A szenátus elnöke szerint, ahogy most áll a helyzet, a kormány meg fog bukni

Anca Dragu, a szenátus elnöke szerdán kijelentette: „ahogy most kinéz a helyzet és látva a politikai szereplők nyilatkozatait, a bizalmatlansági indítvány át fog menni”, utalt ezzel a Szociáldemokrata Párt (PSD) által tegnap benyújtott kormánybuktató indítványára, amelyet csütörtökön olvasnak fel és kedden szavaz róla a parlament.

A felsőház USR–PLUS-os elnöke szerint, ha megbukik a Florin Cîțu vezette kormány, „újra kell kezdeni a tárgyalásokat a PNL-vel”. Számos megoldás létezhet a kormányválság rendezésére, de „az USR–PLUS kitart a reformok mellett”, mondta még a G4media beszámolója szerint Anca Dragu.

Anca Dragu, a Szenátus elnöke | Fotó: Agerpres

Mint ismert, az az alkotmánybíróság kedden úgy döntött: napirendre kell tűzni a román parlamentben az USR-PLUS és az AUR szeptember 3-án benyújtott bizalmatlansági indítványát is, másfelől - úgymond „helyt adva a kormány óvásának” - azt is megállapította, hogy a kormány és a parlament valóban alkotmányos konfliktusba került egymással. Alkotmányossági panaszában a kormány egyebek mellett azt kifogásolta, hogy az USR–PLUS és az AUR indítványához online beküldött vagy fénymásolt aláírásokat is mellékeltek.

Az alkotmánybíróság szerint viszont az eljárás szabályos volt, és a parlament éppen azzal vétett az alaptörvény ellen, hogy az indítvány szavazását az alkotmányossági óvásra hivatkozva elnapolta. A testület annyiban adott igazat a kabinetnek, hogy a parlament elmulasztott még aznap hivatalos tájékoztatást küldeni a kormánynak a bizalmatlansági indítvány beterjesztéséről, ahogyan azt az alkotmány előírja.

A parlamentben jelenleg tehát két indítvány verseng egymással, a PSD, az AUR és az USR-PLUS viszont csak közösen tudja megbuktatni Florin Cîțu kormányát.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?