A felgyűlt szemét miatt majdnem kiáradt a Fehér-Körös Arad megyében

A Fehér-Körös medrében felgyülemlett szemét összegyűjtésével voltak elfoglalva az Arad megyei tűzoltók pénteken. A megnövekedett vízszint és az összegyűlt szemét miatt ugyanis fennállt a veszélye, hogy a folyó kilép a medréből és háztartásokat áraszt el.

A gurahonci (Gurahonţ) tűzoltók a helyi önkéntesek segítségével próbálták megszabadítani egy híd tövében a felgyülemlett szeméttől – főleg fatörmeléktől és háztartási hulladéktól – a Fehér-Körös Körösdombró (Dumbrava) és Peleskefalva (Pleşcuţa) közötti szakaszát. A bevetés körülbelül két órán át tartott, és sikerült megelőzniük a bajt – közölte az Arad Megyei Készenléti Felügyelőség.

Fotó: Arad Megyei Készenléti Felügyelőség

Mint írták, nemcsak háztartások, hanem mezőgazdasági területek is veszélybe kerültek főként Körösdombró környékén. Éppen ezért a felügyelőség felhívással fordul a lakossághoz, hogy semmilyen hulladéktípust ne dobjanak a folyókba, patakokba, mivel ezzel növelik az áradások esélyét.

A Fehér-Körös kérdéses szakaszán csütörtökön árvízre vonatkozó vörös fokozatú figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok, ezt pénteken sárgára módosították, amely vasárnap délig lesz érvényben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?