FRISSÍTVE: Az erdélyi magyaros szecesszió gyöngyszemeként emlegetett, bő évtizede elhagyatott, omladozó Pannónia Szálló új tulajdonosai bemutatkozó villámlátogatásra érkeztek Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterhez. A magyarországi befektetők eredeti szépségében akarják felújítani az épületet. A szállót voltaképpen a magyar állam vásárolta meg.

Úgy tűnik, véget ér Szatmárnémeti legimpozánsabb épületének, a régi városközpontot még romos állapotában is királynőként uraló Pannónia (Dacia) Szálló kálváriája, s ismét régi fényében tündökölhet az erdélyi magyaros szecesszió gyöngyszeme. Kereskényi Gábor polgármester pénteken találkozott Závodszky Péterrel, a Pannónia Szállót megvásárló és magyar állam tulajdonában lévő Manevi Zrt. képviselőjével, valamint a Dacia Rt. jövendőbeli vezetőjével, Baka Leventével – a bemutatkozó-villámlátogatás egyben konstruktív megbeszélés is volt, amelyen a városvezető elmondta: reméli, hogy a lehető legrövidebb időn belül megújul a 11 éve elhagyatottan és elhanyagoltan álló épület, és ismét a városközpont egyik ékköve lesz. Hangsúlyozta, a városvezetés minden tőle telhető segítséget megad a tulajdonosoknak.

„A Pannónia Szálló ügyéhez gyakorlatiasan és teljesen realistán kell hozzáállnunk, hiszen azok a vágyak, miszerint a polgármesteri hivatal a saját költségvetéséből megvásárolhatta volna az épületet, megvalósíthatatlanok voltak. Számunkra az a fontos, hogy a Pannónia Szálló ismét a régi pompájában tündököljön, és az új tulajdonos minél hamarabb elkezdje az épület felújítását. Mi minden segítséget megadunk nekik, hiszen számunkra is fontos, hogy a városunk egyik legszebb és leghíresebb épülete újból használható legyen, természetesen eredeti rendeltetésének megfelelően, szállodaként” – mondta a polgármester.

Kereskényi tájékoztatása szerint az új tulajdonos is szeretné a lehető legrövidebb időn belül elkezdeni a felújítási munkálatokat, de tisztában van azzal is: A kategóriás műemléképületről lévén szó, rengeteg engedélyre lesz szükség. „Ezért hívtam fel a figyelmüket az állagmegóvó munkálatokra, mert senki nem szeretné, hogy az engedélyeztetési procedúra időtartama alatt esetleg még inkább tönkre menjen az épület” – magyarázta a találkozót követően az RMDSZ-es politikus.

Szecessziós gyöngyszem - magyarosan

Szatmár-Németi elöljáróinak körében 1887–ben vetődött fel egy szálló és vigadó építésének ötlete a város főterén, a terv legnagyobb támogatója pedig Hermán Mihály akkori polgármester volt, mivel úgy vélte (és jogosan), az új épületeknek köszönhetően a város fejlődni fog. Még abban az évben pályázatot hirdettek az új szálló megtervezésére, amelynek legfontosabb kitétele az volt, hogy az épület magyaros jelleggel bírjon.

A 11 beküldött pályamű közül végül Bálint Zoltán és Jámbor Ferenc alkotása került ki nyertesként — nem mellesleg a makett az 1903-as bécsi építészeti világkiállításon második díjat nyert —, azé az építészpárosé, akik a debreceni vármegyeházát és a nagybányai István-király Szálloda és Vigadót is tervezték. A Pannónia esetében pedig különösen különlegeset alkottak — a részek látványosan elkülönülnek egymástól: az alsó szintet a földszint alkotja, a hatalmas, fából készült főbejárattal, a középső rész az első és a második emeletet fogja össze, utolsó egységét koronázópárkány fölötti részt a törtvonalú oromfal alkotja, melynek központi részét egy toronnyal emelték ki.

