Befejeződött a nagyenyedi római katolikus templom külső felújítása

Új köntösben pompázik Nagyenyed főterén az Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom és a hozzácsatolt egykori minorita rendház.

A 41 méter hosszú és 15 méter széles, barokk stílusú templom 1745–1757 között épült, majd 1812-ben a ferencesek megkezdték a mai rendház építését is. A tragikus kimenetelű forradalmi események közepette 1849-ben leégett a rendház fedele, az orgona tönkrement és a templom is majdnem elpusztult. 1853-ban Wiszkóczi házfőnök renováltatta és újra befedette a templomot és a rendházat, 1896-ban pedig Kovrig Tivadar támogatásával felépült a torony is.

Éjszakai megvilágításban | Fotó: Basa Emese

A mostani munkálatról és annak indokoltságáról Szász János plébános szolgált adatokkal a Maszolnak. Megtudtuk, a legutolsó nagyobb, külső-belső felújítás az 1990-es évek elején volt, Papp László plébánossága idején, amikor a Mustármag közösségnek adott helyet a kolostor. Ezúttal a tetőszerkezetet kellett megjavítani, ami abból állt, hogy annak északi részét új cserepekkel fedték be, a szarufákat részben, a lécezetet pedig teljesen kicserélték, illetve a déli részét újralécezték és a kiválogatott régi cserepekkel fedték be. Ezzel párhuzamosan a templom és a kolostorépület frontjának teljes restaurálása is megtörtént.

A felújításhoz szükséges pénzforrások tetemes részét Magyarország kormányának támogatásával, a Bethlen Gábor Alap által sikerült biztosítaniuk, a helyi tanács hétezer, a megyei tanács ötezer lejjel járult hozzá a munkálatokhoz, de szükség volt ezenkívül 30 ezer lej önrészre is, ami nem kis megterhelést jelentett a 220 fős helyi katolikus közösség számára.

Fotó: Árpád-házi szent Erzsébet plébánia, Nagyenyed

Szász János plébános örömmel nyugtázta: „Jó, hogy sikerült elvégezni a munkálatokat, hiszen – bár keveset beszélnek róla – Erdély egyik legszebb, 400 fő befogadására alkalmas barokk templomáról van szó. A régi, szürke homlokzat megérett a felújításra, az új frontkép pedig a hagyományos utcasor egyik színfoltja lett és jó példával jár elöl a többi ingatlantulajdonos számára is”.

Nemcsak a templom, a minorita rendház is megújult | Fotó: Basa Emese

Amikor néhány hónappal ezelőtt a templom díszkivilágítást kapott az önkormányzattól, az egész közösség jobban felfigyelt a szép épületre, amelynek homlokzatán, a két fülkéjében található Szent István- és Szent László-szobor még a kommunizmus nehéz időszakában is érinthetetlennek bizonyult.

A megszépült templom az augusztus 4-én, 20 órakor kezdődő Mága Zoltán jótékonysági koncertje alkalmával hívja falai közé a város műkedvelő közönségét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?