Nem a járvány kezdte ki, legfeljebb felgyorsította az eróziót. Törékeny holmi, porcelánportékához fogható, ha pozdorjává törik, a darabokból hosszas és fáradtságos munkával lehet újra épkézláb hitelességet tákolni. A jelszavak, grafikonok, kortesszólamok és választási médiacselek mellett-mögött ugyanis ez húzódik meg: a súlyos – és többirányú – bizalomdeficit. Mert a világot bénító korra jöttek egyéb bajok, rétegződött a feszültség, nem leltük az írt erre a bajhalmazra. Idő, energia vagy akarat nem volt hozzá, az most szinte, hogy érdektelen.

Előbb a gyakorló medicinában, majd a szakhatóságok iránti bizakodás csökkent, ez terjedt át egyre inkább mindenüvé: odáig, hogy akár a patikamérleget is otthonról vitték volna a népek, lecsekkolni az annyiamennyit… ha lett volna olyan precíz eszköz a nagyi hozományában. Az időbe (= türelembe) vetett hitből is egyre csak fogyott, mert másként pörgött már, mint annak előtte. És most újra a bizalom a tét, a fokmérő, az irányadó. Miután belefáradt a plebs a szerinte elkurvult elitet hibáztatni. Rojtosra idézett Deákné vászna alól nihil-pártiak pislognak ki laposföldleső pillantásokkal; ha valami, hát a rögeszmékben bizakodók fixírozó tekintete lehetne az új origó…

Lapozzunk, nyíljon új fejezet, alapjaiban új, nem remélt távlatokkal kecsegtető epizód. A derűlátás ilyenkor elővigyázatos, mintegy benne foglaltatik a közelmúlt kritikája. Vagy csak az arra irányuló igény. Egyre kevesebb szó esett a napokban pártokról, funkciókról, konkrét hatalmi képletekről – és lehet, hogy ebben nem csak szimpla kommunikációs cselt kell sejteni. Van abban valami, hogy túl sok ígéret volt a dolgok reformálására (és megannyi látványosan felemás próbálkozás), és ez a végtelenített licit most dadogássá torzult. A „radikálisok” pedig új medret vizionáltak, parttalan ándungjuknak valót. A „mérsékeltek” ilyenkor nem lehetnek kevésbé határozottak, legfeljebb a módszer melletti kitartásban, ha nem egyéb: különben rendszerrel pacsizó pecsovics a neved! Hogy most mi a rezsim, a szisztéma, a rendszer, azt majd arrébb. Hétfőtől például. Egyelőre abban térjünk konszenzusra, hogy gyanúsan kényelmes gyűjtőfogalom. Mindössze annyit erről, hogy maga a rendszerellenes magatartás is része lehet.

Refrénként tolakszik előtérbe a populisták kedvenc fordulata a bölcs népről: a választók tudják, mi szerény közéleti szereplők csak épp regisztráljuk… és tiszteletben tartjuk. Meg hogy ezentúl. A reflexió rendszerint elsikkad, megspórolt erő, melyre oly nagyon szükség van az új, régi-új, újonnan-régi, stb. struktúra kiötlésére, pozíciószerzésre, hisz megígértük. Ahhoz pedig eszköz kell, erő és forgatókönyv.

Olyan napokat élünk, amikor a percek fesztávja nem a hatvan másodpercnyi, amikor minden elpereg a 35 évvel egyetemben, s amikor a kesernyés utóízt elnyomja a fenyegetettség előérzetének adrenalindózisa. Amikor az egyéni kudarcok kollektív félsikerekkel keverten képezik a tét lényegét. Minden manipulációk dacára (melyek közül néhány nagyon is ordenáré még itt visszhangzik a közelben) voksban bízva, saját egyszem opciójában elhiszi, hogy dönthet is, nem csak a pecsét gravitációjának fékezéséről, de a négyzetben való landolás (m)értékéről is.

(Nyitókép: Pexels/Gerzon Piñata)