A Forrásközpont is jelen lesz a Székely Vágtán

A Székely Vágta alkalmával, július 11-én a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Udvarhelyszék népi kultúrájának néhány szeletét tárja az érdeklődő közönség elé. Hargita Megye Tanácsa Székelyudvarhelyen működő alintézménye a Székely Vágtán való részvételével a rendezvény kulturális kínálatát igyekszik színesíteni néphagyományokhoz kötődő programjaival.

A Forrásközpont sátrában helyet kap a néptánc és a népzene – udvarhelyszéki zenészek, azaz az abásfalvi cigányzenekar húzza a talpalávalót, két táncospár pedig székelyföldi táncokkal szórakoztatja és hívja táncra a közönséget, ugyanakkor lehetőséget biztosít egy-egy tánclépés begyakorlására, népdaltanulásra, közös éneklésre is. Továbbá Iordache Melinda székelyudvarhelyi fotográfus lovas fotókiállítására is sor kerül. Mindezek mellett az intézmény eladásra kínálja azokat a kiadványait, amelyek főként a népi kultúra témakörében íródtak, de lesz gasztronómiai kínálat is: az eseményen részt vevők megkóstolhatnak egy Udvarhelyszékre jellemző hagyományos főételt, ajándéktárgyat pedig a kőrispataki szalmafonás termékeiből vásárolhatnak.

„A nemzetünk lovas hagyományait ápoló rendezvényen való részvételünk célja felhívni a figyelmet Udvarhelyszék népi kultúrájára, tudatosítani a Székelyföldön élő emberekben helyi értékeink fontosságát, továbbá a programkínálatunk által a rendezvényre ellátogató turisták számára még vonzóbbá tenni Székelyföldet” – írják a szervezők a maszol.ro-hoz eljuttatott közleményükben.

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Székely Vágtára szóló kulturális kísérőprogramjainak megvalósulását Hargita Megye Tanácsa és a Vadon Egyesület támogatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?