Trump elnök nagy reményekkel és célzott tervekkel indult útnak Pekingbe: első kérése a kínai elnök felé a kínai piac megnyitása lett volna az amerikai vállalatok előtt. Ez volt a látogatás deklarált fő célja, ezt kommunikálta a Fehér Ház, erre készültek az elkísért üzletemberek.  Ehhez képest a záró nyilatkozatban ez visszasüllyedt arra a szintre, hogy a két fél megvitatta a gazdasági együttműködés fokozásának módjait, beleértve az amerikai vállalatok számára a kínai piacra való bővített hozzáférést. „Megvitatta a módokat” ez a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy semmi kézzelfogható nem történt. Trump hazafelé tartva „fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat” emlegetett, csakhogy egyetlen konkrétum nélkül. Ma Trump kínai útjának részleteivel és eredményeivel, pontosabban látványos kudarcaival foglalkozunk. Elsősorban a technológiai tárgyalásokra és ezek eredményeire fókuszálok, ugyanis ez volt a találkozó középpontjában és ez mutatja legjobban az erőviszonyokat is. Nézzük a részleteket. 

Hszi elnök erőt mutat: Tajvan és az egyenrangúság demonstrációja

A csúcstalálkozó első napján Hszi elnök félreérthetetlenül meghatározta a tárgyalások alaphangját. A kínai elnök erőteljes kezdésben vetette fel, hogy „összetűzések és akár konfliktusok” is kialakulhatnak az USA és Kína között Tajvan miatt, és óva intette Trumpot attól, hogy Tajvan miatt veszélyeztesse a két állam gazdasági kapcsolatát. Ezt nem lehet egyébnek nevezni, mint ami, vagyis kínai erődemonstrációnak. 

A CNN kommentátorai azon voltak leginkább megrökönyödve, hogy a kínai elnök az amerikai elnökkel egyazon szintre helyezte magát, talán most szembesültek először Amerikában azzal, hogy Kínával komolyan számolni kell, vagyis Kína teljesen autonóm szereplő, akit nemhogy nem lehet semmire rávenni, de éppen ellenkezőleg, a követeléseit nagyon komolyan kell venni. Itt van példának a 2025-ös kereskedelmi háború, amikor Trump 150 százalékos vámokkal próbálkozott, s a dolog balul ütött ki, pontosabban rávilágított az amerikai–kínai gazdasági aszimmetriára. Kína a ritkaföldfémek feldolgozására vonatkozó monopóliumával fordította meg a kereskedelmi háború menetét, ezek a ritkaföldfémek ugyanis nélkülözhetetlenek az amerikai hadiiparhoz, az elektronikai eszközöktől a vadászrepülőkig. Ez volt az a sarkalatos pont, amivel Kína sarokba szorította Trumpot és amely kikényszerítette a tavalyi tárgyalásokat, és amely most is a háttérben áll. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy az USA szójababot és marhahúst kínál eladásra, ezzel szemben Kína ritkaföldfémeket dolgoz fel és adagol úgy, ahogy kedve tartja, a különbség nem is lehetne számottevőbb. 

Az amerikai milliárdosok felsorakozása és Kína ügyletei a chipekkel

Trump nem egyedül érkezett Kínába. Magával vitte az amerikai tech lordokat és vezető gazdasági szereplőket: Elon Muskot, Jensen Huangot, Tim Cookot, Larry Finket, a Blackrock igazgatóját és tucat további vezérigazgatót. Az egésznek olyan jellege volt, mintha ezek a tech lordok és gazdasági szereplők nyomást helyeztek volna Trumpra a kínai piac miatt és emiatt Trumpnak meg kellett változtatnia teljesen a korábbi Kína politikáját.

Nézzük, miért!

Az Apple iPhone-jainak mintegy 80 százaléka Kínában készül. A Tesla sanghaji gyára az első négy hónapban közel 300 000 járművet szerelt össze. Kérdés mi lenne ezekkel, ha Kína bekeményít Tajvan miatt? Jensen Huang pedig azért utazott Pekingbe, hogy feloldja az Nvidia egyik csúcs chipjének értékesítésére vonatkozó akadályokat a kínai piacon.

Huang jelenléte Pekingben önmagában egy olyan helyzet, amit érdemes részleteiben megvizsgálni, hogy lássuk Kína erejét. Huang, az Nvidia chipgyártó cég vezérigazgatója az utolsó pillanatban szállt fel az amerikai elnök gépére Alaszkában, Trump személyesen hívta, hogy csatlakozzon a delegációhoz, miután előzőleg kihagyták. Éspedig elsősorban azért, mert Huang nagyon népszerű Kínában, a kínaiak lényegében a sajátjuknak tekintik. Huang pedig azért tartotta fontosnak részt venni, mert létezik egy számára egy 50 milliárd dolláros lehetőség a kínai piacon, amelyből az Nvidia pillanatnyilag amerikai nemzetbiztonsági aggályok miatt ki van zárva.

