Mikor 2006-ban Pag szigetén éltem, bárhol is jártam a szigeten, vagy ha átautóztam Zadar városába a pági hídon, mindenütt Ante Gotovina óriásplakátjaiba ütköztem. Nemzeti hősként emlegették a plakátok a markáns arcú altábornagyot, akit akkor még csak nemrég, 2005 decemberében sikerült többéves bujkálás után Tenerifén letartóztatni, és a Hágai Nemzetközi Bíróság elé állítani. Emlékszem, mennyire megdöbbentem, hogy a dalmátok ennyire nyíltan propagálnak egy háborús bűnökkel megvádolt katonatisztet. Gotovinát végül felmentették, happy end lett az ő esete, de több notórius tömeggyilkost, ha nehezen is, de végül csak elért a földi igazságszolgáltatás. Persze, sovány vigasz, ha egy Slobodan Milošević vagy egy Ratko Mladić börtönében hal meg, mert senki nem hozza vissza a halottak százezreit, mint ahogy Eichmann megkésett felakasztása sem enyhített semmit a Holokauszt borzalmain. Ennyi marad nekünk, embereknek, hogy sok évi bujkálás majd törvényszéki eljárás után az ördög egyik-másik földi reinkarnációját nagy nehezen lecsukjuk. Szomorú!

A borzalmak elítélése semmiképpen nem lehet mennyiségi kérdés függvénye, mégis Ratko Mladić szerb tábornok, a boszniai szerb hadsereg prancsnoka viszi el a pálmát a 90-es évek Jugoszláv háborúinak a mészárosai közül, hiszen több, mint 8000 bosnyák fiú és férfi srebrenicai elpusztítása kapcsolódik hadvezéri „teljesítményeihez”. Mladić sok évi bujkálás után végül elnyerte büntetését, és most, 15 évi börtön után, meghalt Hágában. Mit tesz erre az EU-tagságra aspiráló Szerbia? Majdhogynem teljes állami és katonai tiszteletadás mellett temeti el a srebrenicai mészárost!

Hogy közép-kelet-európai és balkáni térségünkben nagyon összetettek és bonyolultak az interetnikus viszonyok, azt jól tudjuk. Nem csodálom, hogy Ratko Mladić igazi hős azon szerbek szemében, akik szintén áldozatai voltak a jugoszláv polgárháborúnak. Két-három generáció kell ahhoz, hogy ezen véres események emléke megfakuljon, és béke szálljon az annyit próbált emberekre és tájra. Azon viszont csodálkozom, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök országának európai integrációját Mladić és fanatikus hívei kedvéért kockára teszi! Vučić lehet abban bízik, hogy az európaiak valahogy lenyelik a keserű pirulát, és Mladić dísztemetésének a szokásos képmutató dohogáson túl nem lesz más következménye, ellenben a politikai haszna óriási: a közelgő választásokon Vučić és pártja malmára hajtja a vizet, hogy megtisztelte a boszniai szerbek hősét, Ratkó Mladićot, akit etnikai tisztogatásért jogerősen elítéltek és srebrenicai mészárosként titulál a világ.

Ratko Mladić halálával, provokatív belgrádi dísztemetésével régi sebek szakadnak fel a boszniai bosnyákokban, de még bennünk is, közeli szomszédokban és az események kortárs tanúiban felbolydulnak a kényelmetlen emlékek. Semmiképpen nem hallgathatjuk el ma sem, hogy bármilyen szörenyteg is legyen, a srebrenicai genocídium legbecstelenebb vonatkozása nem Ratko Mladić tábornokhoz, hanem Thom Karremans holland ezredeshez, az ENSZ kéksisakos holland boszniai békefenntartóinak – az ún. Dutchbat – parancsnokához kapcsolódik. A Dutchbat Karremans vezénylete alatt nem csak, hogy csendben asszisztált a srebrenicai vérontáshoz, de egyenesen segített a szerbeknek a muzulmán fiúk és férfiak nőktől és gyermekektől való elválasztásában, mi több azt a mintegy 350-500 bosnyák férfit is kiadta a mészárosoknak, akiknek sikerült a biztonságosnak hitt ENSz kéksisakos táborban meghúzódniuk. Mindennek tetejébe Karremans még koccintott is a népirtásra készülő Mladićcsal, mely gesztus a „szégyenfelköszöntés” – toast of shame – néven vonult be a történelembe. Ha Karremans és kéksisakos hollandjai szembeszállnak a szerbekkel, és megpróbálják legalább táborukat és a benne elbújt menekülteket megvédeni lehet, hogy mind meghalnak, de igazi hősökként vonulnak be a történelembe, arról nem is beszélve, hogy a civilizált világ biztosan nagy erőkkel felvonult volna, ha a szerbek hollandokat öldösnek. Karremans nem így döntött, hanem a katonai gyávaság és árulás olyan mértékéről tett bizonyságot, mely csak nagyon ritkán fordult elő a világtörténelemben, mégsem indítottak ellene soha hadtörvényszéki vagy bűnvádi eljárást. Ma is él, valahol Dél-Európában…

(Nyitókép: Wikipedia)