Döbbenet: elévülés miatt felmentettek Csíkszeredában egy gyerekkereskedő bűnbandát

Kilenc évi pereskedés után, a bűncselekmények elévülése miatt felmentette a Hargita Megyei Törvényszék azt a 25 romániai vádlottat, akit kiskorúak Nagy Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé. Az ítélet nem jogerős.

A korábban nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó ügyben kedden hozott ítéletről szombaton számolt be a - történetet korábban is nyomon követő - G4Media hírportál. Az ügy gyanúsítottjainak többsége a Ialomița megyei Țăndărei városból származik.

Eredetileg bűnszövetkezet létrehozásával, tiltott fegyverviseléssel, embercsempészettel és kiskorúak kizsákmányolásával vádolták őket, amiért akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság azonban mind a 25 vádlott esetében megváltoztatta a büntetőjogi besorolást, és az időközben hatályba lépett új büntető törvénykönyv enyhébb büntetési tételeit vette figyelembe, megállapítva a feltételezett bűncselekmények elévülését.

A G4Media felidézte: 2010 áprilisában brit és román rendőrök 34 házkutatást tartottak Țăndăreiben, négy géppisztolyt, 12 vadászpuskát, 6 pisztolyt, 10 kilogramm aranyat, valamint pénzt, autókat és lovakat foglaltak le félmillió euró értékben.

Az akkor előzetes letartóztatásba helyezett, de nem sokkal később már szabadlábon védekező 25 vádlottat 2010 júliusában állították bíróság elé, azzal vádolva őket, hogy részt vettek 181 romániai gyerek Nagy Britanniába csempészésében, akiket aztán a bűnszövetkezet ottani tagjai koldulásra és zsebtolvajlásra kényszerítettek.

"Döbbenetes ez az ítélet: a román igazságszolgáltatás kudarca. Cserben hagyták az áldozatokat, a roppant nehéz ügyet felgöngyölítő rendőröket. Egy újabb olyan eset, amely a korrupcióról és a jogállamiság megsértéséről szóló bírálatoknak teszi ki Romániát" - idézte a hírportál a nyomozást vezető, az időközben nyugállományba vonult Bernie Gravett brit rendőr reakcióját.

A G4Media szerint a țăndărei -i bűnbanda Nagy Britanniában elfogott tagjai nem voltak olyan szerencsések, mint romániai társaik: közülük 120-at juttatott börtönbe a brit rendőrség.

A portál felidézte: miután 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták a Țăndărei-ügyet, az EU új irányelvet fogadott el a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra, vagy lopásra kényszerítését. Az irányelvet valamennyi tagország, így Románia is ratifikálta - teszi hozzá a hírportál.

Kapcsolódók

Kimaradt?