banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Bye-Bye Bodok: közösségi eseménnyel búcsúztatják a lebontás előtt álló romos szállodát

Sepsiszentgyörgyön közösségi eseménnyel búcsúztatják a lebontásra váró egykori Bodok szállót, ami egy korszak végét és egy új korszak kezdetét jelzi. A városképet ront, főtéri romos ingatlan helyére első lépésben egy tágas parkolót alakítanak ki, majd a térség legmodernebb kulturális központját tervezik itt megépíteni.

Antal Árpád polgármester elmondta: egyedi búcsúeseménnyel készülnek, amelynek keretében a Tamási Áron Színház a helyszínre adaptálja a Hullámzó vőlegény című előadását, amit a főtérről 2–3 ezer néző követhet majd élőben. Az esemény időpontját később közlik – arra a bontási munkálatok elkezdése előtt néhány nappal kerül sor –, de az ígéretek szerint ekkora méretű színházi és videomapping produkcióra a térségben még nem volt példa.

A szerző felvétele

A volt tulaj elhanyagolta, a város sem talált befektetőt

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2014-ben 745 000 euróért vásárolta meg a Bodok szállodát Ioan Neculae brassói üzletembertől, aki pedig 2003-ban vette meg a korábbi Olt Turisztikai Rt. privatizált vállalat más eszközeivel együtt. 2007-ben Neculae ugyan megkezdte a szálloda korszerűsítését, de a munkálatokat nem sokkal később leállították, azóta az épület elhagyatottan áll Sepsiszentgyörgy szívében.

Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata

Miután a helyi önkormányzat megszerezte a tulajdonjogot, szerette volna felújítani a szállodát, de ehhez nem rendelkezett a szükséges pénzügyi forrásokkal és nem voltak olyan uniós pályázati kiírások sem, amelybe be lehetett volna illeszteni egy ilyen munkálatot. A városháza többszöri nekifutásra sem talált befektetőt, aki vállalta volna a szálló felújítását és korszerűsítését. A hotelt el is szerették volna adni egymillió eurós kikiáltási áron, ám négyszeri nekifutásra se akadt érdeklődő, még akkor sem, amikor már szinte a vételáron kínálták eladásra.

Emeletenként bontanak, nem robbantanak

Miután a Bodok szálló felújítását és újraindítását nem sikerült megoldani, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat úgy döntött, hogy a tízemeletes épületet lebontják, átmenetileg egy parkolót alakítanak ki a helyén, majd a térség legkorszerűbb, multikulturális és ifjúsági központját építik meg.

Elkészült Sepsiszentgyörgy központjának – a Bodok szállót és környékét érintő – átalakítási terve is. Az önkormányzat tulajdonában van a Bodok szálló és annak melléképületei, valamint a Művész Mozi melletti parkoló, a szombatista egyház imaháza és a volt nyugdíjasklub épülete, illetve a Sapientia Alapítvány tulajdona a Bodok szálló mögötti többi ingatlan. Mivel az önkormányzat és a Sapientia Alapítvány közti társulási határozatot a bíróság megsemmisítette, a városvezetőség úgy döntött, a Sapientia hallgatólagos beleegyezésével az önkormányzat kisajátítja az alapítvány tulajdonában lévő ingatlanokat és dönt a teljes ingatlanegyüttes több szakaszban történő lebontásáról. Erre hagyományos módszerrel – emeletről emeletre való visszabontással – kerül sor, ugyanis a többi épület közelsége miatt az önkormányzat nem fogadta el a robbantásos módszerrel való bontásról szóló javaslatot.

Az egykori Bodok hotel | Forrás: Antal Árpád polgármester Facebook-oldala

Antal Árpád korábban elmondta: a bontási folyamathoz szükséges dokumentáció ugyanolyan bonyolult, mint az építkezéshez szükséges iratcsomó összeállítása, ehhez is számos állami hatóság engedélyére van szükség. Első ütemben a Bodok szálló mögötti és a mozi melletti épületeket bontják le, majd a második szakaszban következik a Bodok szálló és melléképületeinek bontása, végül pedig a jelenleg Sapientia Alapítvány tulajdonában lévő, de kisajátítás előtt álló ingatlanok következnek.

Nemzetközi pályázatot hirdetnek a tervezésre

Mint arról tavaly év végén beszámoltunk, Lázár János, Magyarország építési és beruházási miniszterének sepsiszentgyörgyi látogatásakor a városvezetőséggel számba vették, mi történt eddig a központi, romos Bodok hotel helyére tervezett művelődési központ ügyével. Mint ismert, abba n összesen hat művelődési intézménynek biztosítanának székhelyet, így a Tamási Áron Színháznak, a Cimborák Bábszínháznak, az M Studio Mozgásszínháznak, a Bod Péter Megyei Könyvtárnak, az Erdélyi Művészeti Központnak, illetve egy újonnan létrehozandó filharmóniának.

Fotó forrása: Lázár János Facebook-oldala

Lázár János látogatását követően a Maszol érdeklődésére Antal Árpád elmondta: a Bodok hotel helyére tervezett korszerű kulturális központ építése előtt kivárják, hogy a román kormány eldöntse: a köznyelvben kultúrpalotaként ismert Szakszervezetek Művelődési Házát átadja vagy sem a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak. Erre azért van szükség, mert ha végre megkapná a város a jelenleg gazdátlan épületet, akkor újragondolnák az új kulturális központ funkcióit is.

A Bodok hotel bontását követően átmenetileg egy parkolót hoznak létre, majd az következik, hogy nemzetközi pályázatot hirdetnek a korszerű kulturális központ megtervezésére, aminek 2024-ig kell elkészülnie, és akkor tudnak egy újabb finanszírozási megállapodást kötni a magyar kormánnyal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?