Egyre határozottabban körvonalazódik egy új világrend kialakulása, melynek  alapjait a nagyhatalmak most, ezekben a pillanatokban rakják le. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a nemzetközi rendszer alappillérei kicserélődnek, egyes régi, erejét vesztett játékosok kihullanak a játékból és új szereplők lépnek be helyettük, hozva magukkal egy új viszonyrendszert, mely majd az alapot szolgáltatja az új világrend szabályaihoz. Ebben a perspektívában érdemes szemlélni mindazt, ami a napokban történik. A világ ezen nagy átrendeződése nem először és valószínűleg nem is utoljára történik, éppen ezért a huszadik század második felének politikatörténete nagyon hasznos szamárvezető a geopolitikai nagystratégiák (grand strategy) útvesztőihez.

Paradigmaváltások a nagyhatalmi viszonyrendszerben

Ahhoz, hogy megértsük a nagyhatalmi sakktábla vérre menő játszmáit, egyrészt ismernünk kell a hidegháború jegének első megtörési folyamatát és az e mögött rejlő motivációt, valamint azt a nagystratégiát is, aminek éppen most tett pontot a végére a Trump-adminisztráció. Aki követte az elmúlt három évben az ukrán háborút, annak valószínűleg nem újdonság, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját az elmúlt ötven évben két fontos politikai iskola határozta meg. 

Az egyik a Kissinger féle iskola volt, mely Kínát beemelte a nemzetközi rendszerbe és jelenlétét támogatásával legitimálta, a másik iskola a Brzezinski által meghatározott irányzat volt, mely a Szovjetunió szétverését célozta meg, sikerrel, s mely a hidegháború befejezése után továbbra is potenciális ellenfélként tekintett Oroszországra és ami fontos, dominálta egészen idáig az amerikai külpolitikát.

Kissinger Kína politikájának szükségességét a vietnámi háború befejezésének kényszere okozta elsősorban, az Egyesült Államok akkor is kiutat keresett egy háborúból. Kulcsfontosságú volt számukra Kína segítsége a háború lezárásában, valamint, mivel ekkor a Szovjetuniót tekintették atomhatalmi státusza miatt a legfőbb ellenségnek, Kína és a Szovjetunió közé mindenképpen éket akartak verni. 

Az eurázsiai kontinens egységességének problematikáját legjobban a Brzezinski iskola vázolta, melynek lényege, hogy az Egyesült Államok világhegemón szerepére halálos veszélyt jelent kettő vagy három eurázsiai hatalom egységes fellépése. Ennek az iskolának a nagystratégiai lépéseit lehet tetten érni abban, ahogy Európát az orosz nyersanyagokról leválasztották, ugyanakkor, mivel az iskola gondolati alapítója lengyel származású volt, ezért az oroszokhoz való antagonisztikus viszonyuk miatt azt nem gondolták tovább, hogy lehet ugyan, hogy végzetes törés jön létre Európa és Oroszország között, de ugyanakkor ez a kissingeri stratégia teljes megsemmisüléséhez vezethet, ugyanis az előállt helyzet Oroszországot és Kínát konkrétan egymás karjaiba taszította.

Ennek a sokkal nagyobb veszélynek az előszelét érezték meg az amerikaiak, amikor valószínűleg elborzadva nézték Putyin hatalmas pompával és a tiszteletadás minden látványos jelével megrendezett kínai látogatását, mikor is a kínai elnök lazán búcsúzva Vlagyimir Putyintól, valami olyasmit mondott, hogy történelmi idők és történelmi megvalósítások következnek számukra, együtt.

A sárkány és a medve szétválasztása

A napokban egy nagyon jó kifejezést hallottam arra, mely nagyon frappánsan összefoglalja azt a megoldásra váró hatalmas problémát, melyet a Trump-adminisztráció nehezen, de próbál megoldani. Kiszelly Zoltán politológus egyik elemzésében hallottam a „reversed Kissinger” kifejezést, ez tényleg a legjobb megfogalmazása annak, amit az amerikaiak, ha kissé későn felébredve is, de próbálnak tető alá hozni.

