Voksok számával dicsérd a kampányt – lehetne a 2024-es, szavazászuhatagban tocsogó esztendő egyik mellékterméke ez a szólásmondás. A kommunikációban, legyen az akár politikai, a nyelv(ezet) is igazodik a trendhez, a célhoz, kis túlzással a közlésben érdekelt szereplő temperamentumához. Ha aktorunk eleve harcias alkat, ne csodálkozzunk, hogy az eredményvárón felszólalva „öldöklő választási kampányt” említ (miközben atrocitásokról, fizikai agresszióról alig volt hír a korteskedés során). Éles szóhasználata, sarkos megfogalmazásai beleillenek abba az üzenetközegbe, amely a világot permanens csatatérként tételezi, ahol felszólítják az elszánt gazdákat: rögvest nyergeljenek traktort, s vegyék be a várost (mondjuk épp Brüsszelt), a tárgyalásra érkező eltökélt kormánydelegáció egy deszantegység partraszállását idéző lendülettel jelenik meg a pártsajtóban. Továbbá – visszaszerezzük, megvédjük, nem engedjük, kitartunk… a következő tárgyalásig.

Mindeközben a fondorkodó-fenekedő ellenség megsemmisül, súlyos csapást szenved, szétzilálódik, összeroppan az elsöprő fölénytől, vagy éppen eltűnik, merthogy valósággal lesepertetett a porondról… –  de éberség!!!… – ezzel csak szemfényveszt, hogy új alakban, még furmányosabb módon lendüljön legközelebb támadásba. A világ már csak ilyen: kétosztatú, színt valló, nem holmi árnyalatokkal pepecselő-sumákoló glóbusz (még hogy spektrum, tudjuk mi – e színpompás lepel alatt sunnyog be az elembétékú, meg a nemváltós ármány). Fekete és fehér, vagy parrrdonnn, ha valaki erre szisszenne: világos és sötét oldala van az emberi univerzumnak. Választani lehet, kedves szavazó, de csak egyszer, hát jól gondold meg, ismerd fel a pecsét becsét, mikor a szabadság és önkény, a vazallusság és független lét, a hagyományos és az ilyen-olyan haladás között van mód döntened. Rajtad áll most, hogy elvész-e nemzeted, vagy – folytatva évszázados küzdelmeit – a történelem hullámverésének habrojtos taraján, zordon zátonyokkal dacolva… révbe jut.

Kampányban, mondják, más a logika, a túlzás szinte kötelező (és/tehát bocsánatos), a nyelvi megnyilatkozásokban tapasztalt kilengéseket is ezzel magyarázzák. Ha túlontúl vastag a szöveg, akkor jön, hogy 1. félremagyarázták és kontextusából kiszaggatva rosszindulatúan, tehát torzítva tálalták, 2. ritkábban, elnézést kér a megszólaló vagy pártja és 3. még ritkábban büntetést kap: mint az AFD-politikus, aki náci jelszót iktatott kortesbeszédébe; a vétségért három évnyi börtönbüntetés is járna, de megúszta 13 ezer eurós pénzbírsággal. És ha „csak” ennyibe kerül, akkor jó eséllyel még lesz követője.

A témához, mármint a közbeszédben egyre fokozódó türelmetlenséghez, a hangnem és stílus eldurvulásához kutattam „nyersanyagot”, és egy interjút leltem, amelyben honi politikus, jelesen az AUR szövetség egyik frontembere válaszolt a korántsem elfogulatlan műsorvezetőnek. Az alig félórás felvételből kiderül, hogy Cristian Terheș napi 14-16 órát munkálkodik a nemzet javáért, hogy az előző mandátumban egyedüliként képviselte az európai parlamentben a szuverenista, értékmentő vonalat, és hogy eltérően voksvadász politikustársaitól, ő nem harsánykodik és ágál, hanem megfontoltan, érvek vértezetében lép fel az igaz ügyért. Mivel sport és politika fejléccel adták el a produkciót, a meghívott azt is bevallja, hogy ifjúként birkózott, testépítéssel és ökölvívással is foglalkozott. Profilját mégis az intellektuális, képzett, jól informált közszereplő arcélével azonosítja. Ha kell, azért még MMA-technikákat is bevet – szúrja közbe a fecsegő-bulváros regiszterben tetszelgő műsorvezető. „Dacă e cazul” – mondja erre (a különben nyolc év alatt négy pártot kipróbáló, egyébként teológiai diplomával is rendelkező) Terheș, kissé halkabban, de tétovázás nélkül.

Putyin is, egyik legutóbbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy az ukrajnai háborúban elszenvedett esetleges vereség felér Oroszhon megsemmisülésével, ezért (если это произойдет = dacă e cazul) ha kell, elmennek a végsőkig. Vlagyimir Vlagyimirovics görcsös artikulációja erőfitogtatásra, fenyegetésre összpontosít, nem tér ki a mindenkori konfliktusos helyzetek valós veszteseire. Arra, hogy mindannyian sérülünk, méghozzá két lépésben: 1. a közbeszéd elsilányulása és egysíkúvá válásával kiiktatjuk a vitakultúra dialógusban rejlő lehetőségeit és 2. a nyelvi agresszió, a felbujtás, az izgatás ipari mennyiségű és szervezett jelenléte csakhamar konkrét tettlegességhez vezet.

(Nyitókép: a politikus Facebook oldala)