FRISSÍTVE - Dragnea nem mond le – sürgősségi rendelettel módosulhat a Btk.

FRISSÍTVE: A Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsága pénteken elfogadott nyilatkozatában támogatásáról biztosította az első fokon elítélt Liviu Dragnea pártelnököt. A politikus burkoltan kilátásba helyezte a büntető törvénykönyv sürgősségi rendelet útján történő módosítását oly módon, hogy fellebbezéskor felmentsék a vádak alól. Ezt a PSD tavaly is megpróbálta, de sikertelenül, mert százezrek vonultak tiltakozásul utcára.

A korrupcióért első fokon letöltendő börtönre ítélt Liviu Dragneát és a Dăncilă-kormányt támogató nyilatkozatot fogadott el péntek délutáni ülésén a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága. A PSD vezetői az igazságügyi reform folytatása mellett foglaltak állást, és burkoltan felfüggesztéssel fenyegették meg az államfőt, ha nem váltja le a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét.

A pártelnöki és házelnöki tisztségében informálisan megerősített Liviu Dragnea a testület ülése utáni sajtóértekezletén tömeges kivégzéshez hasonlította a csütörtöki bírósági ítélet. „Kilenc embert kellett elítélni ahhoz, hogy indokolható legyen az elítélésem” – jelentette ki a politikus, emlékeztetve arra, hogy a három bíró egyike különvéleményként ártatlannak találta az ellene felhozott vádakban.

A PSD vezetője értésre adta, hogy sürgősségi rendelettel módosítani fogják a büntető törvénykönyvnek a hivatali visszaélésről szóló cikkelyét is, amely alapján őt elítélték, és amelynek a módosítását kérte korábban az alkotmánybíróság. Bocsánatot kért a „románok ezreitől”, akik „börtönben sínylődnek” a törvénykönyv „szovjet típusú” paragrafusa miatt.

A sürgőségi rendelet elfogadására az utal, hogy a PSD elnöke az eddiginél "keményebb, radikálisabb" törvénymódosítási eljárást helyezett kilátásba. Ezt azzal indokolta, hogy a parlamenti procedúra túlságosan elhúzodott az ellenzék magatartása miatt. „Szilárd az elhatározásom: maradok a PSD élén, hogy mindezeket révbe juttassam. Nem ijedek meg sem Johannistól (Klaus Johannistól – szerk. megj.), sem Hellvigtől (a hírszerző szolgálat igazgatójától, Edward Hellvigtől – szerk. meg.)" - mondta Dragnea a PSD végrehajtó bizottságának ülése után. 

A PSD bukaresti szervezetének elnöke, Gabriela Firea újságírói kérdésre meg is erősítette, hogy a büntető törvénykönyv sürgősségi rendelet útján történő módosítását fontolgatják. A főpolgármester közölte, erről jövő héten, a párt jogászai, miniszterei és törvényhozói konzultálása után döntenek.

Liviu Dragnea arról is beszámolt: a végrehajtó bizottság ülésén "szimbolikusan az asztalra tette" a PSD-elnöki és házelnöki megbízatását, majd az összes kollégája szabadon kifejtette a véleményét és támogatásáról biztosította őt, kérve, hogy "ne a személye nézőpontjából reagáljon a helyzetre", mert vannak dolgok, amelyek ennél fontosabbak: "Először is az ország stabilitása, másodsorban a kormány stabilitása, a kormányprogram minden egyes előírásának megvalósítása (...), és a párt stabilitása". 

"Mert óriási a kockázata annak - mondták ők - hogy a PSD felbomlik" - idézte fel Dragnea a végrehajtó bizottság ülésén elhangzottakat, hozzátéve, hogy pártjával be akarják fejezni az elkezdett "harcot", révbe akarják juttatni az igazságügyi törvények "normalizálását", és fel akarják számolni az "okkult rendszert."  "Céljaim ugyanazok: ültessük gyakorlatba a kormányprogramot, és romboljuk szét a párhuzamos államot" - zárta nyilatkozatát Liviu Dragnea. 

Dragnea kifejezte meggyőződését, hogy az ellenzék által beterjesztett, jövő szerdán megvitatásra kerülő bizalmatlansági indítványt leszavazzák, és a Dancilă-kabinet folytathatja munkáját. A PSD elnöke nem válaszolt újságírói kérdésekre, a párt alelnökei is csak annyit mondtak, hogy kidolgozott "ütemterv" konkrét lépéseiről a jövő hét folyamán tájékoztatják a közvéleményt.

Orban "öngyilkos politikai szektát" emleget

Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnöke szerint a PSD Végrehajtó Bizottsága (CEx) pénteki ülésén úgy viselkedett, mint egy "öngyilkos politikai szekta". "A PSD vezetői ma Románia és Dragnea közül Dragneát, egy elítélt bűnöző védelmezését választották, azt választották, hogy egy olyan alak szolgái legyenek, aki Románia számára az abszolút rosszat jelenti" - nyilatkozta az Agerpresnek hírügynökség a politikus.

Az PNL elnöke szerint a pénteki ülés a Szociáldemokrata Pártot "Liviu Dragnea börtöntől való Megmentési Frontjává" változtatta.  Orban hozzátette: ezek után még nagyobb energiát fektetnek a "Dragnea-klán elleni csata folytatásába", és abba, hogy meggyőzzék a parlament tagjait: szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt. 


Ludovic Orban ezzel arra reagált, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága pénteki ülésén úgy döntött: továbbra is támogatja Liviu Dragneát, hogy minden politikai tisztségét, pártelnöki és alsóházi elnöki tisztségét megtartsa. 

Kapcsolódók

Kimaradt?