A szenátus jogi bizottsága szerdán vitatja meg a SIIJ felszámolására vonatkozó törvénytervezetet

A szenátus jogi bizottsága szerdai ülésén vitatja meg az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolására vonatkozó törvénytervezetet, amelyet a képviselőház már elfogadott.

A kép illusztráció | Fotó: AgerpresA vitán részt vesznek az igazságügyi minisztérium, a bírák és ügyészek, a szakmai társulások és a civil társadalom képviselői is. Az igazságügyi miniszter által beterjesztett tervezet értelmében a SIIJ megszűnik, az eddig a hatáskörébe tartozó ügyek kivizsgálását a jelenlegi ügyészségek veszik át, a nyomozásokat csak az erre kijelölt ügyészek vezethetik. A nyomozati anyagokat a legfőbb ügyészség elküldi az illetékes ügyészségeknek a törvény hatályba lépésétől számított 60 napon belül.

A tervezet szerint a SIJJ jelenlegi személyzetét a legfőbb ügyészség veszi át. A felszámolt intézmény hatáskörébe tartozó ügyek vizsgálatára kijelölt ügyészeket a legfőbb ügyészség nevezi ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) plénumának javaslatára, 4 éves időtartamra.

Ezek az ügyészeknek hatáskörébe tartozik majd a CSM tagjai, a legfelsőbb bíróság bírái, a legfőbb ügyészség ügyészei, az ítélőtábla és a katonai ítélőtábla bírái, a katonai ügyészek, az alkotmánybírák, valamint a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírói által elkövetett törvénytelenségek kivizsgálása.

Ezekben az ügyekben csak a legfelső ügyészségbe való felvételhez szükséges szakmai fokozattal és legalább 15 éves ügyészi tapasztalattal rendelkező ügyészek végezhetik a nyomozást, akik az utóbbi két szakmai kiértékeléskor 'nagyon jó' minősítést szereztek, kifogástalan az erkölcsi magatartásuk és az utóbbi 3 évben nem kaptak fegyelmi megrovást. Ugyanakkor a táblabírósági ügyészségek ügyészei is megbízhatók ilyen jellegű nyomozással, ha legalább 12 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

A vitát követően a szakbizottság elfogadja és elküldi véleményezését a szenátus plénumának. A felsőház a döntő fórum az ügyben.

Kapcsolódók

Kimaradt?