A pedagógusok jólléte lesz az idei Mentés másként konferencia központi témája

Adománygyűjtési akcióba kezdtek az 5. Mentés másként pedagógia konferencia megszervezéséhez, az ünnepi rendezvényhez – amelyet október 21–23. között tartanak Kolozsváron – „alternatív részvételi díj” befizetésével lehet hozzájárulni. A kezdeményezők a Mentés másként öt éve alatt másodszor szerveznek adománygyűjtő kampányt, mivel azt gondolják, „ez is egy lehetőség arra, hogy a közösség kifejezze támogatását és aktívan bekapcsolódjon a romániai oktatás demokratizálásának folyamatába”.

Az idei Mentés másként pedagógia konferencia központi témája az oktatásban résztvevők jólléte lesz, a témát három napon át előadások, műhelyek, kerekasztal-beszélgetés és művészi produkciók segítségével pszichológiai, jogi és érdekérvényesítési szempontok szerint vizsgálják. Idén 10 előadás, 9 műhely és 3 művészi/pedagógiai produkció is megtekinthető lesz a konferencián.

Fotó: Mentés másként

Az idei rendezvény kiadásainak több mint felét már sikerült fedezniük, ám szeptember 26-ig még várják a támogatásokat. A szervezők, mint beszámoltak, a 2022-es Mentés másként pedagógia konferencia megszervezésével nem a román oktatási rendszer pozitív változásait ünneplik, hanem azt, hogy az elmúlt évek kihívásai ellenére kihagyás nélkül tudták megszervezni az eseményt. „Ezzel pedig a legnehezebb időkben is szakmai fórumot, találkozási lehetőséget biztosítottunk azoknak a pedagógusoknak, gyerekekkel dolgozó szakembereknek, egyetemi hallgatóknak, akik tanulni, fejlődni szeretnének, akik sokszor magányos farkasként dolgoznak a mélyreható változásért” – írják.

Fény derült az első meghívott kilétére

Az adománygyűjtési akcióban megcélzott 3000 lejből a konferencia összes meghívottja közül 5 magyarországi szakember részvételét finanszírozzák, az „alternatív részvételi díjat” olyan is befizetheti, aki nem tud részt venni a konferencián, de támogatna olyanokat, akik nem anyagi formában teszik hozzá a részüket a közös munkához. A részvételi díj a szervezők szerint több okból is alternatív: egyrészt, mert nem kötelező, másrészt mert egy vagy több személy beugrójának kifizetésével alternatívát lehet teremteni azoknak, akik hisznek a változásban, tanulni és tenni akarnak.

„Azt gondoljuk, minél egységesebb a pedagógusok, szakmabeliek közössége, és támogatóbb az össztársadalom, minél határozottabb a kiállásunk, annál hatékonyabban érhetünk el valós változást. Adománygyűjtő akciónk a Mentés másként csapatának elhivatottságán kívül a közösség oktatás iránti elkötelezettségének mércéje is lehet” – hangsúlyozzák a kezdeményezők.

Mint írják, egy ideális társadalomban a Mentés másként pedagógia létezésére nem volna szükség, hiszen az állam gondoskodna a minőségi oktatás biztosításáról minden gyerek számára, ám amíg ez nem történik meg, addig számos civil kezdeményezés hathatós munkájára van szükség a gyerekeket érő diszkrimináció, és a pedagógusok viselte terhek enyhítésében.

Az idei konferencia első meghívottjára nemrég derült fény, Lencse-Csík Orsolya a DIA (Demokratikus Ifjúságért Alapítvány) szakmai vezetője, aki a klasszikus vezetői feladatok mellett trénerként is tevékenykedik a szervezetben. Lencse-Csík Orsolya VoxPop és vita workshopokat, valamint Közterem csapatépítő foglalkozásokat tart majd, valamint az Egy hajóban evezünk vitakultúra-fejlesztő programban mentorként vesz részt.

A Mentés másként pedagógia konferenciát öt éve szervezték meg először, a csapat tagjai főként volt vagy jelenlegi egyetemisták. Van köztünk pedagógiát hallgató, pályakezdő pedagógus, szociális munkás, újságíró és pszichológus. Az alulról szerveződő, önkéntes munkával megvalósított konferencián kívül az elmúlt években több rendezvénnyel járultak hozzá a demokratikus oktatási rendszer kialakításához, legutóbbi eseményük, a szexuális nevelésről szóló szakmai kerekasztal-beszélgetés a Kolozsvári Magyar Napokon volt. Erről a Maszolon is beszámoltunk korábban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?