Tényleg általános sztrájk jöhet az egészségügyben

Nem gondolta meg magát a Sanitas, az egészségügyben dolgozók érdekeit képviselő legnagyobb szakszervezet, és május 7-én, hétfőn két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak, május 11-én, pénteken pedig általános sztrájkot hirdetnek. Az egészségügyi alkalmazottak idén márciustól bevezetett bértörvény aránytalanságai, a fizetések csökkenése miatt tiltakoznak.

Nem jártak sikerrel a szerdai tárgyalások sem Sorina Pintea egészségügyi miniszter, Viorica Dăncilă miniszterelnök és a Sanitas szakszervezet vezetősége között. A tárcavezető úgy látja, az alkalmazottak követelései és a kormány előkészületben lévő javaslatai nagyjából megegyeznek. Utóbbiak azonban még nem ismertek a nyilvánosság számára.

A miniszter kijelentette, hogy a kollektív munkaszerződések módosítására vonatkozó tárgyalások hamarosan elkezdődnek. Sorina Pintea szerint a sztrájk nem sok jóval kecsegtetne, ezért mindent megtesznek azért, hogy azokat megelőzzék a tárgyalások segítségével.

Leonard Bărăscu, a Sanitas országos elnöke szerdán gyökeresebb változtatásokat javasolt, véleménye szerint a teljes bértörvényt újra kellene alkotni. A sztrájk megtartása szerinte elkerülhetetlen.

Aránytalanságok a béremelések terén

Amint azt korábban megírtuk, a márciusi béremelésekkel az a legnagyobb gond, hogy csak az orvosokra és az asszisztensekre vonatkozik, miközben az egészségügyben dolgozó többi alkalmazott, a takarítónők, a munkások, az irodabeli személyzet nem kaptak fizetésemelést. Ez utóbbi kategóriába tartoznak azok a felsőfokú végzettséggel rendelkezők is, akik nem orvosok: a gyógyszerészek, a biológusok, a biokémikusok, laborosok, kivéve az orvos-laborosokat. Ez óriási bérszakadékot generált az egészségügyi rendszerben dolgozó alkalmazottak között.

Problémát jelent továbbá, hogy a kiosztható bérpótlékok nagysága intézményenként nem haladhatja meg az összbéralap 30 százalékát. Ez azt jelenti, hogy hiába emelkedik például 85 százalékkal a fizetés, a 30 százalékos plafon mindent visszacsökkent a minimumra. A kórház tehát már nem engedheti meg magának, hogy hatalmas pótlékokat adjon, hiszen nem fér bele a bérkeretébe. Az eddigi gyakorlat szerint egy orvos pótlékként akár a fizetése 100 százalékát is megkaphatta.

Pénteken előrelépés történhet

Az egészségügyi miniszter pénteken találkozik ismét a Sanitas megyei kirendeltségeinek a vezetőivel, amelyen feltehetően beszámol a kormány javaslatairól – nyilatkozta a Maszolnak Nyulas Emma. A Sanitas Hargita megyei szervezetének elnöke elmondta, a megye egészségügyi dolgozói is egyetértenek a sztrájkkal, itt is összegyűltek a szükséges mennyiségű aláírások, a szakszervezeti tagok több mint fele ért egyet a tiltakozások megszervezésével.

„Reméljük, hogy pozitív válaszokat kapunk a pénteki gyűlésen. Mi nem akartuk ezt az egészet, nem kértük, hogy megváltoztassák a bértörvényt. A három leglényegesebb követelésünkre még mindig nem adtak megfelelő választ. Fontosnak tartjuk, hogy mind az egészségügyi hálózatban, mind pedig szociális gondozási rendszerben megfelelő fizetésemelések történjenek, mert a márciusi béremelések csak az orvosoknak és asszisztenseknek kedveztek. Ugyanakkor ehhez az egységes bértörvény módosítására is szükség van" - magyarázta az érdekvédelmis.

Hozzátette, kérik, hogy töröljék el a 30 százalékos felső határt a pótlékoknál. Hangsúlyozta, hogy az egészségügy minden alkalmazottja számára áldozattal jár a munka, ezért mindenkit megillet a béremelés, függetlenül attól, hogy orvos, asszisztens, ápoló vagy kapus.  

Kapcsolódók

Kimaradt?