Természetes anyagokból készült ékszerek – Maros megyei alkotókat kerestünk meg

Ékszerkészítők, akik hobbiként kezdték és mostanra már-már profi szinten űzik szenvedélyüket. Az erdélyi kézműveseket felkutató sorozatunk első részében fából és bőrből készült ékszerek készítőivel beszélgettünk, akik megálmodták és kivitelezték elképzeléseiket.

Bayer Zsuzsanna marosvásárhelyi kézművest a fia egyik barátja inspirálta, hogy fából készítsen ékszereket. Bányai Orsolya a Maros megyei Makfalván él, és már egészen kiskorától szívesen foglalkozott kézműveskedéssel, tanulmányait pedig a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem végezte el.

Faékszerek anyai szerepből inspirálódva

Beyer Zsuzsanna JanArt néven jelöli meg a saját kezűleg készített munkáit. „A fiam egy barátja fültágítókat hordott, ő kérdezte meg, hogy nem-e tudnék fából készíteni neki egyet” – kezdte történetét Beyer Zsuzsanna.

Így találkozott a hobbijával, amit új kihívásnak érzett, bele is vágott. A beszerzett szerszámok, faanyagok után különféle alapanyagokkal próbálkozott, a kitartása pedig a fából készült ékszerekhez vezette. Alapanyaga a fa mellett a méhviasz. Az ékszereket szépen lecsiszolva készíti el, új tulajdonosuk pedig biztos lehet abban, hogy egyedi darabot tudhat magáénak.

„A fültágítók után gyűrűkkel próbálkoztam, megtetszettek a fa gyűrűk, próbáltam medálokat is készíteni, amiket műgyantával különböző színűre festettem” – részletezte.

Elmondása szerint interneten keresett rá a különféle technikákra, és ezeket próbálgatva sajátította el a fa anyaghasználatát, formálását. Ékszereit egyedinek tartja, egyetlen darabot sem készített sorozatban, kizárólag kézzel dolgozik. Mint mondja, soha nem sikerült két ugyanolyan darabot készítenie.

A hobbiját a sűrű mindennapok kikapcsolódásaként könyveli el, a folyamatos tökéletességre törekszik és mindezek mellett persze szép ékszerek készítésére.

Bőrből készült ékszerek, keresik a saját útjukat

Bányai Orsolya a Borsi kreál megálmodója, aki a Maszolnak elmondta, hogy a kézműveskedés már egészen kiskorától le tudta kötni figyelmét. Szeretett alkotni, anyagokkal foglalkozni, praktikus tárgyakat és dekoratív kiegészítőket készíteni.

„Mindig is kedveltem, ha valaki tudta, hogyan legyen a megjelenése teljes, és rájöttem, egy egyedi ékszer viselése számos alkalommal nagyon sokat segíthet ennek elérésében, sőt még inkább kifejezi személyiségüket. Így jött az ötlet, hogy saját ékszereket készítsek” – mesélte Bányai Orsolya.

A kézműves előnyben részesíti a természetes anyagokat, legyen szó ruhákról, cipők anyagáról, vagy dekorációs tárgyak alapanyagairól, éppen ezért ez volt az egyik fő szempont az ékszerei esetében is, így esett a választása a bőrre.

A különböző kivágott formájú bőrdarabokat általában festéssel teszi karakteresebbé és mutatósabbá. A festés mellett kipróbálta a gravírozást, illetve most kísérletezget a Steixner István bőrművesnél látott technikákkal.

“Már egy ideje varrok különböző textilszatyrokat, készítettem egy-két bőrpénztárcát is, viszont még szeretném fejleszteni magam e téren, illetve a bőrmegmunkálást illetően is. Tudásom gyarapításához az Artera Alapítvány által meghirdetett népművészeti bőrműves továbbképzésén fogok részt venni. Emellett viszont az állandó munka az, ami igazán mozgatórugója lehet az ékszerek tökéletesítésének” – részletezte a kézműves.

Bányai Orsolyának a testvére, Bányai Borbála is szokott segíteni a rendelések elkészítésében, a kettőjük stílusa gyakran új látásmódot tükröző ékszerek elkészítésében egyesül. Orsolya a letisztult színű, de furcsább formájú fülbevalókat szereti, testvére az egyszerű, kerekebb formák híve, a részletgazdag mintázattal „felöltöztetett” ékszereket szereti. Gyakran kerülnek a fülbevalókra népi motívumok, természeti elemek, szívesen használják az arany, vagy ezüst fényeit egy-egy darab kiemelésére.

Bányai Orsolya ékszereit azért tartja különlegesnek, mert megannyi stílusban, szín- és formavilágban elkészültek már. Mint hangsúlyozta, kísérletező időszakban van még az ékszerekkel, de az eddig elkészült ékszerek mind gazdára találtak. A kísérletezést addig szeretné folytatni, amíg rátalál a saját hangjára és vonalakra, amelyet teljesen magáénak mondhat.

Kapcsolódók

Kimaradt?