Tekintettel arra, hogy 1972 óta Kína és az Egyesült Államok viszonya nagyon megváltozott, az Egyesült Államoknak most nem Kínát kell leválasztania az oroszokról, hanem pontosan fordítva, az oroszokat Kínáról. Kína közben egy hatalmas étvágyú sárkánnyá nőtte ki magát, olyan technológiai fejlődési folyamatok kezdődtek el az országban, valamint olyan mennyiségű olcsó, de minőségi munkaerővel rendelkeznek, amivel szinte senki se tudja már hosszútávon felvenni a versenyt.

Mindezeken túl, Kína félig meddig nyíltan Oroszország mellé állt az ukrán háborúban, s egészen bizonyos, hogy Kína segítsége nagyon sokat nyomot a latban, ami például a folyamatos lőszer ellátást jelenti. Az oroszok akkor lendültek bele a háborúba, pontosabban akkor fordult meg a háború iránya, amikor a kínaiak komoly logisztikai segítséget nyújtottak és jelentős lőszert juttattak az oroszoknak, nyilván nem közvetlenül, hanem a nekik teljesen alárendelt Észak-Koreán keresztül. Az ukrán háborút nyugodtan nevezhetjük tehát egy teszt terepnek az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között, ahol a felek felmérték egymás reakcióit, reagálási képességeit, és az Egyesült Államok döbbenten fedezte fel, hogy Kínának még meg sem kell erőltetnie magát, hogy az oroszokat segítse.

Ez tehát egy lehetséges magyarázat arra, hogy Trump mindenáron és minél előbb le akarja zárni az ukrán háborút. Mivel Európa már le van választva az oroszokról, az amerikaiak alapvető nagystratégiai érdeke, hogy azonnal elkezdjenek dolgozni a hatalmas sárkány és a vérmedve horrorisztikus szövetségének felbontásán.

Egy új Jalta ígérete Moszkvának 

Ezzel a tervvel magyarázható az a sok engedmény, amit Amerika szemmel láthatóan kész megtenni az oroszok felé. Odaadja neki az elfoglalt területeket, feloldja a szankciókat, befektetésekkel kecsegteti őket, mi több, az Északi Áramlat újraindítása is szerepel állítólag az asztalra tett bőkezű ajándékok között. Teljességgel kizárják Ukrajna NATO tagságát, semmiféle garanciát nem hajlandók adni, sőt kimondottan érzékelhető egy olyan szándék, hogy Trump a NATO-t se habozna feláldozni, ami ebben az esetben kapitális ajándék lenne az oroszoknak, tekintve, hogy a NATO elsősorban ellenük jött létre. Pontosabban Trumpék egy új Jalta ígéretével próbálják az oroszokat, ha megkésve is, de kiengesztelni és a maguk oldalára állítani. Nagyon nagy kérdés, hogy ez sikerül-e nekik, és ez már a jövő zenéje. De az egyelőre világosan látszik, hogy a nagy sakkjátszmából kiesett két eddig fontosnak tartott szereplő: az Európai Unió és Ukrajna, valamint belépett egy nagy és erős ellenfél: Kína.

Ami pedig az ukránokat illeti, az Egyesült Államok szempontjából teljességgel mindegy jelen pillanatban, hogy aláírják vagy nem írják alá az ásványkincs kitermelési megegyezést, így is, úgy is rosszul járnak, mert az Egyesült Államok bedobta őket már a busz kereke alá. A különbség számukra mindössze annyi, hogy amennyiben aláírják az egyezséget, akkor az Egyesült Államok a tárgyalóasztalnál kieszközöli számukra, hogy az ukrán állam az elcsatolt területek nélkül fennmaradjon és a jövőben csatlakozhatnak az Európai Unióhoz. Ha viszony nem írják alá, akkor az európai segítséggel bírják valameddig, de előreláthatóan kapitulálniuk kell majd, azt pedig nem biztos, hogy az ukrán államiság kibírja. Szóval nem hagytak semmiféle kiutat vagy kibúvót az ukrán elnök számára, határozottan terelik egy bizonyos irányba.

Ilyen a nagyhatalmi ököl súlya.