Merre tovább, Kolozsvári Magyar Napok? Gyakran ismételt kérdésekre válaszolt Gergely Balázs

Közel 300 ezer résztvevő fordult meg a jubileumi, 10. kiadását ünneplő Kolozsvári Magyar Napok 630 programpontján, a szervezők pedig kaptak hideget-meleget: volt, aki panaszkodott, akadtak olyanok is, akik hálálkodtak, másokban pedig kérdések fogalmazódtak meg. Ezekre válaszolt Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője a Maszolnak adott interjúban. 

Sajtós körökben már szinte számítanak rá, hogy a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője lebetegszik az esemény végére, és ez sajnos most is így történt, többször egyeztettünk időpontot az interjúhoz, ugyanis lázzal küszködtél. Ennyire megterhelő lenne a szervezői feladat?

Amióta a KMN-t szervezzük, gyakran felüti a fejét egy-egy betegség: a túlhajszoltság és a fáradtság így ütközik ki bennem. Az immunrendszer legyengül, így előfordul, hogy egy-egy eseményzárás után ágynak esem. Pár éve durvábban érintett, ugyanis intenzív dohányos voltam, és a belső feszültséget még több cigarettázással kompenzáltam. Amióta abbahagytam a dohányzást, sokkal jobban bírom. Az idei rendezvény alatt minden rendben volt, naponta futottam tíz-tizenöt kilométert, és teljesen jó állapotban vártam a végét. Hétfőn volt ugyan egy kis lázam, a gyermekeimtől ragadhatott rám egy vírus, de ezt leszámítva, a rendezvényt kimondottan jó fizikai és lelkiállapotban éltem át.Tehát a lelki egyensúlyod még az sem borította fel, ha a helyhatóságok viszonyulása néha kisebb-nagyobb gondokat okozott? Gondolok itt Emil Boc polgármester figyelmeztetőjére, amely arra vonatkozott, hogy túl nagy a hangerő a főtéri színpadon. Hogyan jellemeznéd a helyhatóságok viszonyulását az idei KMN-hez?

Én úgy gondolom, hogy tíz év távlatából és összerdélyi perspektívából vizsgálva a kapcsolatot, a Kolozsvári Magyar Napok szervezőstábja és a Polgármesteri Hivatal együttműködése kimondottan jó. Nem a létező legjobb, de nem is gyenge vagy közepes. Egyszerűen jó, ez pedig nagyon sokat jelent. Ha azt nézzük, hogy pl. Marosvásárhelyen mekkora ellenszélben kell dolgoznia a Forgatag szervezőinek, úgy érzem, hogy mi a sors kegyeltjei vagyunk. Egy olyan közegben dolgozunk, ahol hagynak bennünket érvényesülni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek kisebb-nagyobb csörték, súrlódások, alkudozások. Nem mindenki érdekelt abban, hogy a kolozsvári magyaroknak egy sikeres és nagyhírű rendezvényünk legyen, de mindezekkel együtt azt mondhatom, hogy ez így rendben van.

Ami az ominózus esetet illeti, úgy gondolom, a korábbi belvárosi fesztiváldömping után nem csoda, hogy bárki - akár Kolozsvár polgármestere - érzékenyebben reagál a hangokra. Futólag beszéltem vele utána, de nem volt különösebb jelentősége a történetnek: egy félórás délutáni hangpróba, amellyel az üres téren kell beállítani az esti koncert hangerejét, adott esetében zavarónak, soknak tűnhet. De a hangpróbák hasonló módon zajlanak évek óta minden főtéri rendezvényen, köztük a Városháza által szervezett a Kolozsvári Városnapokon, vagy a karácsonyi vásáron is. Ez kispórolhatatlan része a folyamatnak, az előadás minőségének rovására mehet a mulasztás. A történet diszkrét bája az, hogy nem a valóban túlhangosított Quimby, hanem az Egri Csillagok című zenés-táncos előadás szolgáltatta az online hírportál által felfújt észrevétel apropóját. Este a polgármesteri hivatal illetékeseivel követtük az előadást, amely kimondottan tetszett nekik.

Tehát a Polgármesteri Hivatal és a Kolozsvári Magyar Napok szervezői csapata jó kapcsolatot ápol. Vajon miért eshetett meg mégis, hogy a magyarnapozók körében elterjedt, hogy „gyanúsan”, éppen a rendezvénysorozat ideje alatt lett fellobogózva a város? Mit tudsz erről, érzékelsz szándékosságot?

Tényleg így volt? Észre sem vettem.

Ha már a városnál járunk: arról értesültetek, hogy annak ellenére, hogy a Farkas utcában hagyományos módon sokan leülnek megpihenni a BBTE főépületének lépcsőjére, idén ezt az egyetem meg akarta tiltani, és szalagokat is kihúztak, hogy az emberek ne ülhessenek le? Valamint a BBTE adminisztrációs központjának helyet adó Toldalagi–Korda-palota udvarára sem engedték be valami miatt a városséták résztvevőit. Ezeket hogyan kommentálnád?

