Átadták a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya újabb szilágysági szakaszát

Átadták a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Magyarzsombor közötti 12,24 kilométeres szakaszát.

Dari Tamás alprefektus szerint az átadás egy hosszú folyamat állomását jelenti. Mint rámutatott, az észak-erdélyi autópálya építésének története több mint két évtizedre nyúlik vissza: az Erdélyi A3-as autópálya projektje 2004-ben indult, eredetileg Brassó és Bors között tervezték kiépíteni, a beruházás azonban az évek során több alkalommal változott, és jelentős késésekkel haladt.Már lehet autózni az új sztrádaszakaszon | A szerző felvétele

A most átadott Magyarzsombor–Vaskapu szakasz kivitelezésére vonatkozó szerződést 2020-ban írták alá a SA&PE Construct, a Spedition UMB és a Tehnostrade alkotta társulással. A szerződés 36 hónapos időszakot irányzott elő, amelyből 12 hónapot tervezésre, 24 hónapot pedig kivitelezésre szántak. A beruházás értéke 905 millió lej plusz áfa, finanszírozása a 2021–2027-es Közlekedési Programon keresztül, európai uniós forrásból történt. A munkálatok nem haladtak a tervezett ütemben. A szakaszt már rég be kellett volna fejezni, az átadásra végül 2026 augusztus 11-én került sor. A késlekedés hátterében többek között a szomszédos szakaszon kialakult jelentős földcsuszamlások játszottak szerepet, amelyek miatt módosították a nyomvonalat, és több nagy méretű viaduktot építettek.

A 12,24 kilométeres szakasz önmagában nem oldja meg a térség autópályás összeköttetésének problémáját. A forgalom számára valódi jelentősége abban áll, hogy az autópálya a környék közúthálózatához kapcsolódik. A szakaszra a magyarzsombori és az alsóegregyi csomóponton keresztül lehet felhajtani, illetve lehajtani.

Dari Tamás szerint a mostani átadás csak az egyik állomása annak a folyamatnak, amelynek végén Szilágy megye teljes értékűen bekapcsolódhat az országos autópálya-hálózatba. A következő fontos cél a Magyarzsombor és Magyarnádas közötti, mintegy 30 kilométeres szakasz befejezése. Ezen a részen a munkálatok előrehaladott állapotban vannak, ugyanakkor még hátravan két viadukt megépítése. Ezek elkészülése után az autópálya Nádastól Magyarzsomborig összefüggő szakaszt alkothat. Ez különösen fontos Szilágy megye számára, hiszen a teljes, mintegy 42 kilométeres Magyarnádas–Vaskapu szakasz elkészültével jelentősen javulna a Szilágy és Kolozs megye közötti közlekedési kapcsolat. A beruházás része két autópálya-csomópont, 14 híd és felüljáró, valamint 18 viadukt.

A megye számára a végső cél ennél is nagyobb: a Meszes-tető alatt megépítendő alagút és a Vaskapu–Szilágynagyfalu közötti, mintegy 41 kilométeres szakasz megvalósítása. Ez teremtheti meg azt az összefüggő autópályás kapcsolatot, amely Kolozsvár, Zilah, Szilágysomlyó és Nagyvárad irányába jelentősen lerövidítheti az utazási időt. A Meszes-alagutat magában foglaló szakasz kivitelezésének befejezését jelenleg 2032-re becsülik.

Dari Tamás kiemelte: az autópálya gyorsabb és biztonságosabb közlekedést biztosít, továbbá gazdasági jelentősége van. A jobb közúti összeköttetés javíthatja a megye befektetési lehetőségeit, könnyebbé teheti az áruszállítást, és hozzájárulhat ahhoz, hogy Szilágy megye szorosabban kapcsolódjon a nyugat-romániai és az erdélyi gazdasági központokhoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?