedig jelenlegi formájában nem fogadja el az EB, nem fogják teljesítettnek tekinteni az ezzel kapcsolatos célkitűzést” – magyarázta. A pártelnök ugyanakkor hangsúlyozta, valamennyi kategóriájú nyugdíj kapcsán külön kell tárgyalni az EB-vel, s „kizárt”, hogy Románia pénzt veszítsen a helyreállítási alapból emiatt.

A speciális nyugdíjakat a korábbi PSD- kormányok hozták létre, és a fegyveres testületek, a hírszerzésben, az igazságszolgáltatásban dolgozóknak stb. jár, de még a törvényhozóknak is. A központi költségvetésből fizetik, nem az alkalmazott társadalombiztosítási hozzájárulásai alapján számolják ki, és nem a nyugdíjpénztárt terhelik. Az összeget azok a közintézmények foglalják bele a költségvetésükbe, amelyek számára a jelenlegi törvény lehetővé teszi, hogy az öregségi nyugdíjon felüli juttatást biztosítsanak a nyugdíjba vonult alkalmazottaknak. Akadnak például olyan bírák és ügyészek, akiknek így a havi nyugdíja meghaladja a 20 ezer lejt. Romániában 180 ezerre tehető azok száma, aki speciális nyugdíjat kapnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?