Rengeteg állami intézmény működik együtt a Kolozsvári Magyar Napokkal, többek között a Történeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Művészeti Múzeum, amely az egyik legszínesebb és leglátogatottabb pontja a rendezvényünknek. Sok közös munka és kimondottan konstruktív, szívélyes a viszony áll mögöttünk.A Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel gyakorlatilag tíz éves az együttműködés, megannyi közös programmal, amellyel gyakorlatilag a Magyar Napok közönségét szeretnék kielégíteni. Úgy gondolom, teljesen természetes, hogy a főbejáratuk lépcsőjét szabadon kell hagyni, lévén, hogy munka zajlik az épületben. Az, hogy az előző években nem így volt, részünkről volt tapintatlanság. Tiszteletben kell tartanunk mindenkit, szervezőkként figyelembe kell vennünk azt a környezetet, amelyben dolgozunk, és úgy kell megoldani ezeket a problémákat, hogy senki ne érezze azt, hogy el van barikádozva a rendezvényünk által, vagy a kárára történik az, amit szervezünk. Az országos levéltár esetében is hasonlóképpen járunk el, de ha - teszem azt - a Farkas utcai templom, vagy az utcában működő iskolák bejárata elé telepedne le néhány ember, azokat is udvariasan odébb tessékelnénk.  Kezdetek óta arra törekszünk, hogy mindenkinek tartalmas szórakozási lehetőséget biztosítsunk a KMN keretében, lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé zavarjunk bárkit. Úgy érzem, ilyen tekintetben sikerült egyensúlyt tartanunk.

Köztudott, hogy a KMN fő anyagi támogatója a magyar kormány. Van-e valamilyen elvárás a támogatásért cserébe? Beleszólnak-e a programok kialakításába?

Vélhetően Magyarország kormányát teljesen más problémák és gondok foglalkoztatják, semmint az, hogy a Kolozsvári Magyar Napok alakulásába beleszóljanak. Az ellenben nagyon nagy biztonságot jelent, hogy évről évre kiemelten támogatják a rendezvénysorozatunkat. A nemzeti ünnepünk alkalmából fellépő Határon Túli Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Magyar Állami Operaház szabadtéri előadásai voltak az idén azok a programok, amelyet a magyar állami támogatás mellett kvázi ajándékba kaptunk. Őszintén hálásak voltunk mindkét előadásért, csodálatosak voltak, és a felajánlásokat eszünk ágában sem volt visszautasítani.

A zenei kínálatot mégis sok bírálat érte, kevesellték a progresszív zenekarokat, a visszajáró együttesekre meg szólistákra panaszkodtak a legtöbben, és arra hivatkoztak, hogy kevés volt a kimondott újdonság. Hogyan reagálnál erre? Mi lehet az oka ezeknek a megállapításoknak?

Ez tipikusan a nyuszikás eset: „ha van sapkád, nyuszika, akkor azért kapsz, ha meg nincs, akkor azért”. Mondok pár példát: ha elhívjuk Lovasi Andrást vagy a Quimby-t, akkor nemzetellenes, liberális banda vagyunk. Ha elhívjuk Ákost vagy az Eddát, akkor mások ránk sütik, hogy nekünk a magyar kormány diktálja a programot. Ha Tamás Gábort hívjuk, az a baj, ha nem hívjuk, az a baj. Minden kritikusunknak ajánlom, hogy helyezzék magukat a szervezők helyzetébe: nekünk az a feladatunk, hogy a jó ízlés határain belül a közösséget kiszolgáljuk, ez pedig - könnyen belátható - elég színes palettát jelent. Eddig is és ezután is ennek az igénynek kívánunk megfelelni, s meggyőződésem, hogy kevesen vannak olyanok, akik az idei év több mint 60 komoly- és könnyűzenei koncertje közül nem találták meg nekik tetszőt.

Én Kolozsvárt társadalmi, ideológiai és más értelemben is nagyon sokszínű városnak látom, így az a világ legtermészetesebb dolga, hogy az eseménysorozat programkínálatában a legkülönbözőbb műfajok közül válogathatnak az érdeklődők. Ugyanakkor a mi tisztünk eldönteni azt, hogy a hangsúlyokat hogyan centizzük. Érezzük, de mérjük is az igényeket, tudjuk, hogy mely zenekarok azok, amelyeket nagyon várnak. Hozzátenném, hogy magyar zenei kínálat bár igen gazdag, de véges. Tíz év távlatából elmondható, hogy a magyar könnyűzenei paletta majdnem minden számottevő szereplőjét vendégül láttunk már Kolozsváron. De mi is a gond ezzel? Elhívjuk még egyszer őket, ha látjuk, hogy rajonganak értük az emberek! Ezek a zenekarok Budapesten és másfelé is évente többször lépnek fel.

