Tűzoltóautót kapott ajándékba testvértelepülésétől az Arad megyei Kispereg

A határon átnyúló testvértelepülési együttműködés egyik nemes gesztusaként tűzoltóautót adományozott a Hajdú-Bihar megyei Egyek nagyközség az Arad megyei Kisperegnek, pontosabban a községi önkormányzatnak, Németperegnek, ahová közigazgatásilag tartozik Kispereg.

A járművet pénteken, a tűzoltók védőszentjének ünnepén, Szent Flórián napján adták át a helybéli óvodások és kisiskolások érdeklődése közepette.

Egyek és Kispereg kapcsolata a 18. századra nyúlik vissza, amikor is az 1700-as évek második felében a peregi pusztán telepedett le az a mintegy 300 református személy, akiknek épp a hitük miatt kellett elvándorolniuk Egyekről. A mai kor emberének azonban azt kell keresnie, amit összeköti a két közösséget, nem pedig azt, ami elválasztja őket – hangsúlyozta Miluczky Attila egyeki polgármester a tűzoltóautó kisperegi átadásán.

„Ez a történelmünkben sötét folt, amire egyik település sem lehet büszke. De ez már a múlté, sokkal több minden összeköt ma bennünket, mint ami szétválaszt” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint az egyeki képviselőtestület és az önkormányzati tűzoltóság gondolkodás nélkül, első szóra felajánlotta adományként a járművet (az állományban még így is kettő maradt). A négy köbméteres víz- és 400 literes habtartállyal, vízágyúval is rendelkező tűzoltóautó mellé két lélegeztető készüléket is adományoztak.

A magyar határ menti, kétezres lélekszám alatti Németpereg község két településből áll: a zömében románok és csehek lakta Németpereg központból és a három kilométerre lévő, magyar többségű Kisperegből. Kovács Imre polgármester ünnepnapnak nevezte az eseményt, hiszen a községnek eddig sosem volt tűzoltóautója. A helybéli önkéntes tűzoltók traktor után kötött ciszternával vonultak bevetésre, ha kellett, illetve a pécskai tűzoltósággal kötött egyezmény alapján a közeli mezővárosból szálltak ki.

A polgármester szerint a várhatóan egy hónapon belül forgalomba helyezhető tűzoltóautó megfelelően kiszolgálja majd a két települést, ugyanakkor remélte, hogy minél kevesebb esetben lesz szükség a bevetésre. „Felelősségteljes a lakosság, szerencsére gondatlanságból még nem fordult elő tűzeset” – mondta.

Az óvodások és kisiskolások nagy örömükre beülhettek a tűzoltóautóba, sőt Fülöp Károly egyeki önkéntes tűzoltó egy-egy körre el is vitte a gyerekeket a szirénázó járművel.

Kapcsolódók

Kimaradt?