Jól halad a munka az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszán

Az A3-as észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes-Bihar szakasza 60 százalékban elkészült, a kivitelező gyors ütemben halad a munkálatokkal – közölte az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

A Precon Transilvania és a Citadina 98 nagyváradi cégekből álló konzorcium folyamatosan mintegy 600 munkással és 400 munkagéppel dolgozik a helyszínen, írja az Agerpres. Ennek köszönhetően júniusban 9 százalékpontot haladtak a munkálatokkal.Nagy erőbedobással folyik a munka | Fotó: Facebook/CNIR

A sztrádaszakaszra tervezett 18 műtárgy közül 17-nél már felszerelték a gerendákat, az autópálya nyomvonalán pedig megkezdődött a védőkorlátok telepítése. Az első aszfaltréteget 5 kilométeren terítették le, a 19E jelzésű országút nyomvonal-korrekciójának összesen 5,5 kilométeréből pedig 1,7 kilométeren már a kopóréteg is a helyére került.

Az építő növelte az aszfaltkeverék mennyiségét, naponta körülbelül 3 ezer tonnát terít le" - közölte a CNIR. 

A Bisztraterebes-Bihar sztrádaszakasz tervezésére és kivitelezésére kötött szerződés értéke 785 millió lej. A beruházást a 2021-2027-es uniós közlekedésfejlesztési program keretében finanszírozzák.

A sztrádaszkasz építése a Bechtel idején kezdődött, aztán hosszú éveken át szünetelt a munka.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?