Tudjuk, hogy a háromlábú szék áll meg a legstabilabban. Ez a hármas szabály érvényes az erdélyi magyarok létbiztonságára is. Az erdélyi magyarok megmaradása érdekében három feltételnek kell teljesülnie – ebben a sorrendben.

Elsősorban: működő demokráciának kell lennie Romániában, mely demokratikus berendezkedésbe az erdélyi magyaroknak politikailag jól kell integrálódniuk. Ez a feltétel jó ideje és remélhetőleg továbbra is adott. A kormányzati részvétel mindig kívánatos, mert hasznos, de a parlamenti képviselet megőrzése mindenképpen kötelező. Úgy egészséges és helyes, ha a mindenkori magyar kisebbségi kormányzati szereplők, illetve törvényhozásbeli képviselők személyes képességei és érdemei szabad és demokratikus versenyben megmérettetnek, de a romániai magyar parlamenti képviselet megléte soha nem lehet magyar-magyar belső politikai verseny áldozata. Az erdélyi magyaroknak mindent meg kell tenniük a román demokrácia megmaradásáért, mert ha Romániában részben vagy egészben megbukik a demokrácia, sok minden mellett veszélybe kerül a magyar kisebbség léte is. Ez történne még akkor is, ha Magyarország lehetőségeihez képest mindent megtenne az erdélyi magyarokért. Anyaországunknak gyakorlatilag nem áll semmilyen eszköz a rendelkezésére, hogy befolyásolja a romániai társadalmi berendezkedés állapotát. Ha a romániai többség szélsőséges kormányzatot juttatna hatalomba, ennek több mint áldatlan, közösségünkre veszélyes hatását sem a magyarországi demokraták őszinte igyekezete, még kevésbé a magyar szélsőjobb hőzöngése nem fogja tudni hatástalanítani.

Másodsorban: létbiztonságunk hosszú távon akkor biztosított, ha működőképes Európai Unió létezik, mely alkalmas az időnként elkerülhetetlenül deviáns nemzeti demokráciákat az uniós demokratikus keretben megtartani. Ha az Európai Unió meggyengül, esetleg megszűnik, nem lesz olyan nemzetközi struktúra, mely az elszabaduló antidemokratikus erőket visszafogja – sem Romániában, sem máshol. Mindebből az következik, hogy az erdélyi magyarság érdeke az Európai Unió megtartása, erősítése, mely még a helyi politikai kisiklásokat is képes enyhíteni, nem feltétlenül morális megfontolásból, de jól átgondolt anyagi-piaci érdekből biztosan.

Harmadsorban: akkor vagyunk biztonságban, ha Magyarország mint az utódállamok nemzeti magyar kisebbségeinek az anyaországa mind gazdaságilag, mind politikailag ütőképes, vagyis anyagi-, illetve nemzetközi politikai lobby-erejére lehet számítani. Ezért nagyon jó hír az erdélyi, általában a határon túli magyaroknak, hogy az új magyar kormány nem folytatja másfél évtizedig regnáló elődje Brüsszell-ellenes politikáját, hanem határozottan visszatér az Európai Unióba való integrálódás útjára – annak összes előnyével és elkerülhetetlen hátrányával egyetemben.

Nem mindegy az erdélyi magyaroknak, hogy anyaországuk mennyire áll köztiszteletben az európai uniós politika és közvélemény porondján, és hogy adott esetben mennyire lesz képes hatékonyan és hitelesen létérdekünket az európai fórumokon képviselni. Sokan nem mérik még fel eléggé, mennyire megnyugtató, hogy hivatalosan vége van az úgynevezett Brüsszel-ellenes szabadságharcnak. A közösségünk jövője szempontjából legfontosabb három meghatározó tényezőnek ez a helyes sorrendje, ehhez kellene az erdélyi magyar megmaradási stratégiát igazítani, ebben kellene aktívan részt venni.

Ami a romániai, állandóan hullámzó, megbízhatatlanul apadó-dagadó belpolitikát és az ezzel járó „balkáni” gazdasági és társadalmi felfordulást illeti, ez kínnal-keservvel ugyan, de mindaddig elviselhető, míg nem kerül fasisztoid rezsim az ország élére. Ennek belső biztosítékai nem elégségesek – sajnos, gyakran az ország demokratikus erői sem teljesítenek jól ezen a téren, lásd az aktuális politikai helyzetet –, és csakis az uniós kényszerítő erő képes Romániát a demokratikus pályán megtartani. Mindaddig, amíg Románia sokkal több pénzt kap az Uniótól, mint amennyit oda befizet, és mindaddig, amíg gazdasági fennmaradása a nemzetközi piacok megítélésétől függ, nem lesz, mert nem lehet fasiszta típusú hatalomátvétel az országban. Ne felejtsük, bármennyire is népszerű volt Hitler, csakis azért vehette át a hatalmat anno, mert az akkori pénzpiacok fantáziát láttak kancellárságában, ezért nagy arányban befektettek a hitleri gazdasági csoda sikerében bízva, amely átmenetileg meg is valósult, hosszú távon viszont mégis nagyon rossz befektetésnek bizonyult, tudjuk, hogy mi következett… Nem mennek ugyan a legfényesebben a dolgok mostanában, de az erdélyi magyaroknak még sincs okuk a folyamatos, erős szorongásra, ugyanakkor még kevésbé van arra, hogy kényelmesen hátradőljenek. Politikai struktúráiknak és közéletük prominens szereplőinek mindent meg kell tenniük a demokratikus értékrend és kormányzás romániai fenntarthatóságának biztosítására a romániai demokratikus erőkkel való együttműködés révén.

Fentebb láthattuk, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának sorban a harmadik biztonsági faktora az életképes magyar–magyar együttműködés lenne. Hogy mennyire fogja a jövőben az új magyar kormány az erdélyi magyarság terveit-projektjeit anyagilag támogatni, nagyon fontos, de mégsem létkérdés, annál is inkább, mivel egyre világosabb, hogy nem a nemzeti kultúránkra vagy anyanyelvi oktatásunkra szánt anyaországi pénzeket, hanem elsősorban a szűk körű oligarchák vagyonát gyarapító pénzügyi alapokat vonják meg a határon túlról, ahogy egyébként az anyaországon belül is ezt teszik.

Ideje lenne realistábban nézni és látni a dolgokat, ne hangulatok, mítoszok és főleg ne a lejárt propaganda elemei alapján megítélni a helyzetet. A legjobb, ha mindenki konkrétan a saját maga életén méri le, hogy saját maga mit adott, és mit kapott eddig az anyaországtól? És miben van, ha van változás? Egyébként, nem elírás, egy sorral előbb jól olvasták: azt is kérdezze meg mindenki magától, hogy mit adott az anyaországnak? Végkövetkeztetés: megmaradásunk érdekében az erdélyi magyaroknak Románia demokratikus politikai struktúráiba jól integráltaknak, EU-pártinak és magyar kormánypártinak kell(ene) lenniük...

(Nyitókép: axioart.hu)