Öt évvel ezelőtt szintén így EP-választások előtt határozottan leszögeztem, hogy nem lehetnek dilemmáink, nincs más érvényes választásunk, mint érdekvédelmi szervezetünkre voksolni, mindenki másban reménykedni talmi reménység.

Akkor sem, ma sem élek véleménybuborékban, barátaimat, ismerőseimet nem politikai meggyőződésük alapján válogatom meg, hiszen több van, ami velük összeköt, mint ami elválaszthatna: az esetleges ideológiai nézetkülönbség. Így aztán a virtuális világban is folyton rám köszönt a választási kampány hajrájában felmorajló hangzavar. Szembe jön velem a nacionalista hőzöngés, hogy száműzni kellene az erdélyi magyar képviseletet az Európai Parlamentből, s ráfelel a magyar elégedetlenség is: valóban ki az RMDSZ-szel az EP-ből, mert lám 30 év múltán sem sikerült biztosítani jelképeink szabad használatát idehaza, s a kisebbségi jogokat sem sikerült törvényesíteni az Unióban. Van, aki véletlenül a kampány utolsó napjaiban posztolja az RMDSZ tisztességét megkérdőjelező írásait. Noha soha nem érdekelte, mit tett a két magyar képviselő az EP-ben, biztosan tudja, hogy semmit.

Van-e erő még az erdélyi magyarságban, hogy a román nacionalizmus hangzavarában felmutassa: nem adtuk fel – kérdeztem öt évvel ezelőtt. Ma már tudom, nem elég az erő. Több kell: a hit, hogy nem adhatjuk fel. Hogy javunkra vált az, hogy nem adtuk fel akkor sem, ha nem sikerült minden esetben elérnünk azt, ami és máshol, más kisebbségeknek oly természetesen kijár. Van-e még hitünk, hogy ha nem adjuk fel, egyre távolabb kerülhetünk azoktól az országoktól, ahol a kisebbségeknek semmilyen joguk nincsen, annyi sincs, mint a romániai magyaroknak?

Igazuk is lehetne azoknak, akik úgy vélik, hogy érdemes lenne büntetni az RMDSZ-t, mert mindannyiunknak, nekem is van, amit felróni egyes RMDSZ képviselőknek, kiskirályoknak, sótlan showmeneknek.

Fel is rovom nekik, amikor alkalmam adódik rá.

De nem most van az alkalmas idő.

Aki most hánytorgatózik, az a Vidám sirató önseggberúgó gépére ül. Csak magunkat büntetjük, ha tüntetően távol maradunk az urnáktól. Komolyan tudja venni bárki is, hogy a román pártok felvállalják majd az erdélyi magyarság képviseletét Brüsszelben? Látjuk a jeleket, hogy a hírtelevíziók miként ferdítik el a magyar valóságot a nyugati rémálomárusok szája íze szerint.

Tetszik, nem tetszik: a magyarok érdekképviseletét – jól vagy rosszul, ítélje meg ki-ki maga! – csak az RMDSZ vállalta és vállalja fel.

Erre utaltak a kétpárti megállapodások is, mint az EMSZ és az MPE elnöke is elmondta: most olyan pillanat van, amikor zárni kell sorainkat, hiszen a tét az erdélyi magyarság érdekképviseletének megerősítése, és súlyunk megőrzése az európai és romániai politikában.

A személyes csalódottságon felül kell emelkedni, s meg kell próbálni a nem is olyan lehetetlent: két-három erdélyi magyart küldeni az EP-be. Meglehet, csak annyi lesz az elégtételünk, hogy ennyivel kevesebb román nacionalista ül majd az EP padjaiban, de már ezért is megéri szavazni.

A demográfiai mutatók azt jelzik, hogy a Románia lakosságának 6,5 százalékát kitevő erdélyi magyar közösség csak akkor lesz eredményes az EP-választásokon, ha a magyarok nagy számban mennek el szavazni és a magyar részvétel nem marad el a románok részvételi arányától.

Lehetnek-e dilemmáink? Ez ma már nem kérdés. A fenekestől felforgatott Európában súlyos dilemmákat élünk meg mindannyian. Az viszont nem lehet kérdés, hogy noha két választás is lesz vasárnap Romániában, mi csak egyre szavazhatunk: a magyar érdekképviselet biztosítására.