A történet ívei szinte kafkai körök sorozata, amelynek minden fordulata Kína erőpozícióját erősíti. Biden betiltja a fejlett chipek eladását Kínának. Az Nvidia erre fel legyárt egy lebutitott chipet, amely épp belefér az exportkorlátokba. Trump azonban betiltja ennek a lebutított chipnek az eladását is. Három hónappal később visszakozik, engedélyezi, de 25%-os adóval. Kína közben biztonsági aggályokra hivatkozva saját importtilalmat vezet be a lebutított chipre, ugyanis elhatározták, hogy a lebutított chip alapján saját fejlesztést fognak végezni. Ennek hatására az Nvidia elvesztette teljes kínai piaci részesedését.

Huang lobbijának eredményeképpen Trump a tavalyi év végén mégis engedélyezi, ezúttal már a fejlettebb (H200 nevű) chip eladását is, szintén 25%-os adóval. De ekkor nagy meglepetés érte őket: Kína nem engedte a kínai vállalatoknak megvenni a chipeket, mert saját hazai iparukat akarták fejleszteni. 

A pekingi csúcson végül Kínának kedvező megállapodás született: Kína „nagylelkűen” jóváhagyta a H200 chipek importját, néhány kínai cég vásárolhat egy meghatározott számú chipet. Huang a találkozót „az emberi történelem egyik legfontosabb csúcstalálkozójának” nevezte. Csakhogy látjuk mi történt: az Egyesült Államok éppen átadta Kínának az egyik legfejlettebb chip technológiát, ami most aztán hatalmasat lendít a kínai mesterséges intelligencia fejlesztéseken.

Ami igazán riasztó ebben a helyzetben, hogy Amerika elment könyörögni Kínának, hogy vásárolja meg tőle azokat a chipeket, amelyeket korábban nem akart neki eladni, nyilvánvalóan azért, hogy Kína ne érje utol őket az AI versenyben. Kína azonban közben bebizonyította legújabb AI modelljeivel, hogy a H200 csúcs chip nélkül is képes versenyképes AI-modelleket építeni, sőt a Meta épp nemrég próbált Kínából AI-t vásárolni, tehát a tilalom okafogyottá vált. Kína tárgyalási ereje abból eredt, hogy a chipkorlátozás jobban fáj az Nvidia bevételének, mint a kínai AI-képességeknek.

Huang tehát azért utazott Pekingbe, hogy kijárja: Kína megvehesse az Nvidia chipjeit. És ezt el is érte, de ezzel nem tett semmilyen szolgálatot Amerikának, Kínának viszont annál nagyobbat. 

Az AI-front Kína és Amerika között 

A technológiai erőviszonyokat egy mellékszálon futó, de fontos ügy illusztrálja a legjobban. A tavalyi év végén a Meta, vagyis a Facebook anyacége bejelentette a Manus felvásárlását, egy kínai alapítású, de Szingapúrba települt AI-startup megszerzését, amely olyan autonóm AI modellt fejlesztett, amely pénzügyi adathalmazokból képes prezentációkat készíteni, weboldalakat generálni és összetett többlépéses feladatokat elvégezni. A Meta lezárta az üzletet, valahol nyolc milliárd dollárnál mozgott a végső vételár. Aztán alig két héttel a pekingi csúcs előtt, Kína Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottsága egy egymondatos közleményben elrendelte az ügylet teljes visszavonását.

A döntés súlyát az intézményi szint jelzi: a blokkolásról szóló döntést Xi elnök által elnökölt Nemzeti Biztonsági Bizottságig emelték. Ez stratégiai döntés arról, hogy az AI képességek Kína politikai érdekszférában maradnak. A beavatkozás riadalmat keltett a kínai technológiai alapítók és kockázati tőke befektetők körében, akik épp a szingapúri modellben bíztak, vagyis abban, hogy kínai alapítású cégek Szingapúrba települve elkerülhetik mind Washington, mind Peking figyelmet, de Kína most lezárta ezt a kiskaput.

Az időzítés maga is üzenet volt, a csúcstalálkozó előtt két héttel Peking megmutatta, hogy a tárgyalások légkörétől függetlenül, az AI-szuverenitás kérdésében nincs apelláta.

Az AI eltérő felhasználási modelljei Kínában és Amerikában 

Az AI-verseny megértéséhez érdemes Alex Karp, a Palantir vezérigazgatójának mondatát felidézni, aki szerint az amerikaiak az AI-t macskás videók készítésére használják. Ez persze nem teljesen így van, a Palantir maga tömeges megfigyelésre és katonai célokra fejleszti a mesterséges intelligenciát. 

