banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Parkolási díjakból korszerűsítik a sepsiszentgyörgyi tanintézeteket

A sepsiszentgyörgyiek a helyi iskolák és óvodák érdekében fizetik a parkolási díjakat – az autósok által befizetett parkolási díjak felét ugyanis a tanintézmények korszerűsítésére, oktatási programok finanszírozására költi a városháza, mutatott rá Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere közölte: tavaly a városnak 800 000 lejes bevétele volt a parkolási díjakból, így idén 400 000 lejt szánnak a tanintézetek fejlesztésére, ebből eddig több mint 320 000 lejt el is költöttek. Idén várhatóan 1,2 millió lejre emelkedik a parkolásból származó bevétel, így jövő évre jelentősen növekedik az oktatásra szánt összeg is.

Az éppen felújítás alatt álló Mikes Kelemen Elméleti Líceumban tartott sajtótájékoztatón Antal Árpád polgármester elmondta, az egyik kiemelt programjuk az iskolák digitalizációjáról szól. A városháza 2014 és 2017 között résztámogatást nyújtott az iskoláknak korszerű digitális eszközök, többek közt interaktív táblák beszerzésére. Idéntől viszont hangsúlyosan finanszírozzák ezt. Összehasonlításképpen elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi iskolák 2014 és 2017 között összesen 43 okos táblát vásároltak, ezek összértéke 169 270 lej volt. Ehhez képest a parkolódíjakból létrehozott alapból már több mint 300 ezer lejt fordítottak digitalizációra.

Idén a Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Református Teológiai Líceum 4-4 darab, míg a Nicolae Colan Általános Iskola 1 új okostáblával gazdagodott. Az oktatási intézmények különböző számítógépes programokat és csomagokat, vetítőgépeket, hordozható és asztali számítógépeket, nyomtatókat, képernyőket, kijelzőket és hangfalakat vásároltak. Emellett az elmúlt években 6 400 széket, 3 200 asztalt, 750 kiságyat vásároltak, korszerűsítettek minden iskolai illemhelyet, több tanintézményben felújították a sportpályákat, vagy új sportcsarnokot építettek.

A Mikes Kelemen líceum épületének felújítására 4,4 millió lejt pályáztak, az épület régi szárnyának felújításán jelenleg is dolgoznak. Nemrég fejezték a homlokzat felújítást, és megújulnak az osztálytermek, a tanári szoba, valamint a díszterem is. A munkálatok várhatóan 2019 májusában fejeződnek be.

Az önkormányzat a digitális oktatás és a felszerelések modernizálása mellett további három programot is támogat, amelyek az oktatás minőségének javítását szolgálják, ezek a Bevezetés a sportba, az Iskola az Iskola után, illetve a bölcsődei program, tette hozzá Sztakics Éva. Az alpolgármester elmondta, a délutáni oktatási program célja a hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek megsegítése. 

A részt vevő gyerekek elemi osztályokba járnak, heti négy napon meleg ebédet kapnak, majd oktatók segítségével oldják meg a házi feladatokat, közösen játszanak és foglalkozásokon vesznek részt. Idén 195 gyereket vontak be ebbe a programba, így a Csíki negyedi Gödri Ferenc, az Állomás negyedi Ady Endre Általános Iskola és az Olt negyedi Nicolae Colan általános iskolák I-IV. osztályos tanulói csatlakoztak a programhoz. A városháza évente 221 ezer lejjel járul hozzá, idéntől szülői hozzájárulás is szükséges, ennek értéke havi 35 lej.

Sepsiszentgyörgyön a tanügyi intézményekhez két bölcsőde tartozik, egyik az Árvácska Napköziotthonos Óvodához, a másik a Napsugár Napköziotthonos Óvodához. A két intézményben összesen 200 gyerek jár. Az szülők napi 5,5 lejes hozzájárulása a gyerekek étkeztetését fedezi, a fennmaradó költségeket, 1,2 millió lej értékben, teljesen az önkormányzat biztosítja, mutatott rá Sztakics Éva. A Bevezetés a sportba programba idén 2 400 nagycsoportos, előkészítős, első és második osztályos diák jár hetente a Sepsi Arénába.

Antal Árpád hozzátette: miközben kiemelten támogatják a sepsiszentgyörgyi tanintézeteket, azt szeretnék, hogy a pedagógusok a tárgyi tudás átadásán túl fektessenek hangsúlyt arra is, hogy bekapcsolják a diákokat a város életébe, illetve hogy a pedagógusok biztassák itthon maradásra a diákokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?