Szerdán már harmadfokú hőségriadó is elképzelhető

Nem kizárt, hogy szerdán harmadfokú (vörös jelzésű) hőségriadó lép életbe az ország nyugati megyéiben – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Intézet.

Ion Sandu a prefektusokkal tartott távértekezleten beszélt erről. Közlése szerint csütörtök hajnalban rendkívüli erejű viharokra is számítani lehet, és a hőhullám aznaptól kiterjed Románia déli és keleti régióira is.

A főmeteorológus szerint július végéig mindennaposak lesznek a 30 fok fölötti hőmérsékletek. Az sem kizárt, hogy ebben a hónapban az ország nagy részére „rég nem látott” aszály sújt le.

Mint írtuk, keddtől másodfokú riadó lép hatályba az ország nyugati megyéiben, ami azt jelenti, hogy 38-39 Celsius-fokos hőségre kell számítani ebben a régióban. A figyelmeztetés Temes, Arad, Bihar és Szatmár megyéket érinti. Az ország többi részén elsőfokú, sárga jelzésű hőségriadó van érvényben.

Az előrejelzés szerint szerdán még jobban kiterjed a hőség Romániában, így a másodfokú riadó már Szilágy, Kolozs, Máramaros, Beszterce-Naszód, Fehér, Hunyad és Krassó-Szörény megyékre is vonatkozik majd. A hőmérséklet aznap a keleti megyékben is elérheti a 38-39 Celsius fokot.

Kapcsolódók

Kimaradt?