Az ANAF-nál tehetnek panaszt a vendéglátóipari alkalmazottak, ha nem kapják meg a munkáltatójuktól a borravalót

A vendéglátóipari alkalmazottak bepanaszolhatják az Országos Adóhatóságnál (ANAF) vagy az ágazati munkáltatói szövetségeknél a munkaadójukat, ha nem kapják meg tőlük a borravaló adózott összegét – közölte egy csütörtöki sajtótájékoztatón a Romániai Szállodaipari Szövetség elnöke.

Călin Ile a borravaló megadóztatásáról szóló, január elsejétől hatályba lépett új törvény kapcsán beszélt erről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a borravaló visszatartása törvénytelen, és ha megtörténik, jelezni kell a hatóságoknak. Tájékoztatása szerint az alkalmazottak elsősorban az ANAF-hoz fordulhatnak panasszal, de ha valamilyen okból félnek ezt megtenni, akkor a munkáltatói szövetségektől is segítséget kérhetnek.

„Nem engedhetjük meg, hogy ezt a törvényt aláássák bizonyos munkáltatók, akik nem tartják tiszteletben a jogszabályokat. A számuk amúgy is minimális. A túlnyomó többség igyekszik betartani a törvényt, és az összes borravalót az előírásoknak megfelelően szétosztani az alkalmazottak között” – nyilatkozta Călin Ile.

Fotó: Borsi Balázs

A HORA vendéglátóipari munkáltatói szövetség elnöke, Ion Biriş emlékeztetett arra, hogy a törvény 4000 lejes bírsággal bünteti azokat a vállalatokat, amelyek nem fizetik ki az alkalmazottaknak a begyűjtött borravaló 90 százalékát.

Biriş a törvény hatályba lépésétől eltelt 11 nap tapasztalatairól elmondta, az egyik éttermében a borravaló a bevétel 12,65 százalékát, a másikban a 11,5 százalékát tette ki. Az előbbi vendéglőben a borravaló 53 százalékát készpénzben, 47 százalékát kártyával fizették ki, az utóbbiban 60-40 százalék volt az arány.

A HORA elnöke arról is beszélt, hogy a fogyasztás 15 százalékánál nagyobb borravalók esetében a törvény szerint a 15 százalékot meghaladó összeget a vendéglátóipari cég bevételeként könyvelik el, de ezt a különbözetet hozzá is lehet adni az alkalmazottak fizetéséhez a bér jellegű jövedelmek esetében alkalmazott adók és illetékek levonása után. Megjegyezte: kicsi a valószínűsége annak, hogy egy vendéglátóipari vállalkozás egyhavi bevételében a borravaló aránya meghaladja a 15 százalékot.

A vendéglátóipari ágazat munkáltatói szövetségeinek képviselői kedvezően nyilatkoztak a sajtótájékoztatón az új törvényről. A Turizmusért Szövetség elnöke, Dragoş Anastasiu szerint a jogszabályra különösen azért volt szükség, mert az éttermi és szállodai vendégek több mint fele bankkártyával fizet, és 50 százalékuk ad borravalót, de eddig bonyolult volt megoldani azt, hogy a bankkártyával adott borravaló eljusson az alkalmazottakhoz. „Eddig a borravaló 40 százaléka került az alkalmazottjaink zsebébe, most már a 90 százaléka” - magyarázta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?