A BestJobs álláshirdető internetes oldal érdekes akciót kezdeményezett Valentin-nap alkalmából. Miután manapság már több időt töltünk a munkahelyünkön, mint odahaza, a családunkkal, felkért 1210 romániai munkavállalót, képzelje el, hogy milyen viszonyban lenne munkahelyével, munkáltatójával, ha családját a vállalata helyettesítené. A felmérés 2019. január 1-30. között készült.

Az 1210 alkalmazott negyven százaléka nem titkolta, hogy viszonya nem igazán fényes a munkaadójával, a két fél kapcsolata teljes mértékben csakis az üzleten, az anyagi érdeken alapul. Húsz százaléknál még rosszabb a helyzet: ők a kapcsolatukat a munkaadójukkal „mérgezettnek” nevezték. Ugyanakkor az alkalmazottak hetven százaléka úgy véli, hogy ha „válásra” – vagyis elbocsátásra – kerülne a sor, végkielégítésként legkevesebb három havi bérük járna nekik.

A mintacsoport tagjainak mindössze 23 százaléka állította azt, hogy kapcsolata a munkaadóval „érettnek” mondható, illetve úgy érzi, mintha munkáltatójával már régóta ismerné egymást, és igen sok szép emlék fűzi őket össze. A megkérdezetteknek csupán 4,6 százaléka vélte azt, hogy ő és munkaadója „az első pillanattól kezdve” kedvelte egymást.

Igencsak kevesen, alig 21,7 százalék állították azt, hogy akár élete végéig a jelenlegi cégénél dolgozna. Sokan viszont úgy vélték, hogy viszonyuk a munkaadójukhoz, a munkahelyükhöz csupán időleges, ez 41,6 százaléknak volt a véleménye, és csupán 28,2 százalék értékelte úgy, hogy kapcsolata munkaadójával, a munkahelyével hosszú időre szól, ám annak előbb-utóbb vége szakad majd.

A mintacsoport tagjainak 8,5 százaléka nem tudott válaszolni a kérdésre.

Mit rónak fel a munkaadónak

Az alkalmazottak 20 százaléka úgy véli, munkaadója felsőbbrendűnek hiszi magát, nem tartja egyenrangú félnek a munkavállalót. Valamivel kevesebben – 16,5 százalék – azt kifogásolják, hogy munkaadójuk figyelmetlen velük szemben. Szinte ugyanennyien – 16,3 százalék – kifogásolják, hogy munkaadójukat hidegen hagyják érzéseik, szükségleteik, igényeik, és 11,4 százalék pedig azért elégedetlen munkaadójával, mert valahányszor csak lehetséges, becsapja őt.

Újabb 11 százalék azt szeretné, ha munkaadója be is tartaná ígéreteit, 9,8 százalék azt várja el főnökétől, ha meghallgatná tanácsait, 8 százalék pedig jónak tartaná, ha munkaadója valami olyasmit is ajánlana számára, amelyre valóban szüksége van.

A megkérdezettek közül csak nagyon kevés személy – mindössze 7 százalék – elégedett teljes mértékben „jelenlegi élettársával”, azaz munkaadójával. A munkavállalók jelentős része, 35,6 százaléka közönyösen viszonyul munkaadójához, 26,2 százaléka munkaadója szervezetlenségét, „éretlenségét” panaszolja fel, 8,9 százalék pedig úgy véli, hogy munkaadója agresszíven viselkedik.

Az alkalmazottak 20,5 százalék viszont értettsége, pontos munkája miatt dicséri munkaadóját, 8,9 százaléka pedig szeretettel és odaadással beszél munkaadójáról, munkahelyéről.

Hogyan látják önmagukat az alkalmazottak

A munkavállalók nagy többsége úgy véli, hogy teljes mértékben megfelel munkahelyi követelményeinek. 64 százalékának meggyőződése, hogy pontosan és maradéktalanul elvégzi feladatát, 17 százalék pedig azt tartja magáról, hogy szereti munkáját és sokat tesz a munkahelyéért. Igaz, 11,8 százalék vallotta be, hogy közönyös cége iránt, 4 százalék ismerte el, hogy munkahelyén szervezetlen és nem érett még meg feladatához, és csupán 3,2 százalék ismerte el azt, hogy munkahelyén agresszíven viselkedik.

Ilyen körülmények között aligha tűnik véletlennek azt, hogy a munkavállalók fele – pontosabban 50,8 százaléka – véli azt, hogy sokat áldoz munkahelyéért, és alig 5 százalék tartja úgy, hogy vállalata többet tesz érte, mint ő maga a cégéért. Igaz, hogy a megkérdezettek egyharmada szerint az „adok-kapok mérleg” kiegyensúlyozott. A mintacsoport tagjainak egyharmada ugyanakkor szívesebben dolgozna más munkaadónál.

A kérdésre, miszerint milyen lenne az életük, ha cége volna az élettársa, a megkérdezettek háromnegyede azt válaszolta, hogy ebben az esetben életük nagyjából különválna, csupán anyagi szempontból – a munkaszerződés miatt – lenne közöttük valamilyen kapcsolat.

11 százalék ezt a kapcsolatot unalmasnak találná, 10,3 százalék meggyőződése pedig, hogy ez a kapcsolat rengeteg veszekedéssel, szemrehányással járna. 37 százalék ezzel szemben úgy véli, hogy ez a „házastársi viszony” békés, nyugodt és kiegyensúlyozott lenne, 7,4 százalék pedig azt állítja, hogy ez a „házasság” igencsak jó lenne, hiszen még jelenleg is szerelmes élettársába, vagyis a munkahelyébe, a foglalkozásába.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tenne, ha más vállalattól is ajánlatot kapna, a mintacsoport valamivel több mint fele, 50,7 százaléka úgy vélte, hogy szívesen kipróbálná a munkaerőpiacot, 28,2 százalék munkahelyet változtatna, 7,1 százalék azonban nem tudna dönteni és mindössze 14 százalék bizonyulna hűségesnek munkahelyéhez.

Mekkora legyen a végkielégítés

Válás, vagyis elbocsátás esetén az 1210 munkavállaló 14,4 százaléka szerint ebben az esetben végkielégítésként legalább egy havi bér illetné meg, 17 százalék három havi, 8 százalék öt havi fizetést követelne, 5 százalék 6-8 havi, 8 százalék 8-10 havi fizetéssel érné csak be. 17 százalék azonban egy éves vagy még több munkabért és egyéb juttatásokat tartana szükségesnek és csak 3,32 százalék nem kérne semmit sem végkielégítésként. Ugyanakkor 10,4 százalék nem tudja, hogy mit is kellene követelnie elbocsátásakor.

Valentin-nap alkalmából az alkalmazottak 31,3 százaléka béremelést, vagy pedig prémiumot szeretne és mindössze 12,4 százaléka érné be egy szép nyilatkozattal a munkaadó részéről, és alig 8,9 százaléka elégedne meg apró, szimbolikus ajándékokkal, csokoládéval, virágcsokorral. 16,3 százalék szükségesnek tartaná a csapatépítési táborokat, a felkészítési tanfolyamokat