Az oktatási miniszter szerint is jogos a pedagógusok béremelés miatti elégedetlensége

Jogosnak tartja a pedagógusok elégedetlenségét az egységes 2017-es egységes bértörvényben rögzített fizetésemelések elmaradása miatt az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu vasárnap a Realitatea TV-nek nyilatkozva arra reagált, hogy két nagy tanügyi szakszervezeti szövetség tagjai szerdán kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak.

A miniszter elmondta, tárcavezetőként mindig is az volt az álláspontja, hogy a minőségi oktatáshoz vonzó és motiváló pedagógusbéreket kell biztosítania az államnak. Emlékeztetett arra, hogy a tanügyi alkalmazottak fizetése idén januártól 4,5 százalékkal nőtt, ami valóban csak a fele annak, amennyit a 2017-es törvény előír, ráadásul a múlt évre beütemezett 8 százalékos fizetésemelés is elmaradt.Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter | Fotó: Agerpres

„Ilyen értelemben jogos az elégedetlenségük. Ezt a helyzetet az idézte elő, hogy Romániának tartania kell magát a deficitcélhoz” – magyarázta.

Cîmpeanu ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a béremelésük elmaradása ellenére a pedagógusok nem fogják cserbenhagyni a gyermekeket. „Sikerült megoldanunk, hogy valamennyi óvodában és iskolában jelenléti oktatással kezdődjön a második félév. Ez nagyon fontos eredmény, és én számítok a tanügyi alkalmazottak megértésére” – jelentette ki a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy jelenleg egy kezdő tanár nettó fizetése 2597 lej, egy több mint 40 éves tapasztalattal rendelkező pedagógusé pedig 4398 lej. Ezek az összegek különböző pótlékokkal egészülnek ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?