Tíz éven keresztül kínozta és koldulni kényszerítette unokáit egy kolozsvári asszony

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a Kolozs Megyei Törvényszék azt az 53 éves kolozsvári nőt, aki a gyanú szerint éheztette, kínozta és koldulni küldte két lányunokáját éveken keresztül.

A szervezett bűnözés elleni ügyosztály (DIICOT) és a rendőrség közös csapata ütött rajta a házon, ahol a gyanúsított, bizonyos R. L. 2009 óta „nevelte” a most 17, illetve 12 éves unokáját, akiket ez idő alatt állandóan fenyített, embertelen körülmények között tartott, és jövedelemszerzés céljából az egyik bevásárlóközpont környékén koldulásra kényszerített.

A nyomozást vezető ügyész szerint a nagymama és élettársa rendszeresen bántalmazta, cigarettával megégette, bicskával megvágta és olykor a vízaknába zárta a lányokat, akiknek általában az udvaron vagy éppenséggel az utcán kellett aludniuk. Főleg akkor kellett kiállniuk a tortúrát, ha nem sikerül összeszedniük a „napi normaként” megszabott 400–800 lejt.

Érdekesség, hogy a gyanúsított 29 éves húgát és azzal vádolják, hogy – bár munkaképes lenne – rendszeresen kéreget, és egy 3 és 9 éves gyereket is koldulásra kényszerít.

Kapcsolódók

Kimaradt?