A hosszú távú tervezés és a munka Márk Endre sikerének titka

Szászrégen azon szórványvárosok közé tartozik, amely annak ellenére tudott magyar polgármestert állítani, hogy a város magyarságának aránya 20 százalék körül van. A városvezető népszerűsége nyilván nem csak a magyarok körében keresendő: Márk Endre szigorú kampányprogrammal indult négy éve, az ígéreteket pedig igyekezett megvalósítani. Szászrégen fejlődő pályára állt, Márk Endre pedig újabb mandátumra vállalkozik, hogy folytassa a munkát.

– Kevés húsz százalék körüli magyarsággal rendelkező városban tudnak magyar városvezetőt állítani. Mi az Ön sikerének titka?

– 2020-ban egy jól átgondolt programmal indítottam kampányomat, amihez a mai napig szigorúan ragaszkodom. Tősgyökeres szászrégeniként hajszálpontosan tudtam, ismertem a város problémáit, hiányosságait, a város szükségleteit. Erre alapoztam azt a 30 pontos kampányprogramomat, amelyet a mai napig szigorúan követek. Én mindenkinek a polgármestere vagyok.  A városért dolgozok, a közösségért. Reggeltől estig. Úgy érzem, hogy megváltozott a városban a 2020-as kedélyállapot, már nincs az a leváltási hangulat, amit az elődöm oly ügyesen megteremtett 8 év alatt. Úgy érzem, hogy jó úton járunk, de ahhoz, hogy befejezzük az elkezdett munkát, az elkezdett projekteket és felemeljük egy magasabb szintre a város morálját, igenis szükség van minimum még egy mandátumra.

Ha megnézzük a fejlődő településeket, azokat a városokat, melyek már egy nyugati trend útvonalán haladnak, jól láthatjuk, hogy egy több mandátumos polgármester van a város élén. Tulajdonképpen ez a sikernek a titka, a hosszú távú, jól átgondolt tervek és természetesen a lehetőség ezeknek a megvalósítására. Egyszóval megalapozott célokat tűztem ki magam elé és folyamatosan ezekért dolgozok.

– Melyek voltak ezek a megalapozott célok? Mit sikerült ezekből megvalósítani?

Igyekeztem, minden olyan problémás területet érinteni, amely évek óta mellőzve, hanyagolva volt. Nap mint nap azon kínlódtunk, hogy mihamarabb be tudjuk pótolni azokat a hiányosságokat, amelyek mindenki számára nagyon szembeötlőek voltak.

A tömegközlekedést biztosító buszflottánkat lecseréltük 10 vadonatúj hibrid buszra, ugyanennek a mobiltási tervnek nevezett finanszírozás keretén belül sikerült az Ipari Zóna teljes úthálózatának a felújítása. Ezen a városrészen katasztrofális volt az utak minősége, 50 éve csak foltozták. A másik nagyon forgalmas útszakasz, az Abafáji út felújítása most zajlik, az idén be fogjuk fejezni. Büszkeséggel tölt el egy másik nagyon fontos megvalósítás, az évek óta elhanyagolt Unirii 57 tömbház körüli terület és a December 1. utca teljes szakaszának a felújítása. Járdaszegélyek, járdák, aszfaltozás, közvilágítás, bicikliút, parkolók, játszótér, töltőállomás, valamint zöldövezet teszi szebbé a környezetet. Három és fél év alatt nagyon sok utcát sikerült felújítani, újraaszfaltozni. Tudom, hogy ezek már nem említésre méltó dolgok a 21. században, de sajnos innen kellett kezdjük a munkát. Az utak felújítása mellett természetesen más területeket is érintettünk, mint például a Sportiskolásainknak átadtuk az éjszakai megvilágítással ellátott focipályát, és most újabb lépéseket tervezünk egy modern sportkomplexum létrehozásával. Ennek részeként szerepel két teniszpálya, még egy futballpálya létesítése, valamint egy modern öltöző kialakítása. Hiszünk abban, hogy ezek a létesítmények nemcsak a sportolók számára lesznek hasznosak, hanem hozzájárulnak a közösségi élet élénkítéséhez is.