Jó példa erre Zorán. A szubjektív megítélésem szerint a magyar könnyűzene képviselői közül Kolozsvár főteréhez talán az ő dalai, temperamentuma és szövegei illenek a legjobban. Másodszorra van itt úgy, hogy az első koncertjére azt mondtam, az maga volt a tökély. Másodjára sikerült ezt fölülmúlnia. A koncertje alatt azt éreztem, hogy egyensúlyba került minden: a Főtér, a közönség, a színpad, tökéletes volt a harmónia. Több volt ez, mint egy nagy buli, katarzisélmény volt számomra, s a közönségen is valami hasonló tükröződött. Úgy gondolom, hogy Zoránnak pár év múlva újra itt a helye, mert ide tartozik közénk.Mégis, a 25-35 éves korosztályból többen jelezték, hogy ez a rendezvény nem nekik szól, és ránézésre valóban főleg ők maradtak távol. Mennyire volt tudatos vállalás ez a szervezők részéről?

Erre újra csak azt tudom mondani, hogy meg kell nézni az állítások igazságértékét: én is találkoztam a kritikával, hogy „nem elég szexi” a KMN. Ha viszont a 630 program közül összerakom azokat a programokat az alternatív zenei koncertektől a színházon keresztül a kortárs képzőművészeti, alternatív kiállításokig, akkor ebből is összeállna egy kisebb programfüzet. Örülnék, ha a KMN ezen kritikusai megmutatnák azt a mértékadó rendezvényt, azt a szexi példát, amely minta lehet számunkra.

Ugyanakkor igyekszünk megérteni és figyelembe venni a hasonló kritikusaink álláspontját, de a proaktivitást és a konstruktivitást többnyire hiányolom belőlük. A KMN kimondottan az a rendezvénysorozat, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki bármikor beszálljon, és megmutassa, hogy az általa tapasztalt hiányt miként pótolható. Elegendő az is, ha néhány cimbora összeáll, és megszervez egy szexi gócpontot a rendezvény ideje alatt. Biztosíthatok bárkit, hogy nem mondanánk nemet egy ilyen kezdeményezésre.A programkínálat valóban burjánzó volt: nemcsak a szórakozás, hanem a művelődés tekintetében is sokszínű lehetőségeket biztosított. Akkorára nőtt a Kolozsvári Magyar Napok programja, hogy egyre nehezebb átfogni, átlátni a rendezvényeket. Ez pedig sokszor a minőség kárára megy, mivel a Kincses Kolozsvár Egyesület csak hirdetési felületet biztosít a különböző kulturális egyesületek rendezvényei számára, de nem működik egyfajta minőségi ellenőrként. Hogyan látod ezt a helyzetet, valóban nehéz együtt dolgozni a partnerszervezetekkel?

Nyilvánvaló, hogy amennyire lehet, igyekszünk figyelemmel követni a szervezés során, hogy milyen programokat kapunk. Viszont nem is igen tudunk, és csak a legvégső esetben akarunk cenzúrázni, így maguk a partnerszervezetek azok, akik a garanciát jelentenek számunkra.

A Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett programokért nyilván maximális a felelősséget vállalunk, egyéb esetekben pedig abból következtetünk arra, hogy jó programra számíthatunk, hogy ismerjük a szervezők korábbi munkáját. Többnyire olyan partnerekkel dolgozunk, akiket régóta ismerünk, és rálátásunk van a tevékenységükre. Ezért is nagyon ritkán fordult elő, hogy csalódást okozott volna a partnerszervezetek gondosan összerakott programjai közül egyik-másik.

Ha már a Kincses Kolozsvár Egyesületről beszélünk: nemrég kaptátok meg a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat. Hogyan fogadtátok?

Tíz év munkája alapján kaptuk ezt a kitüntetést, amely rendkívül megtisztelő, de a szervezőkön túl a KMN teljes közönsége kiérdemelte. A külhoni magyarságért kifejtett tevékenységért kitüntetést kapni önmagában is nagy elismerés. Ezt csak fokozza az a körülmény, hogy a díj Kallós Zoltán nevét viseli, aki a kolozsvári közösségünk oszlopos tagja volt, s lélekben mindmáig az. Számtalan dolgot tanulhattunk tőle az elmúlt évtizedek folyamán, kiemelten a közösséghez, a múltunkhoz, a kultúránkhoz való viszonyulás tekintetében. Hálásak vagyunk, hogy néhány éve még ő nyithatta meg a Kolozsvári Magyar Napokat, s talán nem túlzás, ha azt mondom, a nevét viselő díj ezúttal hazatért. 

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?