Első látásra „sportszerűtlennek” tűnhet, hogy egy péntek éjfélkor lezáruló folyamatról már idejekorán szöveges vélemény születik, szerzőjének viszont alapos oka van remélni: az alábbiakban megfogalmazott gondolatok szombat reggelre mit sem veszítenek érvényükből, időszerűségükből.

Kronológiákat lapozva feltűnt, hogy egyre igazabb az állítás, miszerint a kisebbségi politizálás, érdekérvényesítés a hosszútávfutáshoz (ezen belül is inkább a fél-, vagy klasszikus maratonhoz) fogható műfaj; eleve más fesztáva van az időnek, mint számos egyéb közéleti, gazdasági-társadalmi, akár katonapolitikai vonatkozású kérdésben. Aki erre a pályára lép számoljon a kevés babér–sok esztendő képlettel, s ha minden áron valamilyen látványos sikerre tör, jobb, ha témát vált, magyarán átszakosodik például biodiverzitás-aktivistának, vagy új típusú szabadidő-kultúráért agitáló mozgalmárnak. Többszöri újrakezdés, zsákutcás kitérők, nemzetközi ellenszél, vagy maximum közömbös közeg – ezek szinte kötelezően ott vannak a „csomagban”.

Nem ötéves adagokban, hanem évtizedben mérik itt az időt: ahogyan a Minority Safe Pack Initiative (Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért) 2011-ben startolt el, és 2021-ben zárult, a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című, ugyancsak európai uniós polgári kezdeményezés 2013 májusában bont zászlót – a makfalvi székely majálison –, és vélhetően 2023-ra tehető a történet záróepizódja. Ebben a megközelítésben a sajtónak, a kommentátoroknak, vagy egyszerűen a téma iránt érdeklődőknek más jellegű viszonyulásra kell áthangolódniuk ahhoz, hogy ne frusztráló, türelmetlenkedő, hiányérzeteket generáló helyzetekkel szembesüljenek minduntalan. Türelemjátszma ez a javából, ahol a feszültség abból adódik, hogy nem tudni előre, melyik fogy el hamarább, a türelem vagy az idő. Mert az idő az többnyire a status quónak kedvez, a többségnek, a dolgok elmaszatolásának, a „halasztásos halálnak”. A türelem meg, ez a jófajta és egyre ritkuló portéka nemcsak az összeszorított fogú görcsös csakazértisei, meg másképpnemlehetjei egy minoritásba került-taszított létformának, hanem tervezésről, perspektívakutatásról és kordában tartott pragmatizmusról is szól.

Amennyiben az MSPI kampány adataiból indulunk ki, máris van néhány hasonló vonás, de eltéréseket is észlelni a nemzeti régiókért zajló szignógyűjtés folyamatában: hat tagállamban sikerült mindkét esetben kvótát teljesíteni; Ciprus, Portugália és Málta ezúttal sem bizonyult megfelelő kampányterepnek; érdekes viszont Belgium (pontosabban a flamandok) esete, mert míg az MSPI lista iránt lanyha volt az érdeklődés ezer alatti érvényes aláírással, most már rohamléptekkel közelítenek a 15 és fél ezer fölötti kvóta teljesítéséhez; jó eséllyel nem lesz gond a régiós kezdeményezés sikerességével az aláírások hitelesítésekor (az MSPI esetében a begyűjtött szignók 85,4%-át fogadták el), bár a régiós kampány nem éri el az előző kampány végeredményét, 1 millió 175-180 ezer aláírásnál a szervezők okkal gondolhatják azt, hogy nem kell izgulniuk (két nappal a zárást előtt 1 163 000-et átlépték, miközben e sorokat rögzítem). Ugyanúgy vannak a további útvonallal kapcsolatban szkeptikus és bizakodó álláspontok. Nem kizárt, hogy az idő ezúttal kedvező tényezővé lép elő: ha enyhül a járvány, akkor a prioritások is módosulhatnak uniós szinten, illetve az MSPI már tematizálta azt, amit a régiós kezdeményezés más szögből és logikával közelít meg. Dőreség lenne azt feltételezni viszont, hogy a Bizottság most éppen azért lesz fogadókészségben barátságosabb, mert nyomasztaná előbbi hárítása, és az ebből fakadó láncreakció (az értetlenségtől az élesebb kritikán át a testület álláspontjának átgondolásáért jelenleg is folyó lobbizásig).

Egy-két majális múltán elválik, hogy miként kell továbbgondolni az őshonos európai kisebbségek érdekképviseletének kérdését, addig is érdemes odafigyelni az apróbb, hétköznapjainkhoz közelibb részsikerekre, amelyek lehetővé teszik a mindenkori többség-kisebbség viszonyrendszer normalizálódását, netán – remélhetőleg nem pusztán átmeneti – javulását.