Az oromfal közepén nyílik a virág formájú ablak, s itt helyezték el a város címerét is. Az egész homlokzatot szépséges, Zsolnay mázas kerámia díszítőelemek uralják, és mázas kerámiaburkolatot kapott a tető is — melynek jellegzetes színét és kigyóbőr-pikkelységét a világos és sötétkék lapok váltakozása adja. Az épületben gazdagon dekorált étterem, kávézó, bálterem, konyha raktárakkal, cukrászda, ruhatár, előadóterem és művészszobák kaptak helyet — s legnagyobb s legszebben dekorált beltér a Dinu Lipatti Filharmónia jelenlegi otthona, a páholysorral körülvett, híresen jó akusztikájú, egykori előadóterem. A díszítés gazdagságának tekintetében nem maradt el az étterem és a cukrászda sem (amelyet később a szálloda recepciójára és üzlethelyiségére osztottak fel).

A Műemlékek Országos Bizottsága 1900–ban úgy döntött, hogy a régi törvényszéki épület nem képez kiemelkedő emléket, így lebontatták, és a helyén 1901-ben megkezdték az új szálló alapjainak kiásását. 1901. május 11-én elhelyezték az alapkövet, 1902 májusában pedig már a belső munkákat végezték, a tulajdonképpeni építkezés befejeződött — és megkezdődött a szinte 90 éven keresztül tartó diadalút.

Hányattatások korszaka

Az államosítást követően az immár Dacia Hotel fénykora folytatódott, továbbra is Szatmárnémeti luxusszállodája és étterme maradt, fontos családi rendezvények, közéleti eseményeknek helyszíne — a Daciában vacsorázni, ünnepelni, kávézni, de még csak dolgozni is „jelentett valamit.” A hanyatlás korszaka a '90-es évek elején kezdődött: 1995–ben privatizálták, azaz az egykori alkalmazottak  létrehozva a Dacia Rt–t részvényesekké és tulajdonosokká lettek, majd bő évtizedes vegetálást követően a belül már teljesen megkopott, kívül is ráncosodni kezdett „királynőt” 2007–ben 1,7 millió euróért eladták egy avasi üzletembernek, aki vállalta, hogy felújítja az épületet.

A közel 6 millió euró értékű felújítási munkálatokat megtervezték és a kivitelezésnek neki is kezdtek, ám rövidesen hatalmas közfelháborodást váltott ki az épület oldalához tartozó Ruha István átjáró beépítése, ebben az időben „kapott észbe” a műemlékvédelem is — és kezdődött a gazdasági válság, az üzletember pénze pedig elfogyott. Az épületre lakat került, hatalmas kirakat-ablakai betörtek, bedeszkázódtak, tetőzete megrongálódott, a bezúduló eső, hó óriási pusztítást végzett a belső terekben. Vakolata, mázas kerámia díszítőelemei, cserepei potyogni kezdtek (a balesetek elkerülése végett „szúnyoghálóba” burkolták, a szélszaggatta darabok meg több kárt okoztak, mint hasznot, aztán óriásmolinó mögé rejtették a gyönyörűszép csúfságot, ami viszont az épület „légzését” akadályozta, ismét csak ártva).

Az egyre nagyobb mérvű közfelháborodás egyre hangosabban követelte, az épp aktuális városvezetésektől, hogy „csináljanak már valamit” — de a „csinálásra” nem volt túl sok lehetőség: a tulajdonos már szabadult volna (enyhén horribilis összegért) a Pannóniától, de vevő nem akadt. A rengetegszer hangoztatott megoldás, hogy az önkormányzat vásárolja meg, nem volt kivitelezhető-életképes megoldás, hiszen még ha elő is teremtik valahogy s valahonnan a vételárat, a felújítási munkálatokhoz szükséges 9-10 millió eurót nem lett volna honnan előteremteni, nem beszélve arról: milyen funkciót is találtak volna az épületnek? Hiszen az ugyancsak sokszor emlegetett polgármesteri hivatal vagy megyei könyvtár székhely szintén nem volt életképes elképzelés.

Az elmúlt év során többször is felröppentek titokzatos vásárlóról szóló hírek (a chicagoi pünkösdista egyháztól kezdve amerikai és magyarországi multimilliomosokról szólt a fáma) — most azonban úgy tűnik: a „királynő” kálváriája véget ért, valóban megvásárolta egy olyan tőkeerős befektető, aki eredeti szépségében akarja felújítani és eredeti rendeltetésének megfelelően akarja majd működtetni.