Visszatért a Facebookra a „legkedveltebb román rendőr”

Ismét elérhetővé vált csütörtök estétől annak a brassói rendőrnek a Facebook-oldala, akit máris az ország „legkedveltebb zsarujának” nevez a román sajtó.

Mint korábban megírtuk, a 28 éves Marian Godina valósággal felrobbantotta a közösségi médiát a rendőröktől szokatlan, humoros bejegyzéseivel. Facebook-oldalát augusztus 16-án hozta létre, s máris 25 ezer követője van. Népszerűségét a „sztorizgatásaival” szerezte: a munkája végzése közben tapasztalt különös esetekről ír rendkívül olvasmányos beszámolókat.

A rendőr Facebook-oldala azonban szerdán váratlanul elérhetetlenné vált. A visszatérése utáni első bejegyzésében Marian Godina értésre adta, hogy felsőbb utasításra zárta le ideiglenesen az oldalát. Megköszönte a követői támogatását, és arra kérte a sajtót, hogy ha idéznek a bejegyzéseiből, úgy tegyék, hogy ezáltal „ne szenvedjen kárt egyetlen hivatalos intézmény hírneve sem”. Közölte azt is, hogy semmilyen szankciókban nem részesült az eddigi bejegyzései miatt.

Godina oldala egyébként péntekre „elsötétült”, a brassói rendőr ugyanis egy elhunyt Brăila megyei kollégáját gyászolja.

Kapcsolódók

Kimaradt?