Vagyis Amerika minőségi AI előnyre törekszik és az általános mesterséges intelligencia elérésére, a fejlesztőknek valamilyen vallási komplexusa is van az AI-al kapcsolatosan, folyamatosan halljuk, hogy istent akarják létrehozni egy dobozban. Kína ezzel szemben az AI gazdaságba és társadalomba való beágyazásával foglalkozik: az oktatástól az egészségügyig, a gyártástól a kormányzati szolgáltatásokig. A különbség nem az, hogy Amerika nem használ AI-t a gazdaságban, hanem hogy Kína ezt rendszerszinten, államilag koordinálva, infrastruktúraként kezeli. Itt van például két nagyon elokvens példa: az önvezető taxi vagy drónos ételszállítás, de Kína az AI-t nagymértékben használja az építkezésekben is.

Nézzük az önvezető taxi piacot. Aki Tiktokozik, biztos látta már, hogy nyugatiak hogy el vannak képedve mikor beülnek egy kínai önvezető taxiba. Elemzők szerint szerint Kína önvezető taxi flottája a tavalyi 5000 járműről idénre 14 000-re nő, ez közel háromszoros ugrás egyetlen év alatt. Mindeközben Amerikában a Waymo robotaxi szolgáltatás négy városban, korlátozott területeken működik, a Tesla robotaxi-szolgáltatása Austinban 10-20 járműves flottával indult, egyetlen hónap alatt fáknak, póznáknak, buszoknak és teherautóknak ütközve. Ez elég jól szemlélteti a különbséget. Elon Musk sokak szerint ezért utazott Kínába, hogy ott tudja tesztelni a saját önvezető autóit. 

Drónszállításban ugyanez a kép. Kína polgári légügyi hatósága több mint 200 rögzített útvonalat nyitott meg a kereskedelmi drónflottájának, beépítve az ellenőrzött légtérbe, tehát létrehozott egy állami struktúrát ezek számára. Amerikában az Amazon tesztelgeti, hogyan működne a rendszer, de az átlagos amerikai állampolgár napi életében drónos ételszállítás nem létezik. Ezt a nagyon egyszerű példát azért használtam, hogy érzékeltessem, ki hogyan használja az AI-t a mindennapokban. 

Van mindennek egy másik, nagyon fontos vetülete is: Kína demográfiai kiegészítő stratégiaként pozícionálja a mesterséges intelligenciát. A kínai politika a nagy technológiai áttörések helyett az AI valós gazdaságba való integrálására fókuszál, a feldolgozóipartól a mezőgazdaságon át a közszolgáltatásokig, és ezt nyíltan a zsugorodó munkaerő strukturális pótlásaként kezelik. Az AI nem termék Kínában, hanem termelési tényező, mely kiváltja a hiányzó munkaerőt, amit máshol bevándorlókkal próbálnak pótolni.

A legitimáció, amit nem lehetett nem megadni

Most nem térek ki az iráni háború helyzetére a kínai látogatás kontextusában, erről majd bővebben máskor, de ha egy mondatban kell erről beszélni, akkor Amerika itt is egy ködös ígéretet kapott. Aki figyelte a látogatás menetét és a két elnök beszédét, annak világos volt, hogy a két vezető nem azonos súlycsoportban játszik.

Trump meghívta Hszit szeptemberre a Fehér Házba, amit Hszi el is fogadott. Hszi a látogatást „mérföldkő-látogatásnak” nevezte, és megerősítette, hogy az amerikai–kínai kapcsolat „a legfontosabb kétoldali kapcsolat a világon.” Ez az a mondat, amelyet Kína mindig akkor használ, amikor egyenlő félként akar megjelenni, és Trump ezt nemhogy nem vitatta, hanem megerősítette, ezzel legitimálva Kína saját önmeghatározását, mellyel egyenlő szintre emelte magát Amerikával.

Ami Trumpnak „fantasztikus eredmény”, az homályos ígéretek sorozata, egy szeptemberi viszont látogatás és egy ebédmenü, amelyről részletesebb tudósítás jelent meg, mint bármelyik megállapodásról. Ami Kínának: megerősített nagyhatalmi státusz, egyértelmű Tajvan üzenet átadva, AI vagyon megvédve, csúcstechnológia vásárlása, saját feltételek szerint.

A Manus startup ügy a csúcstalálkozó tökéletes mikrokozmosza. Kína visszautasított egy nyolc milliárd dolláros felvásárlást, mert nem akarta, hogy az AI-képességei Amerikában kössenek ki. Trump pedig Pekingben megvásárolhatatlan dolgokat próbált megvásárolni, és marhahússal meg szójababbal fizetett volna értük, nem mellesleg odaadta az amerikai csúcstechnológia egyik termékét annak az országnak, mely már így csúcsra járatta a mesterséges intelligenciát a hétköznapokban.

S ez még csak a kezdet!

(A nyitókép forrása: stratfort.com)