A legnépszerűbb szerzők közé emelkedett a brassói sztárrendőr

Megütötte a főnyereményt nemrég kiadott könyvével Románia legnépszerűbb rendőre, Marian Godină műve a legkeresettebb hazai kiadványok közé került – írja a stiripesurse.ro.

A brassói rendőr, aki nemrégiben nyíltan hadat üzent a rendőrség kötelékében még mindig szép számmal jelenlévő „milicisták” ellen, „Villanófény a szemközti sávból” című kötetében a járőrszolgálataiban szerzett tapasztatait foglalta össze, rendkívül olvasmányosan, öniróniával és rengeteg humorral fűszerezve. A kiadvány szerdai bemutatóján Dacian Cioloș miniszterelnök is jelen volt.

A stirpesurse.ro szerint a megközelítőleg 1800 lejes fizetéssel rendelkező rendőrre szebb napok várnak, könyvére ugyanis már több mint húszezer előrendelés érkezett a kiadóhoz. Harminc lejes áron számolva ez 600 ezer lejt jelent, ennek az összegnek Godina megközelítőleg 30 százalékát, vagyis körülbelül 200 ezer lejt kaphatja kézbe – ráadásul ebbe a következő kiadások nincsenek beleszámolva.

A Facebookos bejegyzéseivel rendkívül népszerűvé vált sztárrendőr így egy csapásra 45 ezer euróhoz juthat – áll a hírportál becslésében –, ami egy hasonló tisztségben levő forgalmi rendőr kilenc évi keresetének felel meg.

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?