A köztisztaság fenntartása és biztosítása érdekében új seprőautót vásároltunk. Kiemelt figyelmet fordítunk a város tisztaságára, rendezettségére. Elsőként népszerűsítettük és fektettünk hangsúlyt a szelektív hulladékgyűjtésre, helyeztünk ki szelektív szemeteseket a város különböző pontjaira.

A parkolási rendszer szabályzatát módosítottuk, ennek köszönhetően a nap bármelyik részében üres parkolóhelyet lehet találni a városközpontban.

A városi rendezvényeket áthelyeztük a Kerekerdőbe, hogy ezzel is felszabadítsuk a városközpontot a zsúfolt és igénytelen rendezvényektől. Számos kulturális és szórakoztató programot szerveztünk, amelyekkel változatos és izgalmas élményeket tudtunk kínálni a szászrégenieknek. Fontosnak tartjuk, hogy olyan eseményeket szervezzünk, amelyek méltók Szászrégen hírnevéhez és amelyek minden korosztály számára vonzóak és élvezetesek. A #loveREGHIN brand-el, a Kerekerdőben felszerelt megvilágított felirattal a városunkat, Szászrégent népszerűsítjük. A Malomárkot sok-sok év után sikerült a Vízügy segítségével kitakarítani, és a városunk múltjához szorosan kötődő kajakozást újra beindítani.

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy az iskoláink még jobb feltételeket biztosítsanak a diákoknak és pedagógusoknak egyaránt. Az infrastrukturális fejlesztések mellett pedig nem feledkeztünk meg az iskolakezdők szimbolikus taneszköz csomagjairól sem, ezzel is bátorítva őket, hogy örömmel kezdjenek írni-olvasni tanulni.

A bölcsődék fontosságát felismerve, nemcsak új bölcsődét nyitottunk, hanem terveink között szerepel egy nagyon modern, talán a környék legmodernebb bölcsődéjét átadni az idén.  A lakónegyedek játszótereinek a felújításán is folyamatosan dolgozunk. A Központi Parknak a kockakő és a gránitlapokkal visszaadjuk autentikus hangulatát. Kicseréljük a játszóeszközöket, illetve az amatőr kerékpározóknak, rollerezőknek, gördeszkásoknak, görkorcsolyázóknak egy pumptrack pályát szereltünk fel. Következik a szökőkút felújítása, új vízszórókkal, fényekkel és zenével fogjuk ellátni.

Az Anghel Saligny finanszírozási program segítségével két nagyon forgalmas útszakaszt újítunk fel a vásárhelyi bekötő útszakaszt, illetve a Hévíz felőli útszakaszt.

– Tervekből akkor következő mandátumra sincs hiány?

– Rengeteg projektünk van. Talán még egy mandátum sem lenne elég befejezni. Akár történelmi pillanatnak nevezhetjük a városunk körgyűrűjének jelenlegi szituációját: ilyen közel soha nem jártunk, hisz már megtörtént a közbeszerzési procedúra, megvan a nyertes, kivitelező cég, most az óvási periódus zajlik. Egy új kórház megvalósíthatósági tanulmányát (studiu de fezabilitate) készítettük el, az új POS európai uniós finanszírozási tengely keretén belül szeretnénk megpályázni. A fedett tanuszodára szintén megvan a nyertes, kivitelező cég, a CNI-től várjunk a kezdési startot. A Kohl múzeum a következő nagyobb projektünk, ahol már a finanszírozási dokumentumok aláírása hiányzik, és kezdődhetnek a munkálatok. Egy önkéntes használatú hulladékudvar létesítésének az előkészületein dolgozunk.

Amint mondtam rengeteg tölténnyel rendelkezünk, van munkafront, és minden adott, hogy Szászrégen tovább meneteljen a fejlődés útján. Bízok abban, hogy június 9-én a szászrégeniek is úgy döntenek, hogy együtt, közösen folytatjuk a munkát!

(Támogatott tartalom)

AEP 23240001

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?